Még nem veszett el minden, Európa!
Még van tovább,
A Múltad még ragyog,
Még van értelme Jövőről beszélni,
De
Vezetőid - alkalmatlanok.
Még nem dúlták fel Martell Károly sírját,
Az összes katedrális épen áll,
A dédunokánk talán még kiköthet
Egy értelmes Jövő partjainál.
Még nem csúsztunk a középkorba vissza,
Még nem vett erőt rajtunk
Végzet-kvóta,
Még van értelme élni,
Európa.
Még van
Cél,
Igaz,
Szép,
Nemes;
Még élni - érdemes.
HUSZONHETEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
BBC
2015. október 6.
17 50
MŰSORVEZETŐ:
A következő telefonálónk Mr. Cooper Manchesterből. Parancsoljon, Mr. Cooper!
NÉZŐ HANGJA:
Megdöbbenéssel állom a budapesti események előtt. Hogyan fajulhattak idáig a dolgok?
MŰSORVEZETŐ:
Mysty Kata : Cím nélkül
Aludj, pihenj te, drága Nap,
Ember tettei ártanak...
Jussod az lesz, hogy te "falazz!"
Létezésünk, hogy kifakadj!
Estharmat hullik nyakadba,
Új holnapot írsz, arany dalt,
Leírhatatlan szavakkal!
KÉTSZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ
Olvassuk csak egybe:
”a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.”
Rímelni persze jól rímel…
Az újabb „zseniális” szójáték okozza ismét a gondot.
„Hazám, hazám, te mindenem”
Talpra esik a világ,
Bárhogy' hajigáljuk,
De nem billen felénk, ha a
Sült galambot várjuk.
Hosszú távon sohasem
Vaksi a szerencse,
Kevesebbet nyom a profit,
Mint egy kis tál lencse.
Luxus az elrendelés,
Mint húson a prézli;
A végzet-pitbullt az ember
Önmaga tenyészti.
Talpra esik a világ
Atlantisz után is,
Isten sose könyörtelen,
Nem is joviális.
E földi világnak léte mulandó,
benne oly sok a fájdalom, szenvedés.
De az Úr igéje örökké tartó,
belőle nyeri a lélek erejét.
Az ismeret vigaszt ad, tiszta látást,
a hosszútűréshez békét, nyugalmat.
A gyümölcsterméshez szent, égi áldást,
járva Jézus nyomán hű akarattal.
Cselekedve a jót, miként Ő tette,
szolgálva méltóképp, jó tetszésére.
Hálát adva, az Atyát dicsőítve,
ÖTVENHARMADIK RÉSZ
Én veszélyes üzem vagyok,
lépteim nyomán a zajok
recsegve átlényegülnek
fájdalommá, szíven ütnek.
Amikor a költő fiatal,
féktelen kiscsikó – vad a vér!
Ódát ír, vágya a diadal,
nyerni fog, s győztesen hazatér.
A nyárádi nyárról
mindent kétszer mondok,
de fizetni kétszer
soha nem akarok.
A nyárádi nyáron,
hogyha nem fizetek,
kétszer duplázódik:
az összegtől félek.
A nyárádi nyáron
uszoda is van,
beugrik a fürdőző,
s a víz kiloccsan.
A nyárádi nyáron
úszni tanulok,
nagyon nehezen megy,
majd megfulladok.
A nyárádi nyáron
kétszer izzadok,nem
hűsíthetem magam,
jó meleg a vizem.
A nyárádi nyáron
fonnyad a levél,
megveri az eső,
akkor tovább él.