Blogok

NEGYVENEGYEDIK RÉSZ

A nép már közönybe süllyedt. Pavana uralma csalódást hozott, az emberek nem szálltak síkra egykori védencük érdekében. Pavana mellett Szélfarkason és egy maroknyi hívén kívül senki sem maradt. Katonájuk ötszáznál is kevesebb, és még ezek többsége is árulóvá lett.

Ha Pavana teljesítette volna legalább egy részét a nép kívánságainak, nem maradt volna ennyire védtelen. Akkor bizonyára akad, aki megoltalmazza őt Dékó dübörögve menetelő katonáitól.

A minap azon gondolkodtam, hogy vegyek-e még levegőt...Igen, arra a hétköznapi, majdnem banálisan egyszerű, orron keresztül a tüdőbe szippanthatóra gondoltam.

Szent varázsod nem múlik,
Nem enyészik,
Lelkemben él, és újul mindörökre,
Akár a Kikelet;
Jó Veled...

Szerelmünk sose vénül,
Derék, szorgos cseléd,
Elém tárja a Lelked,
S az enyémet - Eléd.

A vén Idő nekünk még
Sok szép percet farag;
Szívem kamaszul dobban,
Ha megpillantalak.

Csikó még bennünk az Élet,
Ezer örömet ont,
Kettesben maradva tüstént
Elnémítjuk az összes telefont.

Gyűlik már életünkben
A Múlt,
Akár a hó;
Drága Örök Asszonykám!
Te Drága
Anikó!

(a partiumi magyarokhoz)

Rabnak születtünk, nem szabadnak,
akik nem szöktek, most szaladnak.
Szétnyűttük rég a ketrecünket,
a sorsunk mégis egyre büntet:

Életfogytig ezt kell leülni.
Beletörődni? Vagy repülni?

Fehéren csillogott a jeges hó. Ropogott a lábak alatt. Hajnali fény világította meg az utcákat. Olyankor még aligalig volt mozgás a városban. Csak néha tűnt fel egy-egy emberi alak. Nagyon fontos dolga lehetett annak, aki ilyen időben kimozdult a lakásából. De akadtak olyanok is. Miska sofőr a központ felé igyekezett. Az este ott hagyta a teherkocsiját. Jól sejtette, hogy nehezen indul majd a motor. Befagy ebben az időben, s biztatni kell, hogy melegedjen, és induljon. Miska már mindezeken túl volt, mikor Bálint odaért. Már csak Józsira kellett várjanak.

Adrienn egy pillanatra – csak úgy a függöny mögül – kikémlelt az éledező városra. Az ablakot persze csak résnyire, csak szőrmentén nyitotta ki, hogy az esetleges kémlelődő úgy gondolja, reggel a munkába igyekvők felejtették így, és most nem nyitotta ki senki. Hogyan is nyithatta volna ki, amikor a lakás most üres?

Békességben élt az ember
édenkertben az Istennel.
De hallgatott hazugságra,
veszte lett a tudás fája.

Jézusban jött el váltsága,
nyája hallgat a hangjára.
Meghallja az Isteni Szót,
mélységesen szívbe hatót.

Köszönjük e drága kincset,
felemelőbb nála nincsen.
Mit az ember elveszített,
visszanyeri igaz hittel.

Hála – hála - hála érte.
nagy az Isten dicsősége.

Schvalm Rózsa

Mikor első nap rózsát léptem,

lábam elé borult a férjem.

Másnap mondta, dolgozni fáradt,

és dicsekedett fűnek-fának.

Hogy ő nyerjen, ne az enyészet,

piacra vitte az egészet.

Én nyűvődtem az utat járván,

Kicsi voltam, ő nagy: Dávid és Góliát.
De együtt kávéztunk, persze, cikóriát.
Meghitten párolgott a két fülescsupor,
bele friss tej került s egy kiskanál cukor.

Szél támad a messzi Múltból,
A Föld - naiv gyászdalt dúdol...

Ha út a Jövőbe nincsen,
Őrködni kell régi kincsen.

Ha az utak csavarodnak,
Nagy becse lesz szónak, dalnak.

Szél támad a messzi Múltból;
Az ördög minden bajt kódol.

Az Életet felgöngyölné,
Hétköznapot porrá törné.

Rossz söpörné a jót félre,
Tél tolakszik nyár helyébe.

Szél támad a messzi Múltból;
A Halál - mindig behódol.

Pénzes végzet iparkodik,
Borul történelem-ladik.

Közösség tömeggé mállik,
Abszurdum - törvénnyé válik.

TIZENÖTÖDIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

Tömeges letartóztatások Magyarországon

BBC

2015. október 6.

Magyarországon hetvennégy ismert ellenzéki politikust tartóztattak le a reggeli órákban. Némelyikre kommandósok törtek rá vidéki otthonában, egyet a hegyeshalmi határátkelőnél fogtak le. Budapesten forrásaink szerint összesen negyvenegyet állítottak elő.

Zsigerből írod a versedet?
Felemel? Vagy talán eltemet?
Azt majd az utókor dönti el,
ballasztot a világ nem cipel!

Nem vagyok költő, bár költök én,
így élek a világ köldökén,
és ami adódik, megírom,
billentyűn, vagy fehér papíron.

KÉTSZÁZNEGYVENNEGYEDIK RÉSZ

Azt gondolom, ugyanazzal a problémával állunk szemben, mint a konkrét versben: Parti Nagy egész életművében előtérbe kerültek a mellékes célok. A nyelvi játék a költészetnek nem célja, csak eszköze.

Elsikkad a tartalom, az üzenet jelentősége. A nyelvi játék eltúlzott hangsúlyt kap, és óhatatlanul megjelenik a nyelvvel való játék helyett a közönséges, profán játszadozás:

Visszatérő álmom: kaptatok a hegyre,
a magasba török, a fény felé egyre.
Amíg él az ember, lépni vágy a lába,
annyiszor vitt a völgy bűzös mocsarába.

Vízöntő a kerteken,
Csoda készül:
Tél-közönyből
Tavasz-Reménység terem.

Februári pocsolyák,
Cammog az Idő tovább,
Tétován és
Esetlenül
Tipródik még a világ.

Vigyorog a szürke ég,
Siránkozni nem elég,
Az édenkert,
Vagy a pokol
Nagyon-nagyon messze még.

Esik eső csendesen,
Víz folyik a földeken,
Egyszer talán
A világ is
Jobbra fordul hirtelen...