Blogok

Hold-ének

Beküldte Becca - 2015, november 22 - 22:32
 
Mint képlékeny szellem, olyan az este,
hogy rám formálódik sok éve már,
rajtam ül, füstszínű lepedőteste
néha földig húz, vagy az égre ránt.
 
Hogyha fél, csillagot okád, kavarog,
csak a vén Holdnak áldozza magát,
ilyenkor lábamon ezüstszalagok,
táncolok, rajtam a tünde-kabát.

Szentségben

Beküldte Becca - 2015, november 22 - 22:20

Tél jön. Acélkék nyomor. 
Horpadt szerelmek lógnak, 
mint vak, lampion-gyomor. 

Boltív a város ege, 
panel–istenek tartják, 
de téged várlak, gyere. 

Madonnád leszek, hóbort, 
freskó-sápatag napon, 
és nem segít az óbor, 

csak a szád, a hűs brokát, 
csókolj homlokra imát, 
kenj fel tenyeret, bokát. 

Azazello

Beküldte lnpeters - 2015, november 22 - 21:27

- Vigyázat! – súgta Hegyi professzor a rendőrtiszti akadémia továbbképzős hallgatóinak. – Bogdán János még nem tudja, hogy hamarosan szabadlábra helyezik. A döntés még nem hivatalos, amit mondtam, magánjellegű értesülés. Kérem, ezt vegyék figyelembe

Az öt férfi és két nő szinte egyszerre bólintott.

Vékonypénzű novemberben

Beküldte lnpeters - 2015, november 21 - 23:47

Vékonypénzű novemberben

Reszket a Jövő,

Felelőtlen polkorrektet

Szitál az eső.

 

Aggodalmas tócsák fölött

Vicsorog a szél,

Világunkat lerohanni

Készül már a Tél.

 

Ki tudja, hogy egyáltalán

Lesz-e még Tavasz,

Vagy elviszi Európát

A vén Bakarasz…

 

Vékonypénzű novemberben

Sápadt a Jelen,

Hiába is korholja a

Vén Történelem.

 

Fodrozódik az idő, a

Rideg, vén folyó,

Becsület-bankot fosztogat

Szó-infláció.

 

Mondd, hogy szeretsz

Beküldte Márkus László - 2015, november 21 - 14:20
 
 
Mondd, hogy szeretsz,
mondd sokszor, 
mondd újra meg újra,
követem tested minden
apró rezdülését,
lelkünk együtt rezonálva
énekel kozmikus 
szerelmi dalt.
 
Mondd, hogy szeretsz,
ismételd,
újra és újra, ezerszer,
ajkunk egybeforrva
szolgálja őrjöngő
vágyainkat,
testünket mámorító
remegések feszítik.
 
Mondd, hogy szeretsz,
dalold el,

A Nap ugyanúgy ragyog - XXX.

Beküldte lnpeters - 2015, november 20 - 22:29

HARMINCADIK RÉSZ

 

Ki lehet a szerencsétlen. Néztem, és hirtelen világosság gyúlt az agyamban. Proget! Ki más lehetne? A város kínzósziklája! A Nagy Anya sziklája! Ma lenne a tűzgyújtás ünnepe?

 

Lemásztam a fáról. Liniko komor arccal várakozott.

 

-         Láttad?

 

Bólintottam.

 

-         Átkozott, nyomorult barbárok! – sziszegte a foga közt.

-         Ma lenne a tűzgyújtás ünnepe?

 

Szerelem és líra - CXCVII.

Beküldte lnpeters - 2015, november 19 - 23:35

SZÁZKILENCVENHETEDIK RÉSZ

 

Ahogy ígértem, következzék hát néhány kanonizált vers elemzése

 

„tinibugyi gumija bemélyedten”

 

A közelmúlt tankönyv-vihara miatt választottam ezt a verset. Szerzője ma élő kanonizált költő.

 

Apám, és a mumus műfogsor... (emlékirat)

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, november 19 - 20:34
Apámról tudni kell, hogy kádár mester volt. Szóval, bornak készített hordót. Volt neki egy kisebb lakásnyi, fűrészporral vastagon bevont, kedvenc műhelye. Itt alkotta a fából készült, műveit, mert művek voltak azok, szívét, lelkét beleadva formálódtak keze alatt. 

Hadd szeressek...

Beküldte Mysty Kata - 2015, november 19 - 00:12

Jól fest most a lila est....
Ilyet festő alig fest!

A tél jele szerfelett,
Nyomát hagyja idelenn.

Lila dalát csendesen
Dúdolják a fellegek,

Dallamát egy rekettye
tóba hinti, szellemes...

Térdre hullik, - "Kegyelem,
Békét, békét, ténylegest,

Szomjas itt a szerelem...
Hagyjátok, hadd szeressek!"
 
Mysty Kata : Hadd szeressek

Édesapám, Veled vagyunk!

Beküldte Csilla - 2015, november 18 - 23:14
 
Jó az Isten, tudja a dolgát, 
ezt mondod mindig, és én elhiszem, 
de ha élted a tűk csapolják, 
megtörni látszik mustárnyi hitem. 
 
Könnyek sója marja arcomat,
múlt, jelen, jövő egyformán remeg.
Benned bízom, imám elfogadd,
mert Édesapám most nagyon beteg.
 
Megyek haza és átölellek,
meggyógyít, tudom, mosolygó szemem,
s felderülnek a fájó percek.
Segíts meg Uram, add, hogy így legyen!
 
 
 

Tavaszt idéz

Beküldte Schvalm Rózsa - 2015, november 18 - 22:35

Tavaszt idéz…

 

Tavaszt idéz a fény,

azúrkék fönn az ég.

Csicsergő madarak,

a fák – jaj, kopaszak.

 

Szél jár az avaron,

mit kottáz, hallgatom.

Szösszenet, semmi más

de kedves, nem vitás.

 

Őszidőn átível,

dércsipkét fagy hímez.

Megborzong a lelkem,

dermed minden sejtem

 

Fölsejlik a remény,

s a hit, mi bennem él.

Tágul a láthatár,

eloszlik a homály.

 

Ott túl, van egy ország,

hol béke, biztonság.

Gyöngykapuja ékes,

Jövő-síkok tölténytára

Beküldte lnpeters - 2015, november 18 - 22:26

Jövő-síkok tölténytára

Gazdátlanul tekereg,

Vegyük kézbe,

Koncentráljunk,

Csak egy a jó, emberek.

 

Rossz laterna mágikáját

Csaló ördög tekeri,

Csak egy út van, ami talán

Egyszerű és emberi.

 

Bőven akad véres-groteszk,

Pudvás-rózsaszín jövő,

Vagy aberrált hulla-lilla,

Ahol még a fű se nő.

 

Jövő-síkok tölténytára

Körbe-körbe csikorog,

Csak mi teremthetünk Jövőt,

Sohasem az angyalok.

 

Pillanatnyi perspektíva

Gyorsan eltűnhet tova,

Semmiből élek

Beküldte kékszem - 2015, november 18 - 21:04
 
                         Olvasóimnak
Életművész vagyok, semmiből élek,
gazdagon és bőségben csak heverek.
Szegény vagyok, és az nekem nem tetszik,
nem halok meg, ha kibírom tavaszig.
 
Működik a fantáziám, és segít,
egyelőre nem eszem karácsonyig.
Sok összegyűl, juttathatok másnak is,
így lehetek szegény is, meg gazdag is.
 
Íme, asszonyom, hát ez a válaszom,
lehet élni semmiből jó gazdagon,
ezt a mesét mindenkinek elmondom:

A meg nem születetthez

Beküldte Sztancsik Éva - 2015, november 18 - 18:20

Göndör aranyhajad lett volna talán...
és álomban úszó, halványkék szemed -
mosolyod bevarrná a léleksebet...
neved gyöngysor lenne az élet nyakán.

Lábad szaladna, mint futótűz erdőn,
lármásan csacsogva, törve csendeket -
majd, amíg gyorsléptű vágyad kergeted,
karomban pihennél gyengén, esendőn.

Oldalak