Izzik az ég tava, csillagok égnek,
csóva süvít tova tűzszekerén,
lobban a láng, rezeg égbeli mécses,
üstöke fénylik a Hold peremén.
Hullik a mélybe ma vágya az éjnek,
s vissza a Mennybe sugár fonalán,
sóhaja szívnek, a láza reménynek,
tömve a fülke a vágy vonatán.
Röpke az útja, de lángol a fénye,
álma nem érheti tán soha el,
hullva a sors puha, lágy tenyerébe,
Föld lesz a sírja, ha halnia kell.
Izzik az ég (2)
Mikor eljött a hajnal
lágyan betakartál,
óvatos-féltőn
fölém hajoltál,
nem aludtam én sem,
de szemem csukva maradt
- így jobban érezhettem
tán az illatodat -
bár tudtam, hogy
menned kell,
mégis reménykedtem,
talán visszafordulsz,
s itt maradsz mellettem.
Mikor az ajtót
csendesen becsuktad,
még egyszer visszanéztél
- mindig így szoktad -
féktelen szívem utánad nyargalt,
téged már nem,
de láttam a hajnalt.
Úgy elsiratlak. Úgy elsiratnálak,
mint agg öreg vének. És megszaggatnának.
Tépnék a lelkem, én lelkedben vájnék…
Hazudnék érted mindent a Halálnak;
Szórnám szemébe fekete könnyem
Viharmadár, messzire szállj,
könnyű szárnyon visszatalálj.
Várlak, mikor zúg az este,
az ég sötétre van festve.
Vad szelek, ha fújnak érted,
várlak még, ha nem is érzed.
Egy politika-falóhoz
Amíg a magyar
a magyar zsebében
motoz vagy kotorász,
kemót csempész bele
saját haza fiának,
a Rák mégis terjed
tovább!
Nő az Idő,
S a szakáll;
Siker jöhet, vagy
Halál.
—-
A Kezdethez Vég dukál,
S a Lét újra sorba áll.
—-
Ötvenegyedik nyaram
Tükrében látom magam.
—–
Nem vagyok semmi fokon
Hatalmasokkal rokon.
—–
Nő az Idő,
S a szakáll;
A Jelen glédában áll.
—–
Van Szerelmem,
Van Családom,
Van két csodálatos
Lányom.
—-
Van jó Társam
Földön-égen:
Anikóm,
A Feleségem.
—–
Van házam,
És van kenyerem,
Mélytüzü borral űzd el a gondot,
csurran a kancsó, telt a pohár.
Hagyd el ez egyszer bánatod otthon…
Pajti! a szőlők mákonya vár!
Nincs szerető, ki szebb vigasz útra,
drága barát, víg szája, ha jár.
Hajtsd fel a kancsót! Félre ma búval,
Pajti! a szőlők mákonya vár!
Karcos az íz, vagy cseppje is Éden?
Óbor! az ízben nincs ma határ.
Ódon a tipró-kádam a mélyben,
Pajti! a szőlők mákonya vár!
Mysty Kata
Úgy becsülöd meg....
Ha ma könnyeidben a bánat elmerül,holnap
arcodra ismét a derű örömrózsája vetül.
Úgy becsülöd meg leginkább napjaid,
ha kinyitod önmagadra zárt ajtóid, s beengedsz
minden érzőt, érzést, Érkezőt....s pillanatnyi
féltés övez minden hozzád Megérkezőt.
szerző: Mysty Kata
Velünk az Úr
Bár szem elől felhő rejtette,
velünk az Úr, amint ígérte.
Vigasztalást nyer, ki hisz benne,
követőinek mentő vértje.
Gonoszul támadhat az ellen,
megsebezhet, nem árthat mégse.
Hetvenhatodik rész
A költészet történetének talán legfontosabb feladataival néz szembe éppen napjainkban. A nemzeti költészetek megújítása éppen napjainkban és a közeljövőben az emberiség legfontosabb érdeke.
Miért?
Az előző részben szót ejtettem a piaci ideológia alapvetően utópisztikus mivoltáról, de nem szóltam a legveszedelmesebb, az emberiség egésze számára roppant veszedelmes utópiáról, ez pedig a gazdasági növekedés mítosza.
Mysty Kata
Papírcsíkokba roncsolt sorok
Az emlék néha csak homályos folt, egy
kifoszlott szűk kabátbélés könyökén .
Gombhiányos, és leszakadt zsebében
tépett papírcsíkokba roncsolt sorok.
Gallérján a zsírfoltkéreg matt hege,
a sorsolló nyeste sebek látlelete.
Potóczki Zsuzsanna festménye
Májusi éjszaka,
Csillagos vigasság,
A kerek égbolton
Mélység és magasság.
—-
Jövő még nincs, de már
Elült a Múlt szele;
A Jelen mindig a
Boldogság ideje.
—–
Boldognak lenni az
Élet akarata;
Csók, szerelem, mámor,
Májusi éjszaka.
—–
Tiszta gondolatok
Mellé tiszta lélek;
Boldog maradhatok,
Ameddig csak élek.
—
Ráborul, mint bajtárs
Sírjára a baka,
A borús világra
Májusi éjszaka.
—-
Pénz, piac, meg egyéb
Májusi varázs,
bódító virágözön.
Lila akácok.
Megzabolázta az ember a tájat
- tó terül el ma a nagy legelőn -
ám az enyészet is ellene lázad:
zöldül az alga a láp-lepedőn.
Sunnyog a lesre a róka naponta,
Hozzám lényegül a nyár;
este bársony-tüll színnel,
könnyen nyílik ruha-zár,
desszert eper, tejszínnel.
Napolaj-gyöngyös határ,
opál ege hívogat,
nyit a Marokkó-bazár,
szellő pirost simogat.
Kék-festő a tóparton,
bronz-sávot von fénypászma,
nyár festményét megtartom,
téli plédem lesz vászna.
Sajnos az író is lehet szenilis…
Erre eklatáns példa Somerset Maugham hírhedt baklövése…
Az angol író kilencvenévesen azon kapta magát, hogy a társaságból senki sem ismer. Nosza, hátha mégis…
Megakadt a szeme egy csinos hölgyön. Ezt a nőt ismernie kellene. Egészen biztosan látta már valahol.
Gyorsan megszólította:
- Hogy van?
- Köszönöm, jól, Sir.
Ebből még nem derült ki, mit csinál a hölgy. Nem baj, csak próbálkozzunk.
- Hogy van az édesapja?
- Már régen halott, Sir.
- Hát a bátyja?