Mint szürke hullámdombok közt
megülő habtaréj,
a Mosel parti halmokon
megül a köd, a dér.
Elmosódik az ív, a szög,
kontúr és körvonal,
semmibe futnak az utak,
nyirkot cseppent a fal.
Leszakadó domboldalak
makacsul meredő
szőlőtőkéi közt megáll,
pihen pergő idő.
Ünnep fonódik rá, s a prés,
a csőkígyó leáll,
némává ájul a vidék,
fáradtan néz a vár,
Az éjjel feketén
pelyhedzve hullik le
halmok púpjai közt
kígyózó Moselre.
Koblenz s Trier között
sötétbe öltözött
városkák tükrözik
füzérek fényeit.
Elpihent, alszik már
a folyó, a bazár,
autó csak néha fut,
mint iramló bogár,
mellettük meredek,
tőkékkel ültetett
dús domboldalakat
sejtető támfalak.
Farewell of Rexi
aquarelle-pastel
50x70
by Melánia Dombyné Szántó
Múló év őszi szeszélye
Adogat
Latyakos vagy
Verőfényes
Napokat.
—–
Kiderül az ég,
Utána
Beborul;
Járja útját a vén Idő
Konokul.
—-
Múló Lét makacs szeszélye
Egyedül
Tart ki,
Amíg a jövő
Fel nem derül.
—-
Múló év őszi szeszélye
Hajlamos
Építeni ott,
Ahol a Múlt
Romos.
——-
Nosztalgiát
Nevelget
Az őszi köd;
Gyere, emlék,
Megfogom az üstököd.
—–
Múló Lét makacs szeszélye
A fény játéka, mely élettükrében
megmutat, csalfaság,
S e képpel, tudva csalod meg
H.Gábor Erzsébet
Óarany lepledet
Óarany lepledet borítsd rám drága ősz!
Hazudd, hogy szép vagyok, hazudd, hogy itt maradsz,
hadd higgyem el neked, jön még rám víg tavasz,
fess nekem kék eget, szeresd e gyáva nőt!
Ringass el, vigasztalj, ne engedj innen el,
úgy félek, rettegek - jön a tél, elrabol,
elmúlás szilánkja halálra kaszabol,
ígérd, hogy örökre, örökre itt leszel!
Fessél rám, nem bánom; rézkarcos ráncokat,
Túl vagyon már régen az életem delén,
szeszélyes volt sorsom, hol könnyebb, hol kemény.
Hittem én a jóban naiv-ártatlanul,
Kilencvennyolcadik rész
Az igazi, valóban kibékíthetetlen ellentét az erkölcsi világrend elfogadása és elutasítása közt feszül. Itt nem lehetséges kompromisszum.
Most természetesen ennek elsősorban nem a gazdasági vagy politikai vetülete érdekel, de a különböző dimenziók olyan mértékben fonódtak össze, hogy nehéz lesz ezeket megkerülni.
A legérdekesebb és a számunkra egyik legfontosabb antinómia globális és lokális szembenállása.
Őszi szél
Bolyong az őszi szél a fák között,
hegedű húrján bús a nótája.
Ágaktól a lomb könnyezve köszön,
hulló levelek búcsú románca.
Életem fája is őszbe hajolt,
H.Gábor Erzsébet
Drága hazám
Nézem a tájat. Dúlja a szívem, s hajtja egy érzés;
úgy dübörög, ver, majd kiesik, már fáj ez a szépség.
Hegy tetején, dús, erdei kert ad hűs menedéket, s
nyúlik az égig. Lombkoronákon rezzen az élet,
hajnali harmat csillog a fákon, s ébred az ég is.
Fényragyogását, Nap sugarában gyűjti a fétis.
Állok a parton, s látva a víznek bősz heve-sodrát,
tudva: a hullám dús erejében hordja a sorsát,
Nehéz, lompos bánat-cseppek
Csobbanva zörögnek,
Homályba zárt régi múltak
Jövőt könyörögnek.
——-
Hull az eső,
Egyre hull,
Zakatol a felhő,
Mihelyt a jelenbe lép,
A jövő is felnő.
—-
Püffedt, ólmos, nehéz ködök
Csendesen zörögnek,
Múltban született remények
Fázva ücsörögnek.
——
Hull az eső,
Egyre hull,
Megpuhul a kéreg;
Propaganda-hangzavarban
Némul el a lényeg.
—–
Öltögeti a jelen is
A rossz ködgubákat,
Mr. Hardy széke
egyszerű, szép remek.
A víz nem korrodálja,
a széltől nem remeg.
A széltől nem remeg.
Időtlen áll a kertben,
vonzza az árnyakat.
Csak kék festéke pattog,
fakul az árnyalat.
Fakul az árnyalat.
De nemes ívén, báján
nem fognak kor-szelek.
Mert Mr. Hardy széke
a tiszta képzelet.
A tiszta képzelet.
Thomas Hardy (1840- 1928, nagy angol költő): A kerti szék c. verse ihlette.
Melankolikus sorozatbabák pecséttel
karjukon, csak unottan ásítoznak.
Már megint egy újabb "jó nap"...
Elvert gyerek kisírt könyörgéssel
rám mutat: "Ez a lánybaba beszédes.
Szeméből látom, megleszünk egymással."
Engem válassz, csendes vagyok.
Nem sírok, igényeim sincsenek.
Ken és Barbie? Szép társaság!
Elfuserált seggfejek...
Csak ülök naphosszat ahová teszel.
XXI. rész
Zrínyi úgy ment-e vadászni 1664. november 18-án, mintha háborúba menne?
Erre a kérdésre Bethlen Miklós ilyen választ ad:
„Õ maga levetvén a nagy bõ csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott”
A bő csizma illik a hadi ruházathoz, a telkes bocskor talán kevésbé. Arról azonban, hogy a hadjáratok során Zrínyi hogyan öltözködött, több korabeli metszet is van. Vegyük ezeket szemügyre.
Lássuk az elsőt:
Utam véges
Utam véges, idő korlátja zárja.
Évtizedek sora gyűlik mögöttem,
előre tekintek, soha nem hátra.
Reménység csillaga ragyog fölöttem.
Hit lángját felszítja, táplálja bennem,
megvilágítja az élet értelmét.
Titkai tárulnak a végtelennek,
lelkemből elűzi halál félelmét.
Hitem hogyha szilárd, kísér a sírig,
csak porsátram sorsa lesz az enyészet.
Ismerem az ajtót, út végén nyílik,
aki mindvégig hű marad, beléphet.
Schvalm Rózsa