Blogok

Méltóságos Hülyeség

Méltóságos Hülyeség

Világot kormányoz,

Vezet rózsaszín piacú

Vész-utópiához.

 

Globalizált édenek

Jönnek akol végett,

Ott majd a sok kevert egyed

Haszonelven béget.

 

“- Gyerünk hát, gyermekeim!” -

Szól a Tőke néne. -

“Mostantól nem szaporodni,

Keveredni kéne!”

 

Méltóságos Hülyeség

Kegyelmes uralma;

Alkalmatlan, rossz vezetők

Aranykora van ma.

 

Bürokratikus agyaknak

Kedvez a mű-végzet;

Egyént és felelősséget

Új dal

A kéklő nyári dallamok

között a szívem úgy lobog,

mint őrtűz, fenn a hegytetőn,

a lángja szétfut sík mezőn,

hatalmas fénnyel fogja át,

s felgyújtja, nézd, az éjszakát!

 

Ne rettenj, hogyha játszanak

rőzsékben izzó gúny-szavak

élteddel, mit a lelkeden

elringatsz árnyként szüntelen,

mert porrá ég ma bánatod,

s a hajnal lesz az új dalod.

 

2. változat:

 

A kéklő nyári dallamok

között a szívem úgy lobog,

mint őrtűz, fenn a hegytetőn,

A Nap ugyanúgy ragyog - X.

TIZEDIK RÉSZ

Szélfarkast reggel óta sehol sem láttuk, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert az utóbbi időben gyakran nyoma veszett. Apám délelőtt Yarim doktor kíséretében kijött a parkba egy rövid sétára. Hosszú idő óta először.

Ekkor érkezett meg a Tengerasszony kormányosa. A derék ember az emlékezetes asztlanti út óta mindenkinél jobban tisztelte apámat, és soha, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy háláját kimutassa.

Aki csak így szeret...

Mysty Kata
Aki csak így szeret...

Partra tett ki egy Hajós,
Nyarat ígért, de adós
maradt nekem vele,
ezért most elmegyek.

Sirály sír és párja,
talpam alatt sár van.
Tenger vize mossa,
kő és kavics fogja.

Szívem az ő foglya,
de most már azt szokja,
- aki csak így szeret,
vihart vet és szelet.

Mátrai utakon járva

Tavasszal újra visszavár
a mátraalji drága táj.
Oly ismerős a kisfalu -
az úton óriáslapu,
smaragd a fű, s a fán madár.

 

Emitt akácfüzéres ág
s a rozsdaszirmos orgonák,
amott a bodza csillagos
selyemfehérben illatoz,
no és megannyi kisvirág!

 

Tücsök zenél a fű között,
a messzeség ezüstözött
hegyormain ma felleg ül,
a hold karéja legfelül,
s mögötte esti füstködök.

Dallamjárat

Zeneszó sandalog kőszívemen,
bezsongott lázában testmelegem -
csattogón zakatol most idebenn:
nótázzál, nótázzál... Szép Idegen.

Dúdolva nyújtózom bőrpaplanon,
érsínem vonszolja dalvonatom -
átnyargal hamarján rőt pitaron...
szellemszomj halódik, megitatom.

.....

Sötéttel lenyugszik tűz-muzsika,
ritmussal elringat hang-kocsisa -
éjszaka mormolom éhes heved;
énekben álmodom együtt veled.

(felújítás - 2015 júliusában)

Nyári délután

Nyári délután

 

Verőfényes, nyári délután,

ülök mélán a kék tó partján.

Az idő – most, mintha megállna,

ketyegése csendbe bezárva.

 

Megérint az érzés – bűvölet,

messzeségbe visz a révület.

Titokzatos világ a távol,

képzeletet határ nem gátol.

 

Opálos ott túl a végtelen,

gondolatom csapong szertelen.

Madárhangján a jelen szólít meg,

feltárulnak valós, szép kincsek;

 

Tó tükrét lágy hullám bodrozza,

fényhídját az alkony felvonja.

Méltósággal úszó hattyúpár

Lusta felhők jönnek-mennek

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad;

Néha mégis azt gondolom:

A világ halad.

 

Egyszer mindig eltűnnek a

Komor fellegek,

Akármennyi van belőlük;

Élni még lehet.

 

Egyszer elfagy, másszor megint

Virágzik az ág,

Lassan cammog előre a

Tohonya világ.

 

Lusta felhők jönnek-mennek,

A kék Ég marad;

Rossz anyagi haszonelvből

Hit sosem fakad.

 

Piacok rózsaszín egén

Feltámad a szél;

Tőke kacag, Isten pedig

Csendben mendegél.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XLVI.

NEGYVENHATODIK RÉSZ

Horváth Márk tehát úgy döntött, tovább védelmezi a várost, amíg csak lehetséges, az utolsó pillanatig.

Ha az egykori Szigetvár térképére nézünk, igazat kell adnunk neki. szánjunk rá azonban néhány percet, gondoljuk át, mit kellett mérlegelnie a várkapitánynak.

Mi szólt a város védelme mellett, és mi ellene?

Vegyük sorba!

A város védelme ellen:

Lírai alkatom

Lírai alkatom..

Öröm, ha adom,
örökbe hagyom...
Forró nyár sátrában,
Őszi lombhullásban...

Örök körforgásban.
Az, kinek nem másban,
hite van Atyánkban...
s egyetlen Fiában.

Szívemmel megtartom,
lelki a tartalom,
lírai alkatom,
átvisz az álmokon...

Átvisz és elröpít,
bánatod elszökik,
utadon elkísér,
vigyáz rád,amíg élsz.

Révedés

Mindenki meghal, ki született valaha;
messze szökdös a virág édes illata -
kifakulnak rétek az elsatnyult fűtől,
gazdátlan gondolat hasad a férc-műből.

Elporladnak álmok, elűzetnek vágyak;
szépségnek párlata a ráncokra ráfagy -
(kettétört érzelmek csalódottan, csonkán
csupaszra vetkezve, erejükben fogytán)

Nézek egy pókot a sarok szegletében...
küzd a hálójával, nem az ellenségem -
figyel a szövésre, dolgozik ő gyorsan;
és mire lesne rám, leseperem nyomban.

Fénysugár

Álmodó, csendes fénysugár

merre jársz, hol vagy, jössz-e már?

Látod, itt tombol az éjsötét,

sirámunk jajszavát szerteszét

hordja a bús szél szárnyain,

adagolt félszek árjain.

Hályogos szemünkön bűvölet,

hittelen sodródunk nélküled

káprázat létben, s látszatok

mögött az Isten rég zokog,

 

Közeleg, tudom, az a nap,

mikor a szív, mint patyolat

ragyog, s a kegyelem ránk borul;

leteszem életem zálogul.

 

Oldalak