Blogok

Amíg élünk

Akad munka,

Nem süt a pénz a hasunkra.

Finomkodjon, ami kérges,

Panaszkodjon, aki pénzes.

Vágyat, Létet napfény éltet;

Amíg élünk, legyen

Élet.

Amíg élünk,

Élet legyen;

Napfény csillogjon a hegyen.

Aki ember:

Alkot,

Nevel;

Múltat Jövő felé terel.

Aki művész:

Ember marad;

Vissza nem vesz,

Mindig csak

Ad.

Amíg élünk,

Van becsület,

Csupán a holt anyag süket.

Rokonom, Robinson,
kedves öreg bátyám,
útra készülődök,
parton áll a bárkám.
A kunyhóm összedőlt,
nincs tüzem, kenyerem,
mert új gazda trónol
régen a szigeten.
Veszendő a hitem:
napom leáldozott,
és nem remélhetek
nyugodtabb holnapot.
Péntek másnak szolgál,
kenyeret úgy remél,
azzal megelégszik:
nincs előtte más cél.
Szavaim ritkulnak:
nem hallgatja senki,
nem tudok hangtalan,
szavak nélkül élni.
Magány s a hatalom
sorvasztja lelkemet,
nem adom meg magam,

MÁSODIK RÉSZ

Nem tehetek róla. Beléhajszolt asszonyom kétségbeesett, segélykérő tekintete, meg az évezredek indulata. Nem és nem! Ettől nem hagyom magam megfosztani, bármi történjen! Ha le is lépek az útról, majd visszatalálok rá a magam emberségéből.

Egy szemvillanás volt. kinyújtott mutatóujjammal megböktem az óriás nyakán a halál pontját, és a nagy bálvány akkád zúgva összecsuklott.

Aztán tettem feléjük egy lépést. Egyet. Egyetlenegyet. Hátrahúzódtak. Visszaűzte őket e tekintetem.

Szemed Szikrája gyújtotta szerelmem,
s az egy pillantásodtól lángra kapott;
Te pedig hagytad, hogy égjen e lelken
minden éghető, mi még nem volt halott.

.....

Annyi elhamvadt érzés pihen tovább,
miben csöppnyi élet sem lakozik már,
enyészet taposta ötvennégy holt nyár...
lélek-ősz hord hátán fakót, haloványt.

Gyötrő rideg télben dideregsz, szentem;
adnék rád bolyhos, bélelt, meleg ruhát;
hadd lobbanjon bennem léterő-gyufád,
s hatalmad véremből vágyat perzseljen.

.....

Kereslek én, te is tudod,
kutatva száz csalárd zugot
a föld felett, s az ég alatt,
kopogtatok kaput, falat.

Az óceánt is átszelem,
az ár tudom, könyörtelen.
Nem érhet el zsivány halál,
amíg karom reád talál.

ha most itt lennél
körbetáncolnálak
megfognám a kezed
és belesimulnék
a tenyeredbe

ha most itt lennél
játékból összeborzolnám a hajad
szarkalábaidnak simát ígérnék
s hogy ne feleselhess
szádba csókolnám a Szerelmet

ha most itt lennél
öledbe ülnék
arról faggatnálak szeretsz-e
s mikor barna szemed rám pillant
az este ránk simítaná az éjjelt...

SZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

A líra társadalmi környezete

A líra önmagában vett céljai és feladatai koronként nagyjából azonosnak tekinthetők, a líra társadalmi helyzete azonban korról korra változik.

A jelenleg a Föld zömét uraló polgári társadalom a polgári anyagiasságra épül, abból fejlődött ki. a polgári gondolkodás mindent mérhetőnek, kézzelfoghatónak szeretne látni. A valami alapjában véve nem az, megkísérli azzá tenni.

Gyógyulni vágyó szívem
dobogja most is, - igen!
 
Szerelmed örök, - hittem...
hűséged elém hinted.
 
Követsz is, mint egy árnyék,
nem lesed senki másét.
 
Elkerül minden kétség,
Összeköt majd a féltés...
 
Nem rabol el tér, s idő,
Lelkedből lelkem kinő.
 
Szárnyakat táplál a vér,
a világ itt benn, elfér.
 
Nem múlik, ami örök,
szeretni csupa öröm.

Napraforgó-arccal
ülök a kispadon,
egy rigócska égkék
trilláját hallgatom.

Aranyeső-szépbe
öltözködő szavak
virágénekével
dicsérem az Urat.

Zsoltárt zeng a kő is,
az útszéli kavics,
patakparti fűben
szöszmötölő haris.

Puha bársonyillat
körbe fon, megölel,
ugrabugra-kedvem
szöcskelábon szökell.

Sírtam már sírókkal,
most együtt nevetek
minden nevetővel,
kiket a szeretet

én boldog önmagamtól vagyok
meg Tőled - a Naptól
az Esőtől a Széltől a Holdtól -
Rád vetítem a Fényt - magam -
s az árnyékon Te leszel én
én önmagam...

2015. április 27.
 

Álmodnunk kell csodaszépet,

Az álom nem érhet véget.

Isten pihen felhőágyon,

A Teremtés – hosszú álom.

Olyan jövőt szolgálhatunk,

Amilyet álmodni tudunk.

Álmodnunk kell csodaszépet;

Álom-létben nincsen végzet.

Jelennel karöltve jár ma

Apáink lidérces álma.

Tótágast áll a mindenség,

Porban a fej – fent a fenék.

Álmodnunk kell csodaszépet,

Csendes, vidám tisztességet.

Mondják el a csöndes esték,

Hogy öröm a kötelesség.

szóvirágok óvó fényén

szökkennek szárba a gondolatok

- értem - Hited egyszerű tiszta

hirdet - Téged - gyönyörűséges

neuron - kapcsolatok

meleg szélként szétfújja

- szerelmem - a világra - Terád -

a felfakadó Életek

- Te én leszel - én Te vagyok -

HARMINCNYOLCADIK RÉSZ

Horvát Márk tudja, számít rá. Az ország szeme rajta.

Horváth Márk nem először áll Szigetvár élén. 1549 októberében ideiglenes megbízott parancsnokként már egyszer irányította a várat. Akkor Tahy Ferencet nevezték ki Szigetvár kapitányává, és Horváth a megbízás leteltével távozott. Most övé lett a teljes felelősség.

Zrínyi ajánlására, illetve a Batthyányak javaslatára került a vár élére.

Jövő-menős kedvem szottyant,
s becsábított bolt, a holland.
Régen többször voltam vendég...
most már hiszem: időm csenték.

Órákon át turkálsz gúnyát...
szemed szomjas vágya sújt rád;
mennél is, meg maradnál is...
nem csoda, ha kedély háklis.

Bosszantó e sok gönc, kelmék,
mik más helyen drága termék;
ezért hegyet gyűjtesz rögtön,
legyen, miről eszed döntsön.

Szóval: újfent kaland a tét!
Gyerünk, Éva, nézz szanaszét!
Földszint vonzó, ár se rettent.
Az emelet? Járok mennyben.