Blogok

Tiszteletreméltó Szentéletű Patrónusom!

Nagy örömmel számolhatok be Főtisztelendőségednek küldetésem sikeres lezárultáról. Még néhány elintézendő inkvizíciós ügy befejezése vár rám, de reményeim szerint fél esztendő múlva – amikor itt elkövetkezik az aratás ideje – végre hajóra szállhatok, és valamikor szeptember elején újra Rómában lehetek, hogy élőszóban is beszámolhassak végre mindarról, amit az átkozott, gonosz és rossz emlékezetű, a sátánnal cimboráló néhai boszorkánymester és főeretnek, John Wesley ügyében végeztem.

Tavasztündér lenge fátyla
Szétterül az égen,
Mégis más ez a Kikelet,
Mint a többi - régen.

Szépet, jót, Tavaszt keresünk,
Továbbélni vágyunk,
Nem mi kellünk a sátánnak,
Hanem a hiányunk.

Pedig fénylik a Kikelet,
Nyílnak a virágok,
Isten mindig adna Jövőt,
Ember, aki álnok...

Tavasztündér lenge fátyla
Minden korban mérték,
Nem a kétség teremt Jövőt,
Hanem a reménység.

Boldogtalan rezignáltak
Semmi után futnak,
Örök rabszolgák, akik csak
Szenvelegni tudnak.

HUSZONNEGYEDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”         

BBC

2016. OKTÓBER 6.

17 35

MŰSORVEZETŐ:

Most közelről láthatjuk a fegyvereseket. Erről mit tud mondani?

SZAKÉRTŐ:

Bocsásson meg, én…

MŰSORVEZETŐ:

Szóval, ön szerint kik ezek az emberek?

SZAKÉRTŐ:

Inkább nem mondanám…

MŰSORVEZETŐ:

KÉTSZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ

A következő etap:

„A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.”

Kissé körülményes módon folytatja versét a Költő, de ahány ember, annyiféle felfogása a hazának.

„A rím kedvéért: bandukoltam,”

Kevésbé sikerült sor.

„A rím kedvéért: bandukoltam,”

Öreg báró, nem vén báró –
régi rangját visszakapta,
de a sors a velejáró
becsületet megtagadta.

Büszkesége újból hét öl,
szavát szolgamódra lesik,
a rangjától, a címétől
majd’ mindenki hasra esik!

Anikómmal - jóban-rosszban,
Egyre szebben,
Egyre jobban...

Egymás számára Sors lettünk;
Rohan az Idő felettünk.

Amíg létem Téged éltet
És Te engem -
Tart az Élet...

Anikómmal - jóban-rosszban;
Idő szíve velünk dobban.

Padlógázzal zúgó évek
Megpihenni be-betérnek.

Öregedő Szerelemben
Istenhez közel az ember.

Egyre szebben,
Egyre jobban;
Anikómmal - jóban-rosszban.

Nekem a vers az kegyelem:
jó pásztorként terelgetem
bárányszelíd szavaimat,
amíg forma és tartalom
ritmusra lép, és szabadon
egy nyáj lesz, s mind együtt vigad.

Nekem a vers nem szóbazár,
de üzenet, mit szóba zár
a szív: ékkő a gondolat,
jáspis, smaragd, zafír, rubin,
s a keret sem olcsó rutin,
hanem míves nyelvfoglalat.

Nekem a vers tűz, szerelem:
benne szívem ég fényesen,
hogy meglelje útját, ha majd
a Nap és Hold és csillagok
sugara fönt már nem ragyog,
a lélek, ki épp hazatart.

NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Ő is beállt azoknak a nőknek és férfiaknak végeláthatatlan sorába, akik az egészséges gondolkodást kerülőútra kényszerítő megcsontosodott, begyepesedett szellemi dudvakupacok talmi fénnyel derengő látszatigazságainak kerge lidérctánca kedvéért hagyták magukat a boldogságtól és az igazitól megfosztani.

Messzi Múltból jöttem sok, sok ezer éve,
táltos tüzek lángján edződött a testem,
sokáig zörgettem,  s nyílt a Jelen réve,
s én az új világba ajtóstul beestem.

Mint kortalan vicinális,
Zakatol a vén Idő,
Ma délelőtt temetés volt,
Jövőre keresztelő.

Ifjú kortól a halálig
Utazunk a vonaton,
Ütött-kopott esztendőkön
Zötyögünk - monotonon.

Indultunk Múltak síkjáról,
Itt a Jelen kavarog,
S közelednek a távolban
Már a Jövő-viharok.

Zakatol az Idő-vonat,
Jövő-alagutat ás,
Minden évvel közeledik
Az utolsó állomás.