Olvadt aranya csordul rá a Napnak,
a déli verő fényben fürdeti,
a meglassult erek is lángra kapnak.
Aranyló maszk. Mi dolgozik mögötte?
A hűvös szépség jóságot takar,
fényt nyel, majd visszasugároz örökre?
Vagy Nofretete-bronz, engedő lágyság,
de mégis kemény fém, ha szembeszáll,
és harci vértként hárítja a lándzsát?
Nem tudható. Az aranyzuhany máza
minden vonását széppé érleli,
mindaddig, amíg szóra nyílik szája.
Sárgul a levél,
Dübörög a szél,
Komor-szürke lett a Jelen,
Akár az acél.
Szomorú egek,
Fáradt emberek,
Rezignált November felett
Mélabú lebeg.
Az égbolt fakó
Süllyedő hajó,
Rossz előérzetek felett
Köd a takaró.
Sárgul a levél,
Vigyorog a szél,
Jelen a Múlt koporsóján -
Ócska szemfödél.
Pénz agyara rág,
Élő húsba vág,
Dollár-hordák barantáját
Nyögi a világ.
Háborog a szél,
Közeleg a Tél,
Fényragyogással jött a november,
hullat a fákról színaranyat.
Létről, halálról mereng az ember,
megállni késztet a pillanat.
Mécsesek lángja lobban réveteg,
nyugalmat, békét sugall a csend.
Könnyeket fakaszt az emlékezet,
egy kedves arc mosolya dereng.
Kezdet és vég a levegőben leng,
térben – időben korlátot szab.
Száguldva suhan felettünk a perc,
múlt tegnap a hant alatt porlad.
Temetői gondolatok
Ha elvetődsz egy idegen helységbe, és nincs időd, alkalmad végigjárni, alaposan megismerni azt, fogalmat alkothatsz a lakóiról, és a hely szelleméről a temetőben. A sírkert sok mindent megmutat, jellemrajzot ad, és soha sem hazudik. Belemerülhetsz az idő vasfoga által barázdált százéves fejfák elmosódott véseteinek megfejtésébe, és a fényesre csiszolt gránitobeliszkek aranyozott betűinek böngészésébe. Emberi sorsok azok, nem csak nevek és évszámok, néha egy-egy vers-, vagy igeidézettel kiegészítve.
I. Rákóczi György, a “bibliás őrálló fejedelem” nyakas református volt, elődjénél kevésbé nagyratörő, de igen szívós, egyszerű gondolkodású ember volt. Az államügyeket legszívesebben a feleségével, Lorántffy Zsuzsannával beszélte meg.
Egyszer komoly pénzzavarban volt a nagyságos fejedelem, és Kolozsváron néhány tanácsnoktól kért javaslatot – a fejedelemasszony akkor nem volt vele, állapotosan Sárospatakra vonult el.
Én itt vagyok. Mécsest gyújtok érted,
a sötétségbe szöktem ki a házból.
Holtak napján, keserves elvesztésed
még jobban szorít, borzongok a gyásztól.
A mérhetetlen égbolt-űr parány
lehet csupán a bennem lakozó
hiányodhoz képest, Keresztanyám,
Szivárvány színéből
csak a zöldet látom,
többit meg se nézem,
zöld az én világom.
Tűnnek a fellegek,
nem esik az eső,
a soproniaknak
kirándulóidő.
"Bécsnek büszke vára"
magasra törekszik,
Mátyás elfoglalta,
s "nyögték" egy ideig.
Schönbrunba megyünk,
gyakran látogatjuk,
az úrnak köszönjük,
hogy megcsodálhatjuk.
Épületek szépek,
és tiszták az utcák,
tágasak a terek,
ott hegedül Mozart.
Kiváló zenészek
a Johann Straussok,
hallgatom zenéjük,
és polkát táncolok.
Október utolsót lehel,
Gyászolja a levél-lepel.
Bágyatag őszi verőfény;
Minden haldoklásban – Remény.
Alig maradt levél a fán,
Kemény a sár – Ősz derekán.
Október utolsót lehel,
Idő mindent Múlttá vedel…
Fogy az Ősz és fogy az erő,
Ollóba fog Múlt és Jövő…
Egy évszázad – egy fuvallat;
Feszül a szabad akarat.
Október utolsót lehel,
A Remény sohasem telel.
Szkeptikusok halál-hite
Nem lesz jó soha semmire.
(Z.-nek)
Valamikor kisfiam...
(ugra-bugra hopszasza -
fürgeséget szomjazva)
eleven volt, mint higany,
éjszaka sem nyughatott.
Takargattam, felvettem -
sírogatott kezdetben...
anya-bőrbe bújtatott.
Éppígy pörgött felnőve,
kamasz szívű izgága... -
kinek semmi sem drága;
nála a Kor előnye.
.....
Mostanában csendesül,
szülő-szemtől mentesül. -
Nagy Játékban benne ül,
ölelném, de...elkerül.
(2015. október végén)
HUSZONHETEDIK RÉSZ
SZÁZKILENCVENNEGYEDIK RÉSZ
Legelőször is, mindazt, amit Magyarország és a Kárpát-medence vonatkozásában mondtunk, ki kell terjesztenünk Európára is:
Tehát:
Európa valamennyi népe:
Ø Ragaszkodik nyelvéhez, kultúrájához, tradícióihoz.
Ø Célja nemzeti hagyományainak továbbvitele és fejlesztése.
Ø Szeretne továbbra is nemzetként, nemzetiségként élni, megmaradni,
A kiskertünk ázott spongya,
csüng a lugas tépett rongya.
Pilled a Nap, az ebadta,
mint aki már rég feladta.
Csak a Lélek gyöngéd, árva,
pelyhes szárnya van kitárva.
Mindhiába. Talán késve
indult forró ölelésre.
Fonnyadt őszi napsütésben
Vén Idő henyél,
Próbál nem gondolni rá, hogy
Közeleg a Tél.
Aki közönyt vacsorázik,
Mindenhol megél,
Vén idő kopott vállára
Hull a falevél.
Ősz hangszere rezignáltan
Búsan hegedül,
Hallgat a Menny. Fogy az Élet
Rendületlenül.
Fonnyadt őszi napsütésben
Zörög az avar,
Pénz-fondorkodás miatt van
Mind nagyobb zavar.
Fagyos hajnalon becsapott
Remény didereg,
Hideg szélben hömpölyög a
Holt levélsereg.