Mysty Kata
Peti versel...
Peti versel...
amit kedvel,
Dalba tette,
ecsetelte...
Nótás lelke
megszívlelte...
Szívem dobban,
egyre jobban
érzem magam...
Lelkem dagad.
Peti szomjam
oltja nyomban,
iszom jókat...
lelkem jól van,
Népdal-borban
öröm lobban.
"Cseresznyeszem
mind megeszem..."
Petikének
tetsző ének...
minket szépít...
-És hogy megérint!
Kehes a Pegazus,
nem tűri a nyerget,
hogyha ütik, bokros,
mint akit kór kerget.
Gondatlan gazdája
nem is vet rá ügyet,
a nemzeti vágtán
egykedvűen üget.
Nyűg a cifra szerszám,
NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ
Kritikus pont rögtön az ostrom legelején. Nyugaton kisebb probléma miatt is adtak fel erődöt, Szigetvárnál erősebbet is.
Itt erről szó sem lehet.
Sokat írtak már arról, hogy a magyarországi várakat a rosszul felszerelt és még rosszabbul ellátott magyar végvári katonaság micsoda halálra szánt fanatizmussal védelmezte. Azt is gyakran leírták, hogy miért: a megcsonkított, darabokra szakított hazának egyetlen apró részét sem akarták az ellenség kezére engedni.
Gyorsan futó patak sodrán
kavicsok közt égi foszlány -
úgy igyekszik, fürgén mozog,
nincsen hínár, nincsen homok.
Nap sugara az, mi szalad,
felkeres ő folyót, tavat -
átlátszó víz lett kedvence,
tükrén csitul estelente.
Harmat-hozó hajnal hasad,
Reggel Lánya mosolyt arat -
körbenéz a kék ér felett, s
fénytalárt ölt suba helyett.
(2014. július 9.)
Mint medréből kilépő tenger,
hazáját elhagyja sok ember.
Menekül, nem félve halált sem,
útjukra a holnap homályt vet.
Üldöztetés, nyomor – mi űzi?
Vak sorsba a reményt mi fűzi?
Rájuk vajh’ hol, milyen jövő vár?
Zúdul a tömeg, mint szökőár.
Segítsd e népeket, Istenem,
földjükön békében éljenek!
Idegenbe ne sodródjanak,
földönfutóvá ne váljanak!
Schvalm Rózsa
(2015-06-23)
Panelből jöttünk egykoron,
Talán ezer éve,
Színes virágokkal virít
Kertünkben a béke.
Csend terül az udvarunkra,
Mint egy puha párna,
Gyorsan elfeledtük, mi a
Lépcsőházi lárma.
Meghitt a ház, ha meg szabad
Levegőre vágyunk,
Vén körtefánk árnyékában
Enyhülést találunk.
Panelből jöttünk egykoron,
Vágytunk házra, kertre,
Anikóm mosolya, keze
Otthonná szentelte.
Őseim kutyabőrt Apafitól kaptak.
Hogy csak tányért nyaltak? Vagy talán haraptak?
Erre biz oly nehéz választ adni máma,
feledésbe merült az a régi fáma.
Én magam soha sem tartottam nemesnek,
mások énelőttem hasra biz nem esnek!
Ködbe veszett a múlt, indulj tiszta lappal,
Riedl Frigyes egyszer valami budapesti társaságban nem térhetett ki egy bemutatás elől.
Előkelő, jó összeköttetésekkel rendelkező író vizitált előtte. Az illető arisztokrata körökben mozgott, de roppant gyenge író volt. Sőt. Plagizátornak ismerték. Éppen per folyt ellene szellemi érték eltulajdonítása miatt.
Ráadásul a legutóbb megjelent könyve sem volt eredeti. Valami csóró író kéziratát megvásárolta, és a saját nevén publikálta. Nyílt titok volt.
Mysty Kata
Légy boldog a magad módján
Légy boldog a magad módján,
Szerénység kell, legyen jócskán!
Hivalkodó? - Átnéz rajtad,
Hozzád való, feléd halad!
A boldog perc "maga módján"
pillanatnak műve csupán.
Ne keringj el - a Nap mögül,
s mint a - Föld - körös körül!
Te légy a Nap, forró, nyári...
égi kékből csak katángnyi,
Borostyán-mez száltól szálig.
Természetes, mint Anyánk is!
Tán a fogyasztás ad
“Jobb életet”?
Lehet,
Ha Isten nincs,
Az erkölcs egy faló,
S a gazdagság a legfőbb földi jó.
Csak azt találhat jót,
Egy jobb valót,
Aki körbefutja a földgolyót?
Ha földi létem kába,
Varrjam magam más országok nyakába?
Mi tisztességes,
Külhonba szaladni,
Vagy megpróbálni embernek maradni
Odahaza?
Miért nem futottak az Egriek,
Miért maradt meg a helyén Dobó,
Ha futni jó,
S a Becsület külföldre futható?
NYOLCADIK RÉSZ
Szélfarkas felmutatta a varázsló jelét, mire az építmény forgása lassult, majd teljesen megállt. Még mindig változtatta alakját, de már nem volt a forma az emberi szem számára követhetetlen. Talapzata ijesztően hasonlított egy hatalmas, undorító, úszóhártyás madárlábra. Sóbálvánnyá merevedve álltam meg, de Szélfarkas megragadott és bevitt a baljóslatú építmény belsejébe.