Blogok

Az Érzés

Szerelmes verset írtam éppen,

s átölelt lágyan drága férjem

fülembe súgva; csak egy kérdés -

mondd, kedves, milyen az az Érzés,

mikor vered a billentyűket,

megregulázva vad betűket,

s arcod oly rózsás, majd ki csattan,

mondd, akkor hol jársz gondolatban?

 

Hiába szólok, nézegetlek,

nem leszek féke két kezednek,

ujjaid sebes táncot járnak,

szavak, hogy leüsd arra várnak.

Olyan vagy, mint ki álmot játszik,

csodák ködéből ki sem látszik,

más világ! - repkedsz, szárnyad lebben,

Apám

Apámnak nem volt semmije,

magára mégis büszke volt,

ereje volt a vashite,

felemelt fővel trógerolt.

Csakhogy legyen mit ennie

- s otthona, fészke, asszonya -

pokolra kellett mennie,

nem adta volna fel soha.

 

Apámnak nem volt anyja se,

apja sem, szegény árva volt,

nem jutott néha alma se,

csak bánat volt, mi ráhajolt.

Fejét a csendre rakta le,

senki sem mondott szép mesét,

haját a Hold takarta be,

így élte fojtott életét.

 

Apámnak oly szép hangja volt,

Születésnapodra

Gyorsan nő az évek száma,

Bővül a kor-panoráma,

A múlt fáradtan legyint;

Utolértél – már megint.

——

Drága születésnaposom!

Egy újabb év tova oson,

Hosszabb lett a tegnapunk;

Egymásba kapaszkodunk.

—–

Te aranyos, örök Társam,

Csillagom, hajnali hársam,

Hogyha az Isten velünk,

Még sokáig elleszünk.

—–

A világ az Isten álma,

De boldoggá sose válna,

Mert az általunk lehet;

Isten csak áll, és – szeret.

—–

Nekem Melletted van Élet,

Halld meg a hangot!

 

Halld meg a hangot!

 

Az élet terhe néha oly nehéz,

lankad a lélek, s az erő elvész.

Akit útján űz a gond s a bánat,

menedéket vajon hol találhat?

 

Hang szólal akkor, sugallat halkan,

kereslek téged, el sosem hagylak.

Halld meg a hangot, bízz hittel benne!

Igazság szava, Isten ereje.

 

Fogadd kételyek nélkül, légy merész!

Ha Ő veled van könnyű a nehéz.

Megsokszorozza lelkierődet,

feletted a rossz többé nem győzhet.

 

Átformálja a gondolkodásod,

Ha végiggondolom

 

Félálom s éber lét határán,
akár zökkenő vonat sínén
futó szerelvényben, ha tájt vált
az ablak; vagy hullám vert vizén 

 

ezüst fények, ha zöld haragba,
vagy bús, barna bánatba hullnak,
- úgy villódznak ködbe faragva
színes emlékei  a múltnak.

 

Ha végiggondolom, az éltem
tarka csokrába tüskés rózsák
mellett csalánt is bőven téptem, 
s lóherét is, Fortuna csókját.

 

Nehezen újul az Idő

Nehezen újul az Idő

Május arcát gond üli,

Hol pityereg, hol meg zokog,

S a napsütést kerüli.

—–

Fent komorlik az öreg Nap,

A vén, jövőt kereső,

Csepeg a határozatlan,

Könnyes, tétova eső.

—–

Nehezen újul az Idő,

Bogáncsként tapad a múlt,

Hontalanul süllyed mélyre

Minden, ami visszahullt.

——-

Közelről a Történelem

Nyirkos, fáradt vízmosás,

Még nem lett önmaga szobra,

Még nem megszentelt tudás.

——–

Nehezen újul az Idő,

Célok között válogat,

Az álom

 

Az álom

 

Az álom könnyed lebegés

a mindenség tenyerén,

beláthatatlan messzeség,

néha mélység peremén.

 

Máskor fenn a magaslaton,

repít álom szárnyakon,

járva idegen tájakon,

ismeretlen utakon.

 

Felcsillanó, szép reménység,

mint délibáb, tünemény,

mire eljön az ébredés,

emléke semmibe vész.

 

Schvalm Rózsa

 

(2010-07-28)

A festő

A parti fűz alatt egy festő álldogált,

vászonra regélve az édes látomást.

Az éjjel hosszú volt, s az álom bőkezű,

egy lánnyal álmodott, a kép oly ködszerű.

 

A haja szőke volt, csigázta déli szél,

a szeme égszínű, az ajka, mint a vér.

A hangja búgva szólt, mint gerle nászdala,

alakja nád-sudár, ő volt a vágy maga.

 

A lánynak szárnya volt, s repült, mint szél tova,

a festő lángra gyúlt, s dalolt, mint még soha.

Oldalak