H.Gábor Erzsébet
Ritmus az utca kövén
 
Hallod a dalt? Sír! Száll fel a Mennybe, s fénykapuján át
vágyva, az Úr fele tart, s kérni a jót - odaáll.
Múlt szele fúj egy régi mesét, dús éjjelek álmát,
ringat a szó, muzsikál, s szélparipán tovaszáll.
 
Istenem add, hogy szép szavaimnak kútja legyen mély,
annyira kellene még, nélküle dúl az aszály,
hűs hidegéből inni a bort, az lenne a szent vér,
s hogyha a tűz heve gyúl, nyílik a dalra a száj.
 
S kottakövekből rakni hazát - az lenne a szentély,

SZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

Mysty Kata
Rablelked is szemeted
 
   Szerelmes levél sarjad, nézd ott fenn a fán,
üzenetet röpít felénk a böjti szélmadár!
Bűnkamrákból kiirtva bűzlő szennyeink,
Zöld palástot terít ránk, a remény fényeit.
 
Siess, ne várj, már bűnhalmaz ül testeden!
Tisztítsd a szíved, hisz - rablelked - is szemeted!
Nyíló világ egy tövises ág és szeretetvirág,
Töltsd  bensőd abból, amit Krisztusunk kínál!
     Ne nyomja le mélybe életedet sem gonosz, sem hiány.

H.Gábor Erzsébet

Egy éve Veletek

Egy éves lettem itt a „Bércen” én,
dúdolva jöttem, s ma már dalolok,
a magyar nyelvért híven harcolok -
valóra vált egy vágyott, szép remény.

Tanárom lett itt néhány alkotó,
önzetlenségük sokat ad, s jelent,
jövőt magának kezdő így teremt,
beszívni mindent, s tudni volna  jó!

Inpeters, Joe, Tibor és Feri,
koruk már érett, mint a jó óbor,
versük lírikus, kötött, s nem „kóbor”,
tudásuk mély és művelt, mesteri.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Felelőtlen korban

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

Amikor az erkölcs

Rongyokba öltözött,

S hazugságot áraszt

A médiatenger;

Mitől marad Ember

Korunkban

Az ember?

Talán a pénz,

A dollárok varázsa?

Talán a bankó

Isten földi mása?

Felelőtlen korban,

Globál-zivatarban,

Ezernyi arctalan

Gumi-perpatvarban,

Ordas álproblémák

Nyílzápora között

Vajon hogyan lehet

Embernek maradni?

 forrás: http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/plakat/pdf/plakat1956_0292.pdf

Rémült ablakunkon nyújtózik az est,
könnyedén tartasz két látomás között.
Nem akartam én már a rettenetest,
de fénylő retinád visszatükrözött.

Fölém hajoltál, és ringott a végzet,

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

NALA

Félénken jöttél,

Meghitt magyar Március

Újra itt terem,

Mysty Kata

Március 15.

Születésnap

Tavaszhangján szól az erdő,
tavaszt suttog a liget,
tavaszdalt dúdol a szellő,
duzzadó rügy integet.

Minden éled: barka pattan,
bújik jácint, tulipán,
cinege szól a lugasban,
rigó fütyül a nyárfán.

Vidáman fut a kis patak,
frissen csobog a habja;
fészkük` őrzik a madarak,
bimbózik az ibolya.

A levegő földillatú,
simogat a napsugár,
az éjszaka sem oly hosszú,
madárdallal virrad már.

Hozzád vágytam,

hazudtam érted.

Nálad jártam,

eső sem fékez.

Kezed fogtam,

szemed kéklett.

Csókod számban,

lelkem égett.

Boldog voltam,

bennem részed.

Hallom szavad,

nézem képed.

Vasútra szállt a vágy egy éjjel,
repült, repült a gyorsvonat,
pöfögve hetyke szenvedéllyel
cipelte, vitte sorsomat.

Kapaszkodott a büszke hegyre,
amerre fényt a Nap ragyog,
s vakítva szórja szét, de egyre
fakultak ott a csillagok.

Megálljt zihált a csúcsra érve,
a fényre éhes értelem;
de megfürödve, alkonyégbe
nyugodni mégse tért velem.

Ne tartsa ott a csúcs hiába,
ne fogja vissza őt a fék!
Feszült vasizma új igába;
s vetett a szurkos éjszakába
halotti szemfedőt az ég.

Mélyen a tél közepén ellanyhul a fény lobogása,

Álmokat, Életeket vastagon ellep a hó.

Mysty Kata
Kis fantázia-dal

Reményt kaszálva jár a hold,
nem csillagoknak udvarol.
Mosolyban fürdik, oly kacér,
azt mindig tudja célhoz ér.
 
Nap fájó fénye oda'fér,
és szikra éle hozzá'ér,
de meg nem gyújtja, égtől kék,
széltől a hosszig dísze ék.
 
Téli éj szalad a hóban,
fehér csíkoz, szél is nógat,
nyomban sikít jég a fagyon,
a hold is a napért rajong.