Enyhén meghajolva billentett kalapot,
szerény alázattal magázta a papot.
Tisztelte a rendet ott fent, no meg itt lent,
fejét égre szegve tegezte az Istent.
2015. nov. 6.
SZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ
Most térhetek vissza a korábban feltett kérdések következő csoportjához:
v Elhiszi még valaki, hogy valaha kifizethetjük az adósságainkat?
Ideje volna minden téren a propaganda helyett a valóságra támaszkodni, és a stratégiát annak megfelelően kidolgozni.
Eb ura lett sunyi fakó,
Az öreg világ – eladó.
Meg is indult már a licit,
Ha nem vigyázunk – elviszik.
Fátlan pusztán idő-batár;
Pofátlanodik a dollár.
A vén világ gazdára vár,
Ha félünk,
Vevőre talál.
Beteg jövő talmi kincsen;
Lélek,
Haza
Többé nincsen…
Rossz, pökhendi dollár-licit;
Az egész világ – deficit.
Ha pedig a pénz a gazda,
Múltunk, jelenünk – mihaszna.
Pénz, végzet, sunyiság – kevés,
(Lélekrokkant)
Gondolhatnék arra, hogy milyen érzés volt,
amikor bizalmam, hitem rommá rogyott -
amikor úgy láttam, kedvel a Lét, holott
akkor már régesrég másokra pocsékolt
megértést, törődést, szeretetet, mosolyt.
Becsapva, csüggedten álltam és csalódott
lelkem csillámokra szóródva halódott...
míg döbbenten lestem kívülről (jóbolond)
mire véljem mindezt? Kérdezgettem Istent,
majd utóbb a Sátánt, de hallgattak nagyon -
s kérdeztem én őt is, kitől felgyűlt bajom,
ám "igaz" válasszal senki meg nem tisztelt.
Beázott a bádogtető,
hogy csak itt-ott, szűk öröm –,
úgy kellett mint vályogvető
cigánynak a műköröm.
Kánaán ez, mondta Ponta*,
és jönnek az ukázok,
vajon tudja, hogy naponta
kenyérhéjat kukázok?
Van probléma hét szakajtó,
ELSŐ RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
Néhány előzetes megjegyzés
Olvadt aranya csordul rá a Napnak,
a déli verő fényben fürdeti,
a meglassult erek is lángra kapnak.
Aranyló maszk. Mi dolgozik mögötte?
A hűvös szépség jóságot takar,
fényt nyel, majd visszasugároz örökre?
Vagy Nofretete-bronz, engedő lágyság,
de mégis kemény fém, ha szembeszáll,
és harci vértként hárítja a lándzsát?
Nem tudható. Az aranyzuhany máza
minden vonását széppé érleli,
mindaddig, amíg szóra nyílik szája.
Sárgul a levél,
Dübörög a szél,
Komor-szürke lett a Jelen,
Akár az acél.
Szomorú egek,
Fáradt emberek,
Rezignált November felett
Mélabú lebeg.
Az égbolt fakó
Süllyedő hajó,
Rossz előérzetek felett
Köd a takaró.
Sárgul a levél,
Vigyorog a szél,
Jelen a Múlt koporsóján -
Ócska szemfödél.
Pénz agyara rág,
Élő húsba vág,
Dollár-hordák barantáját
Nyögi a világ.
Háborog a szél,
Közeleg a Tél,
Fényragyogással jött a november,
hullat a fákról színaranyat.
Létről, halálról mereng az ember,
megállni késztet a pillanat.
Mécsesek lángja lobban réveteg,
nyugalmat, békét sugall a csend.
Könnyeket fakaszt az emlékezet,
egy kedves arc mosolya dereng.
Kezdet és vég a levegőben leng,
térben – időben korlátot szab.
Száguldva suhan felettünk a perc,
múlt tegnap a hant alatt porlad.