Blogok

Szent István napján,
Magyar ünnepen,
Eső kopog az
Idő-köveken.

A kis Jövő
Bölcsőben elcsitult,
Jelen-fejecskét
Simogat a Múlt.

Jelen Jövőben
Majd Múltat terem,
Szent István napján,
Magyar ünnepen.

A Magyar Legenda turáni, de átok;
Hunor korcs fajzata, gondunk lesz reátok!
– mennydörgött fenn Bécsben pár agyafúrt osztrák,
hogy e büszke sarjat tudatától fosszák –
Ne lovon portyázzon, halásszon a szittya,
majd dicstelen múltja a sírba taszítja!

Ugorj hát, vagy török! – szólt fentről a parancs,
és ugrott a csóró, bár jobb volt a narancs,
a mennyei sörbet, a csábos törökméz,
boldogult ősapánk tajgai ködöt néz.
Hadd bőgjön a herélt csodaszarvasbika,
nesze neked, magyar pusztaromantika!

Tedd most széppé az estéd!
Legyen ünnepünk mesés!
Tombol a nyár még, ezért
Tombolj, a nyárvég zenél!

Ugor-török háborúság,
Régen történt az eset -
Olvasgatom, s attól tartok,
Mind a két fél tévedett.

Török és ugor irányzat
Gőzmozdonyként zakatolt,
S lett olyan őstörténetünk,
Ami igaz sose volt.

Indogermán kultúrfölény
Volt akkor a fő divat,
Nyelvi nemek hiányában
Nekünk csak a csont maradt.

Ugor-török háborúság,
Rég elvitte a fene,
De múltunk feltárásában
Ránk maradt a neheze.

Kiemellek a homályból,
csak szeress!
Légy  kísérő angyalkám
te, kedves!

A hangod tiszta, kék szemed
ragyogó,
és fényében az én képem
látható.                          

Eloszlatom körülötted
a homályt,
és akkor nem csak én, más is
szépnek lát.

A homály nem áll jól neked,
mert szép vagy.
Kihozlak a homályból, hogy
az maradj!

A homályba én küldtelek,
azt tudod!
Én is hozlak ki belőle:
meglátod!

Hullámokban száll a homály:
süt a nap.

Nyárutói napsugár,
Boldog Élet-Őszre jár.

Ötvenötödik Nyaram
Lassacskán Múltba rohan.

Nyárutó szent ritmusát
Együtt érzi a Család.

Augusztusi kék egek;
Élek - amíg élhetek.

Nyárutói napsugár,
Boldog Élet-Őszre jár.

Késő esti Nyárutó...

Az Idő vén lomha tó...

Az éjszaka néma vár,

Hajnal-hercegnőre vár.

A Hold öreg ószeres,

Szellem-Múltakat keres.

Jövőnk mindig rossz futó;

Késő esti Nyárutó.

Tükörfény a házunk falán –
angyalt játszott ott a gyermek,
egy pillanat volt csak talán,
de öröm a kis embernek.

Mint a színes papírsárkány,
amit a szél vitt el egykor,
s mint macskától fürge sármány,
úgy hessent el a gyermekkor.

Olyan gyakran eszembe jut
az a régi letűnt korszak,
hozzá vissza nem vezet út,
de emléket hord a porszag:

A kapuban tere-fere,
s jött a falu pókos lova,
ha a szódás társzekere
nyikorgott az úton tova.

HETVENKILENCEDIK RÉSZ

Végül is nekivágtam. Azzal kezdtem, hogy nyugodtan körbejártam az összes környékbeli házat, és különböző trükkökkel próbáltam előcsalogatni a bátyámat. Hamis káprázatokat keltettem; nappali világosságot, villámcsapást, tüzet. Amikor aztán előtódult a sok megrettent ember, elrejtőztem és figyeltem. Napsárkányt egyszer sem láttam. A harmadik alkalom azonban nyomra vezetett.

A köszönöm útja mindig egy,
Soha, semmikor nem lehet mindegy!
 
A köszönöm hálás, ép beszéd,.
Mintegy született készség részeként.
 
A Köszönet elvont, lelki Szép,
Belülről tör fel, mint a nemes cél!
 
A köszönő "minta", napi hős!
Akár gyerek még, akár már felnőtt!
 
Megköszönöm hát mindig szépen,
Azonnal és úgy illendőképpen.
 
Az illemszabály köt, - szerfölött!
Megkövetelem, - többek között...

Nememet nem váltogatom,
Pedig ez ma módi,
Nekem minden álságosnál
Szebb, ami valódi!

Hogyha férfinak születtem,
Férfiként kell élnem,
Férjnek és Apának lenni
Szent kötelességem.

Nem egyénként kell ülnünk az
Individuum-kincsen,
Senkit sem egy szál magának
Teremtett az isten.

Egyszer a genderséget is
Elviszi a kánya,
Csak néhány hermafrodita
Nyafog majd utána!

Ez itt nem a halál fészke -
gyerek a bölcsőben,
az életre szülték őt meg,
hagyjad hát, hogy éljen!

Nem lát ő, és nem hall,
egyszer ő is nagy lesz,
kemény fából faragták őt,
s joggal az élethez.

Ne ólálkodj, kedves,
itt nem találsz senkit,
tőletek egy telhetetlen,
nagyon sokat elvitt.

Üres maradt az a föld,
amelyet itt hagytak,
s az ártatlan gyerekek,
mind árván maradtak!

Ennyi neked nem volt elég,
akarod a többit?
Istállóban bőg a tehén,
a kutya meg vonyít.

Ősziesre fordult
Az idő hirtelen,
Szürke felhő nyargal
Fenn az égi gyepen.

Tegnap száraz volt még,
Ma már csupa latyak,
Szomorkás kis szellők
Sarat dagasztanak.

Hőség-emlékeket
A Múlt szekrénye zár,
Nyárutóra kondul
A ködös láthatár.

Ősziesre fordult
A jelen esztendő,
Tradíció-paplan
Lett újra kelendő.

Míg a hagyományok
Nem vitrinben élnek,
Addig vághatunk még neki
Akármilyen télnek.

Ősziesre fordult
Az idő hirtelen,
Mos bocsátja útra

Kommersz ének - bágyadt ének;
Fújják: média-szirének.

(Régi ének - lelkes ének;
Reményeink addig élnek,
Amíg lelkünkben az Ének.)

Kommersz ének - módos ének;
Élj a piac örömének!

(Régi ének - igaz ének;
A dolgok csak annyit érnek,
Amennyivel szebb az Élet.)

Kommersz ének hazug ének;
Csak anyag van, nincsen lélek.

(Régi ének - igaz ének;
Ameddig van bennünk Lélek,
Addig lesz a földön Élet.)