Blogok

Tegnap még "szamizdatos jelvényt"hordtál,
ma meg a bulvársajtóból guberálod a szerelmet.
Majd rád köszönt a tavasszal!  A pultnál
nyakon csíped,  elbánsz a ravasszal, nem adsz kegyelmet!
A forgóajtón belibben eléd, levendulában fodrozik
(az aluljárók vécéiben ugyan ez az illat,)
gondolod...rózsaszínbe burkolja hosszú lábait
agyad pedig lázasan dolgozik;-ha már itt vagy,
(jósága és szépsége a napnak) az este jóval biztat
Valóra válthatnád, egy éhező sóvár álmait
elvonulva egy halványfényű bokszba... lágy zenét hallat

Távolban egy leányt láttam,

lantot penget félhomályban,

hallgatom a régi zenét,

hadd lássalak, jöjj közelébb!

Visszajött az ifjúságom,

vagy álmodom, csillagágyon?

Üde arca rám mosolygott,

beengedném, ha már kopog.

Türelmetlen az ifjúság,

keresem az ajtó kulcsát.

Mire végre megtalálom,

köddé lett a csodás álom.

Forró mézes teám kortyolgatom,

a múlt gőzölög a csésze felett.,

ecetet cseppentettünk bele citrom helyett,

akkor ért véget az ostrom.

A bögrét görcsösen markoltam,

kis kezem, lábam hideg,

a szobában kabátban vacogtam,

az otthon ízei  mégis oly édesek.

Megmaradt az aranyszélű  bögre,

drága gyümölcsteát iszom ma belőle,

visszaemlékszem egy fiatalemberre,

az értelmetlen halálra, negyvennégyre,

édes citromos teámnak keserű az íze.

Makrancos Május lova,

Szél száguld ide-oda.

Én láttalak régebben
úgy véltem, nézel, de nem tetted
"Szeretlek"-szóltam, s a válaszod lestem
véltem, meghallasz, de nem tetted
 
Kértelek, jöjj ki és focizzál velem
úgy véltem, követsz, de nem tetted
Képet rajzoltam, hogy nézhesd, neked
véltem, megőrzöd, de nem tetted

Bunkert tákoltam kettőnk részére
véltem, tábort ütsz, de nem tetted
Ha jönnél, kukacot szedtem bot végére
véltem, pecáznál, de nem tetted

Úgy. Tudom, honnan szakadtam! 
Mint a láng, ha jóllakatlan
vagyok, hév emészt, falánk.
Mit felfalok, fénybe kerül, 
mi megmarad, elszenesül,
én lehetek biz, a láng!

Friedrich Nietzsche: Ecce homo

Ja! Ich weiß, woher ich stamme!
Ungesättigt gleich der Flamme
glühe und verzehr' ich mich.
Licht wird alles, was ich fasse,
Kohle alles, was ich lasse:
Flamme bin ich sicherlich!

(Szöllősi Dávid nyersfordításából)

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Aszály volt a Szaharában,
muszáj  zűrös zavarában
szenved a fél Afrika.

Pípot kap a puputeve,
lám, a lombnak sincsen leve,
csípős lett a paprika.

Ételt, italt nem szül ötlet,
ennyi baj a bennszülöttet
már régen nem bántotta.

Fészket foszt egy fickó máshol,
napon sül a strucctojásból
hottentotta rántotta.

2014. márc. 8.

Mysty Kata

Kétsoros
 
Kórházba zár a fájdalom,
halál nevet sírhalmomon.

 2x2soros

Családi ereklye

Bölcs, aki bölcsek által,
bölcsen ad, gazdag ízt!
 *
Magvas gondolat-párnán,
családi ereklye szánakozván...

 
Négysoros

A tó mélyére néz a éj,
társát kutatja, a fényt...
tűzpiros szívben - rózsaág
vezeti útján, szinte száll.

Mysty Kata
Hat-sor  hathat!

Mysty Kata
Életed lesz
 
Kóstolj bele, - az imádság;
ébreszt, altat, lelket táplál.
 
Érezted, ha jó az imád,
Isten rád jobban vigyáz...
 
Csillogsz mint fénylő erőleves,
krémes madártej, lágy kellemes.
 
Rezegsz, mint kocsonya,
ha tapintod, - tejes piskóta.
 
Ételed az! - Életed lesz!
És egy kipróbáltan jó recept.

Válaszd az életet!

Ne add fel soha a harcot,
győzd le önző akaratod!
Mit a Lélek szava sugall,
arra hallgass, az, az utad!

Megtisztítja látásodat,
nyit előtted távlatokat.
Útjelző a fénylő kereszt,
gyöngykapuja szeretetnek.

Azon által Mennybe léphetsz,
tiszta szívvel, hófehérben.
Míg rád ragyog a kegyelem,
válaszd bátran az életet!

Schvalm Rózsa

(2014-05-06)

Kertünk új virággal tele,

Új kis fák sóhajtanak,

Szélsebes vadlovak botlanak

árokban párkák, épp bontanak...

Levelek lebegnek delejjel

kegyetlen kegyelettel kenj fel.

Szerelmed szegekkel beverve,

könnyed hull parttalan mederbe.

Kőszíved kereszten kiszenved

fekete éjszemed diderget

Kezemet véresre tördelem

átkozott világom gyötrelem

Ha zenénk ritkán összecsendül,

vénülő testünk ifjúvá zsendül.

Gondolatunk egyszerre összeér,

hallgató némaságunk beszél.

Csókízű tavaszunk újra él,

májusi szél szerelemről mesél.

Hallani a kék-madár énekét,

ismerős dal, varázsa megigéz.

Rövid a dallam, bár csodaszép,

felszakadó sóhajjal véget ér.

Egy pillanat a csillagokon túl,

tavasz-vágyunk újra az őszbe hull.

Valamikor a XVI. században portyázó török csapat rontott egy magyar várra. A néhány száz akindzsi nagy zsákmányt remélt, de nem sok prédára akadt. A falusiak zöme jól elrejtőzött, vitték szegényes értékeiket, állataikat. A kontyos csak az üres házak zsúpfedeleire vethetett csóvát.