Blogok

Kevés öröm között vergődik a szív.
Szemed türkizéből lecseppent egy gyöngy,
így lesz föld porából megszentelt göröngy,
melyből virág fakad, s újra élni hív.

Az írói alapállás számos tengely mentén megfogalmazható. Ezek egy része a végtelenben érinti egymást, a többi valahol a jelentéktelenség perifériáján fut a semmibe. Legfeljebb anyagi siker kíséri.

A valóban fontos tengelyek egyike végzethez, eleve elrendeléshez, illetve a szabad akarathoz való viszony.

1.

Léptem alatt hersen a pázsit,

a kerten túl a semmi ásít.

Képzetemben annyi veszély sorjáz,

meglódul szívem; megint a kórház?

E vészt is inkább megtagadva

kapaszkodom végső, szép szavadba.

2.

Bősz szívem még most is vágtat,

majd kifullad, s ballag utánad,

létem pulzáló szatellitje,

elmerülök mélyen a hitbe;

fájdalmaid mind átérzem

a fényévnyi messzeségen.

3.

Csak fülem zúg, meg kint a zápor.

Áldás hull angyalok hajából,

de benned ott a küzdelem

Útjaimnak sok hajlatán

elfolyik szememből a táj,

elillan szívemből a vágy,

míg kutatom lábad nyomát.

Elszökik fülemből a zaj,

gyönyörű az áldott kacaj,

mi torkodon felbugyborog,

távolodsz már, lépted kopog.

Eltűnik orromból az illat,

ölelni többé nem taníthat

az a két kar. Ha körbe fonna,

nem hullanék le a porba.

Elhamvad ajkamon a csók,

ha útra kelnék, s a cél halott,

a visszaút sok hajlatán

elfolyna szememből a táj...

Álmaimat tekered mindennap gondolatomban

Annyiszor érzem a mi időnket;
nyelvemen nádcukrod szomja,
balerina-lelkem egyikünket
a másikhoz táncolva vonja.

Lábujjhegy-kecsesen éled ívem,
pörgéskor szemed biztos pont,
mint szalagok örvénylünk, a színem
selyemcukor, tiéd tintát ont.

Láng-tüllbe egyesült pár-piruett;
felemelsz, testünk egy kereszt,
tart erős karod. Elmúlt-sziluett,
árnyék a falon, sosem ereszt.

Szótangó

                                                                             avagy

Szavad rubinkő, parázsló,

pazar regéket varázsló,

kitűnő, míves-ékköves,

meséid fényes ékkövek.

Vérem zsibong, ha hallgatom,

boldog vagyok, ma hallhatom,

mesélj, kényeztess reggelig,

Te készíts nékem reggelit.

Vérvörös ég alól

hajnali madárka -

borbíbor börtönbe

szívembe bezárva.

Szabadság vágya szól

szomorú trilládon,

borbíbor börtönöd

ajtaját kitárom.

Víg szoprán váltsa fel

bánatos altodat,

borbíbor szívemen

vérvörös alkonyat.

Kertek elomló füstköpenyét
húzza magára most a vidék.
Bújva szemérmes házak között
füstölög olcsó rőzseködöt
sűrű, elaggott, nedves avar.

Halmai alatt félve kavar
gyenge parázsról szürke paplant
a szél, - csak suttog lankadatlan,
s a tikkadt, zörgő levéllepel
ájult csomókba letérdepel.

Mint vizek árján fenn a hajó,
lenn mégis víz az uralkodó,
úgy eszi csendben, láthatatlan
parázs az avart szakadatlan;
mint kór, mely lassan terjed tovább,

Miért hazudna már szívem?

Nem tarthat vissza senki sem

attól, hogy úgy szeresselek,

mint Nap a fénylő, kék eget,

mint forrás tiszta, friss vizét,

gyümölcsök érett mézízét,

virágzó rétek illatát,

teleknek szűzfehér havát,

ahogy a Hold az éjszakát,

gyermek az anyja szép szavát,

s ahogy az embert Istenek -

engedd, hogy úgy szeresselek!

Tudom, mint áldást angyalok,

ölembe sorsod úgy rakod,

magadból mindent elhozol,

s örökre hozzám tartozol.

Pünkösdi verőfény

Tiszta fényű, áldott;

Boldogságos tavaszfüggöny

Fedi a világot.

—–

Pünkösd áldott napja,

Tombol a reménység,

Borus alkonyba menekül

A zsugori rémség.

—–

Pünkösdi reménység,

Pattan a Lét zárja,

Szent pillanatra pihen meg

Az Időnek árja.

——-

Pünkösdi verőfény

Kushad most a végzet;

Isten mutatja meg, hogy még

Élhető az Élet.

Amint az égen felderengtél,

homályba burkoltad a Holdat.

Énbennem már sohasem lesz tél,

egész lényemet tavaszoltad.

Amint az égen illó fényed

játékra kelt a csillagokkal,

a szférákból szólt áldott ének,

s elhallgatott minden komor dal.

Amint az égről nem is holmi

kóbor sugárból omlott hajad,

elkezdtél szépen angyalodni,

már asszonyként mutattad magad,

s most e tónál, fűzlombok alatt

karomba öltöd vékony karod,

felhőkkel ví tusát épp a Nap,

                                                                      Nincs most más...

 
Jöjj Szent Lélek!

Jöjj Szent Lélek, töltsd be szívünk égi fénnyel,

Idő szekerén pihen a csend,
törékeny lénye megremeg.
Övé a mindenség odafenn,
édesded álmát el ne csend!

Távolban szférák zenéje szól,
felszáll az Istenek közé.
Fénypalástot majd csillagokból

Pünkösdi pillanat

Áldott az Úr keze, amellyel megérint!
Áldott Ünnepe Lelkének ereje!
Áldott termése lassan, lassan érik,
már a szélben kering a kegyelem....

Neked is játszom!

 Neked is játszom, alkotó barátom
 máris, fénylelkem hangszerré válik,
 húrjain kipattannak pergő álmok,
 muzsikává válok fejtől bokáig!

Pünkösd

Pünkösd áldott ideje…

Ragyog a Nap,

A gonosznak

Ajtón kívül a helye.

—-

Áldott pünkösd, tiszta fény…

Néhány napra

Egybegyűlik,

Szakajtónyi friss Remény.

—-

Lehet bármi változás,

Amíg élünk,

Mindig lehet

Mindenből

Feltámadás.

—–

Áldott pünkösd ideje…

Minden szépnek

Minden jónak

A Remény a kútfeje.