Blogok

Az előző felület megszűnésekor tettem fel ezt a témát, így már nem kerülhetett sor rá. Ezért most újra felhozom, talán segít másnak is.

A Fazekas meghatározásai alapján megpróbáltam összehasonlítani őket, előrebocsátva, hogy csupán vitaindítónak, és nem teljeskörűnek szánt dolgozatra törekedtem. :) Az közös feladatunk lehet...

 A hegy mögött bíborderengésben, 
 lassan, csendben lecsorog az alkony.
Hintaágyon ringok elrévülten,
csillagsátor alatt, elnyom az álom.

Mysty Kata
Évforduló 38.

Ma fordult az év,
Akkor - a világ,
Velünk örült sok
jó, igaz barát...

Igenünk májusi,
zengett imánk...
Házasok leszünk
mi már ezután!

Életünk végéig
együtt leszünk,
sőt még tovább is
együtt megyünk!

Köszönöm, igen
az érzés kevés,
a liliom illata

A kis ara
mint frissen vert hab csókja,
hosszú haja
alól pirul a bókra.
Édes fejét
a vízesésnyi csipke
fátyol fehér
rácsozatába csípte.
Pihegve jő,
mert bármi’ jó a móka,
a cipellő
nem tágult reggel óta,
s egy padra dűl,
hogy szinte összeroppan,
s véletlenül
pár igazgyöngy is pottyan
a gyönggyel varrt
fehér álom-ruhára…
De idetart,
megjött végre a párja.

(alternatívák)

I.

Hamvadás a sorsa, aki égve él ma,
önmagát emészti, de nem  érhet célba.
Meglehet, hogy fénnyel telik meg az este,
míg  magasba röpül izzó pernyeteste.

Hallgat a Jelen,

A Régmúlt mesél;

Betegség hagy nyomot
köznapon, ünnepen
sötét árnyat vetve,
és a szív megretten.

Születésed napján
anyák napja is volt.
Lelkemen egy picinyt
színesedett e folt.

Nyújtottam a csokrot,
sok illatos rózsát:
beszéltek helyettem,
mert a szavam elállt.

Átöleltem vállad,
megcsókoltam arcod;
nem érződött bánat
- hősként vívod harcod!

S mert nem ült rettenet
csillogó szemedben,
„Hited megmaradjon!”
- fohászkodtam csendben.

Mysty Kata
E világ itt...
 
Az ősi bűnhöz semmi közöm,
e világból elköltözöm.
 
E világ itt csak megkötöz,
csapdát állít, nem egy börtönt,
 
Kígyó mar meg, vízár halál
oly vidáman kaszál, darál.
 
Az Alkotó csak nem hibás,
Folt folt hátán már óriás.
 
Sátrat emelt nekem a hold,
nap-kolostor vár valahol..
 
Oda megyek imádkozni,
Letérdelve fohászkodni..

Élt egyszer régen, még Harun-al-Rasid kalifa előtt valamelyik Bagdadhoz közeli városban egy fazekasmester. Volt három fia.

Virágszőnyeg lábam alatt,
cipőm, zoknim, szanaszét,
éppen nyújtózkodott a Nap,
csalogatott tarka rét.

Szaladtam a tisztáson én,
pillangókat kergettem,
pipacsszirmok hűs rejtekén,
kis csigára ráleltem.

Könnye hullott, mint a zápor,
félelmében vacogott,
mamájától maradt távol,
s bánatában zokogott.

Merre menjen, hol keresse?
Óriási a mező,
gyorsabban száll le az este,
mint keresni indul ő.

Megsajnáltam, vigasztaltam,
együtt majd megtaláljuk,
csiklandozta fűszál talpam,

Mysty Kata
Hazáig- variációk
 
Akácos út visz
engem hazáig,
illatát szomjas
lelkem felissza...
Fürtös virága
rajtam, - medálom,
Nekem az élet itt
mézédes álom!
 
Akácos úton megyek el hazáig
most virágzik, nagyon érzem illatát.
jobbról, balról fürtjeiből kilátszik
a vándor álmodta nyírségi Párizs!
 
Akácos út,
vigyél haza!
Illatos ág,
mutasd utam!
Virág fürtje
szinte árad,
Illat-sávoly, /zsámoly /
e világon
nemcsak álom.
 

Kínom lettél, amely még meggyötörhet,
a mindig hiányzó, egyetlen részlet,
fohász, melybe az elme beleroppan,
ha Istent kutat üres templomokban.

Eljátszanám, hogy megy ez így, nélküled,
míg ki nem vet a parttalan becsület,
addig hinnéd, egyszerű a szenvedés,
mint bordáink közt törvényes lüktetés.

Úgy maradtunk itt, halálra ítélve,
hogy meg nem alkudhat egyik szívfél se,
mikor a gyengébb az ég felé vágyik,
ajtaján keresztülhasad a másik.

Ariadné szól: „Lovagom, Thészeusz,
itt e fonál, segítsen a vén Zeusz,
hogy a rejtett visszautat megtaláld,
ha a szörnynek kiosztottad a halált.
Óvatos légy, én csak arra intelek,
és győzni fogsz, kételyeim nincsenek!”

Délceg ifjú szerelmére vár a lány.

Tegnap még "szamizdatos jelvényt"hordtál,
ma meg a bulvársajtóból guberálod a szerelmet.
Majd rád köszönt a tavasszal!  A pultnál
nyakon csíped,  elbánsz a ravasszal, nem adsz kegyelmet!
A forgóajtón belibben eléd, levendulában fodrozik
(az aluljárók vécéiben ugyan ez az illat,)
gondolod...rózsaszínbe burkolja hosszú lábait
agyad pedig lázasan dolgozik;-ha már itt vagy,
(jósága és szépsége a napnak) az este jóval biztat
Valóra válthatnád, egy éhező sóvár álmait
elvonulva egy halványfényű bokszba... lágy zenét hallat

Távolban egy leányt láttam,

lantot penget félhomályban,

hallgatom a régi zenét,

hadd lássalak, jöjj közelébb!

Visszajött az ifjúságom,

vagy álmodom, csillagágyon?

Üde arca rám mosolygott,

beengedném, ha már kopog.

Türelmetlen az ifjúság,

keresem az ajtó kulcsát.

Mire végre megtalálom,

köddé lett a csodás álom.