Blogok

SZÁZHETVENEGYEDIK RÉSZ

A hivatal támogatta líra – azaz a kánon lírája – csak intézményi értelemben van különleges helyzetben. Ez a kánon természetéből következik. A kánon az intézmények struktúrájából eredő hatalomra épül, ezzel élve/visszaélve határozza meg a neki megfelelő lírát.

Egyszerűen, pózok nélkül…

Piac, ami vígan vénül.

Tett lehet csak igaz Kezdet;

A pokol meg – értekezlet.

Míg az idő élni enged,

Élünk szép Szerelmet, Rendet.

Egyszerűen, pózok nélkül…

Ugyanoda jutunk végül.

Tövisbe léptem a réten,
elkóborgott a tehenem,
nem tudtam menni utána,
a kerülő behajtotta.

"Kedves Bimbó, gyere vissza,
hurkot kötök a lábadra,
a kötél a jobb kezemben,
a balban a kedvenc könyvem.

Csodálkozol, öreg jószág? -
ilyet marha nemigen lát,
a helyzeted kivételes,
a te őrződ könyvre éhes.

Máskor, ha el akarsz menni,
ne azt próbáld kihasználni,
hogy nem tudok talpra állni:
azt a tövist ki kell venni"!

NEGYVENEDIK RÉSZ

Szigetvár azonban a jelentőségéhez képest igen gyengén volt ellátva tüzérséggel.

1554-ben tehát huszonöt ágyú védte a várat. Feltételezhetjük, hogy ennél két esztendő múlva sem volt sokkal több. Ez mindenképpen kevés, de ha egyenként szemügyre vesszük ezeket a lövegeket, a véleményünk tovább romlik.

Mysty Kata
Találkozás, - kivárt tavasz....
 
Elmondható - e az öröm,
el kell mondjam...
és megköszönnöm!
 
A sóhajt ledönti fala,
de szót is kér
ha halkul jaj-a.
 
Találkozás, - kivárt tavasz...
a reményből...
új reményt fakaszt.
 
A távolság bár elszakít,
kivár - talán...
nem csinál bakit .
 
Éppen soros gyásznak okán
kijut a tű...
fokán a fonál.
 
Ezek vagyunk, így hímezünk
és az öltés...
ölelés-mezünk.
 
A szeretetszál oly feszes,
ahová kell...

Smaragd fényben leng a lomb a kerteken,
kopott úton régi álmom kergetem.
Ez az ábránd mindig, mindig ugyanaz!
Nem tud újat hozni már az új tavasz.

Sziromágyon lebegünk,
vérvörös-sz

Tenyeremből eszik a Tegnapom.
Csipegetve dagad emlékzabon.
Táplálom vele merült testemet,
töltöm a Holnapom, mi eltemet.

A jelennel nehéz mit kezdeni.
Éhes, mohó önmagát kelleti.
Mire kimondom: csodás e reggel;
befalta pár óra, s delet hergel.

Álmosan figyelek sótlan tájat.
Ablakomon keresztül hűs árad.
Rásimítom vállamra kendőmet,
adok még sanszot a jövendőnek.

Mert suttog a Pillanat Bűvésze.
Meghívja tudatom egy ebédre.
Bűvölve olt sejtembe szűz Reményt,
kéri, tegyem felnőtté győztesként.

A májusi nap forrón

Didereg;

Féltelek.

A vén Idő lemaradt;

Araszol

Valahol.

Időtlenségben fogom

A Kezed;

Jó Veled.

Amíg megvagyunk, a világ

Kerek;

Féltelek.

Palackba zárnám ezt a napot,

mélyüveg tárlóba tenném,

lássák, mennyire büszke vagyok

rá, s mindig emlegetném.

Sose vehetné ezt a napot

el tőlem más, míg élek.

Különleges ízt attól kapott,

hogy újra látlak téged.

Léggömb-szívünket nem húzza már

a földre vissza semmi.

Végtelen szép lesz a látóhatár,

mert könnyebb így szeretni.

A várakozás édes keserv,

amíg a másik várat,

bár szűkölő félelmet kelt,

hogy idegenné válhat.

Prielle Kornélia a XIX. század legnagyobb magyar tragikái közé tartozott.

Petőfi menyasszonya volt egy ideig, és korántsem biztos, hogy nem ő lett volna a költő méltó felesége…

A kiváló színésznő talpraesett ember volt.

Egyszer romantikus idős hölgy szerepét osztották rá a Nemzeti Színházban. A szerep miatt a csinos fiatal művésznő arcát idősre maszkírozták, hajára ősz parókát tettek.

Prielle Kornélia így is gyönyörű volt.

Pillámon a festék megszáradt,

arcomról a pír lekopott.

Emlék a reggeli rohanás,

az utcán se kígyóznak sorok.

Alszik a puszi a szemhéjon,

lepedőn hever a nyugalom.

Béke leng a levegőben,

benne pihen az aggodalom.

Betakarózom a csenddel,

a pillanatba felejteném magam,

mikor átkarol az éj, de az idillt,

megtöri a féltékeny hajnal.

Aki magával hozza a reggelt,

s az idővel pörölök amikor:

nincs pillámon festék, se arcpír,

s odakint kígyózó kocsisor.

Ami szilárd volt: laza,

Girhes a kor horpasza;

Nagyvilágunk?

Töredékek halmaza.

Allergiát rejt az ég,

Szomorú a messzeség;

Emberiség?

Összesepert törmelék.

Rossz kultúra csikorog,

Piac-robot vigyorog;

A jövendő?

Rongyokban. Gyomra korog.

*

Emberélet ritmusát

Bamba lárma járja át

Lét-folyamba

Avantgárd-szennyet bocsát.

Ripacsszín-lila az ég,

Egész világ:

Törmelék.

Hull média-zagyvalék;