Blogok

Ady levélben kért tanácsot Hatvany Lajostól - vegye-e feleségül Csinszkát.
Hatvany egy 1914. július 10-én kelt levélben válaszolt.

Nem idézem a teljes választ, csak a legfontosabb motívumokat - azt is szabadon.

Hatvany a következőket felelte:

"Adva van egy nem egészséges, és nem is fiatal költő. Meg egy kislány, egy húszéves hisztérika. Hajaj...Uccu neki! Az élet annyit ér, amennyi az élmény!"

Nyárvégi szép verőfényben
Isten néz fáradtan széjjel.

Túl az időn a fellegek,
Vénülő Nyár búcsút rebeg.

Konyul közeljövő bajsza,
Kezdődik az újabb hajsza.

Nyárvégi szép verőfényben
Csak a Felelősség ébren.

Pusztító éjszakát hozna
Ránk több ezer rossz mihaszna.

Féltő szavak szélbe vesznek,
Globál-gnómok jövőt esznek.

Nyárvégi szép verőfényben
Az udvarunk apró Éden.

A tiszta lelkiismeret
Pihentető álmot szeret.

Jövő-gyümölcs akkor ér be,
Ha mindnyájan teszünk érte.

Hallgatnak a kék egek,
Gyűlnek a talányok,
A mérföldes szakadékból
Nem lesz vékony árok.

Dogma-bódult emberek
Orrukig se látnak,
Véradó kell elszabadult
Papír-doktrínáknak.

Pakol vénülő Nyarunk,
Őszbe fordul máris,
A pokolba vivő ösvény
Multikulturális.

Hallgatnak a kék egek,
Felhők komorodnak,
Jövő-ajtónk előtt gügye
Végzetek topognak.

Les a globálpénz-madár,
Mint varjú a dögre,
Csőrébe venné sorsunkat
Helyettünk örökre.

Szüksége van Rátok ennek a Népnek,
Akármit kotkodácsol a profán hang...

Amikor távoli egek alatt
Értetek csendül fel a Himnuszunk,
Az mindig egy-egy újjászületés;
Benne van népünk múltja, jelene,
És - Általatok - a jövője is...

Temérdek munka,
Himnusz,
Aranyérem...
Az Isten áldjon meg Benneteket!

Szüksége van Rátok ennek a Népnek,
Szívből köszönjük a temérdek munkát!

KÉTSZÁZHATVANKILENCEDIK RÉSZ

Nem jobb a szegmentum negyedik sora sem:

„rányitottam a vízcsapot.”

Ez a kegyelemdöfés.

„rányitottam a vízcsapot.”

ha még eddig nem volt elég zagyva…

„rányitottam a vízcsapot.”
 

Most már az lett.

Innen már egy etapot alkot a maradék:

Együgyű dal,

Együgyű dal...

Az együgyű kósza Remény

Mindig fiatal...

Úgy tűnik, hogy

Szűken mérten

Élni – a legnagyobb érdem.

Ha rejtőznek a "miértek",

Meggondolom, hogy mit  értek.

Ha az eszmék enni kérnek,

Egy fél világot se érnek.

Együgyű dal,

Együgyű dal...

Az Ember mindenekelőtt

Szeretni akar...

Úgy tűnik már 

Szűken mérve,

Mintha Isten
Nem is élne.

Nem fontos más, csak a cobák;

Idő-rágta világunkban

Isten se henyél,

Aki folyton panaszkodik,

Talán sose él.

Kis hétköznap-patakokból

Gond-folyam ered,

A nagy Élet viszont száraz

Lábbal lépeget.

Emlékeink tesznek hosszú,

Vén idő-falat,

De a valóság mindig csak

Néhány pillanat.

Idő-rágta világunkban

Kommersz lett a bú,

Aki komolyságot színlel,

Mindig szomorú.

Bürokratikus jelen csak

Papíron erős,

Akinek meg sok a pénze,

Lehet eszelős.

Nemzeti kegyhely lett Aradunk, 
sírhatnánk Csíkban, Kolozsváron, 
de fel a fejjel, megmaradunk 
apáink földjén, mindenáron!

Tudom, hibáztunk mi is sokszor 
árnyat kergetve és lidércet, 
rossz helyen voltunk néha, rosszkor, 
dicső múltunk már rég kivérzett.

HATVANNYOLCADIK RÉSZ

• Mi hát az ára? – Szélfarkas tekintetében annyi volt a visszafojtott mohóság, hogy a paraszt döntött: előhozakodik vele.
• Tíz tehén, uram! – mondta kissé félénken, közben magában imádkozott. Bárcsak adna kettő a görög.

Szélfarkas megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre! Csakhogy kibökte a nyavalyás!

• Rendben van, megkapod! – közölte kurta biccentéssel.

Oly sok könnyet ejtett ez a nyár,
tenger duzzad a lépte nyomán.
Lét hajója hullámokkal küzd,
ragyogj fel Nap, fellegeket űzd!

Múljék keservek sötét éje,
árad még a kegyelem fénye.
Titkot súgva, Mennyei Szél jár,
nyitott szívek meghallják hangját.

Bejárja a Föld minden zugát,
hűségesen szárnyaló futár.
Ellenszél útját nem állhatja,
Égi üzenetét átadja.

Schvalm Rózsa

Az emlékek fája lombosodik zölden,
feslenek a bimbók,színes szirmot hoznak.
Az én emlékfámon szúrós tövis terem,
lemetszem a tövist:a virág kinyílik.
Díszes az emlékfa,színes fényben ragyog,
gondozom,ápolom,s érti,amit mondok.
A tövis nem sérti,minden emlék virág,
legderűsebb köztük,a kinyílt szabadság.
Az emlékfa beszél,azelőtt hallgatott,
most már elmondhatja,hogy mennyit szenvedett.
Szegénység gyötörte:kimászott belőle,
tudta,hogy tanulás egyetlen eszköze.
Egyetemet végzett,lelkesen tanított,

Ami egykor gyújtott,
E percben is éget;
Újabb  évgyűrűt sző
Frigyünkre az Élet.

Rajzolata akár
A szalagos achát;
Nyarunk lassan őszbe
Szomorkodja magát.

Mélázik az Idő,
A vén istengyerek,
S a pityergő egek -
Hallgatag díszletek.

Nyárbúcsú idején
Jólesik az emlék,
Ifjúság-harangunk
Régen félreverték...

Nyárbúcsú idején
Édes a Szerelem,
A Jövő bozótja
Bármi békát terem.

Nyárbúcsú idején
Az árnyék kerülget;
Magunkhoz szorítjuk
Örök Kedvesünket.