Blogok

Kánikulai napon
Élek - magas hőfokon.

Virtuális lapokon
Víg betűimet rovom.

Írok vidám-konokon;
Csak a hőség monoton.

Élet - magas hőfokon,
Kánikulai napon.

Írtam már ilyet is,
olyat is magamról,
ki olvassa versem,
az tudja nagyon jól.

Nincs nagy tehetségem,
azt én is jól tudom,
de az ösztön biztat:
verset kell hát írnom!

Ellenállnom nehéz,
akkor hát mit tegyek,
erősebb az ösztön:
íratja a verset

Nem a forma fontos,
inkább a tartalom,
ami ott hiányzik,
emitt én pótolom.

Arra azt mondják,
hogy azt nem lehet,
ami nincs a helyén,
az végleg elveszett.

Mi marad meg nekem?
Egy kis száraz szöveg,

HETVENHETEDIK RÉSZ

Szegény meglehetősen félénken gajdolta keshedt értelmű varázsigéit, mint aki nincs meggyőződve róla, hogy mormolása meghozza a várva várt sikert. Amikor aztán a kép megjelent, ő sóhajtott mindig legnagyobbat. Gúnyosan mosolyogtam rajta.

A szemfényvesztő a keleti maskarához fekete vendéghajat és álszakállt viselt. Mintha csak Napsárkánnyá akarta volna maszkírozni valaki.

Unva bámul már a határ
szépiaszín képeket,
búsan nyög a barna batár,
a ló lassan lépeget.

Fárad a fény, opál, achát
nem kápráztat népeket,
a nap kimulatta magát,
és most továbblépeget.

Nem márt ecsetet a kékbe 
a piktor, csak nézeget,
ötvösmester ver az égbe
aranypitykét, rézszeget.

A hold hétmérföldes csizmát
húzott lépni réteket,
lápnak susog a nád: viszlát,
álmodj nagyon szépeket!

(Ne vegyétek tőlem zokon,
búcsút intek felétek,
nem ülök a nyakatokon,
mára elég. Lelépek.)

Rinyáló ellendrukkerek
Sírnak, mert az Idő pereg.

Gonoszságok melegágya
A kudarc beteges vágya.

Rozsdás penge élén állnak,
Akik csak a bajra várnak.

Rinyáló ellendrukkerek;
A ti világotok - beteg.

Többé nem ér a nevetek,
A kutyának sem kelletek.

Nem hallgat rátok az ország,
Folytathatjátok a durcát.

Rinyáló ellendrukkerek;
Rosszul nevelt, nyűgös sereg.

Bár egyesek gittet rágnak,
Nem hiszti kell a világnak.

Pénz-vezérelt tévtanokat

Felhőpamacsok az égen,
Mosolyog a Nyár,
Rövid pihenőre áll meg
Az Idő-batár.

A világ nyári felében
Minden Életek
Jövő téli szenvedésre
Erőt gyűjtenek.

A politika súlyától
Mélyül a verem,
De mégis lesz addig Élet,
Míg van Szerelem.

Felhőpamacsok az Égen
Virul a határ,
Ameddig élni van kedvünk,
Addig tart a Nyár.

Magányos, fáradt, őszi esten
nyugalmam kis sétán kerestem,­­­­
és átölelt a bársony béke,
a lélek meghitt menedéke,
mert jöttél, hogy borúmat üsd el
csillaggyémánttal, holdezüsttel.

És fény gyúlt ott az éjszakában,
rózsák nyíltak az út porában.
Azóta itt vagy, részem lettél,
s tavasz van mindég, nem jöhet tél!
S majd együtt szállunk fel pörögve
örök éteri fénykörökbe.

Átlátszó-kék  a tó vize,
én fejestől ugrom bele.
Kiloccsan a víz a partra:
sétálókat lespriccolja.

A víz összezavarodik:
hátha eljutok a partig.
Csakhogy nem tudok jól úszni;
nem tudok kievickélni.

Senki nem jön segíteni,
már nehéz levegőt venni.
Olyan vagyok, mint a béka:
kiülök a fényes napra.

Ám nincs fény, nincsen levegő,
nem segít már a teremtő,
nyelem a zavaros vizet:
úgy érzem,hogy megrepedek.

És már nem sokáig bírom:
itt ér utol a halálom.
Tóból engedik a vizet,

"Elavult" a nemzetállam?
Talán ebben a világban?
Van jobb nála?

(Nemigen!)

A nemzetállam mihaszna,
Jobb talán a globál massza?

(Az a jövő?
Nemigen!)

Nem találhat Jövő-révbe,
Csak Nemzetek Közössége.

(Helyette más?
Sohasem!)

Nemzetállamra szór sarat
Pár ezer ostoba alak.

(Normálisak?
Nem hiszem!)

HETVENHATODIK RÉSZ

Szóra nyitottam a számat, de Macro megelőzött.

Napok óta tart a fullasztó meleg,
áldás enyhét vártuk, de most jég pereg.
A lankadó kertet be is borítja
kristálykaviccsal az égi parittya.

A természet rendje régen felborult,
zagyva jelenünkben szétmállik a múlt,
és ha kútba hull a fényre törő szép,
ködök  homályába vész a jövőkép.

Szélsőséges nyarak, rendhagyó telek -
fájó büntetés ez, rossz volt a gyerek.
Okosan felnőni lesz még alkalom?
S lesz-e lágy kenyér és bor az asztalon?

Alszik mélyen ifjúságunk,
föl  kell ébreszteni,
veszélyben van a jövőnk
ha nem fog ébredni!

Zárjuk akkor vak börtönbe,
ha csak úgy menthető?
Ne nevezzük büntetésnek:
mert még ébreszthető!

Legyenek jók a nevelők,
mi  ne bántsuk őket,
legyenek bár kemények is,
csak jól neveljenek!

Sose bántsák a nevelőt,
ha egy kicsit kemény,
csattanjon el az a pofon,
hogyha van még remény!

Az utolsó pillanat is
használható arra,
hogy a gyengét erősítsük,
s legyen akarata!

Kárpát-medencei
Régi óvodában
Együtt kéne játszanunk már,
Ha Tél van,
Ha Nyár van...

Itt az összes népnek
Ugyanaz a sorsa,
Egyiknek se jut káposzta,
Legfeljebb a torzsa.

Kárpát-medencei
Óvodai éjjel,
Füttyögetnek, hogy legyünk még
Sokkal inkább széjjel.

Kárpát-medencei
Régi óvodában
Sok agymosott globál-függő
Ostoba szamár van.

Kárpát-medencének
Sok haza-szerelme;
Addig kéne összefogni,
Amíg van értelme!

Boldogságos Pillanatok;
Értük élek, értük vagyok.

Van szerencsém, üdvösségem
Csodálatos Feleségem.

A világ számomra kerek,
Még élhetek,
Szerethetek.

Boldogságos Pillanatok;
Értük élek,
Értük vagyok.

Egyszerű, szent Házasságban,
Sírig el nem múló Vágyban.

Egymás szent Akaratában,
Júliusi forró Nyárban.

Öregedő szép Jelenben,
Meghitt, csendes Szerelemben.

Öregedő ifjúságban,
Egyszerű, szent Házasságban.