- Vigyázat! – súgta Hegyi professzor a rendőrtiszti akadémia továbbképzős hallgatóinak. – Bogdán János még nem tudja, hogy hamarosan szabadlábra helyezik. A döntés még nem hivatalos, amit mondtam, magánjellegű értesülés. Kérem, ezt vegyék figyelembe
Az öt férfi és két nő szinte egyszerre bólintott.
Szilágyi Ferenc Hubart:
Önből is lehet író!
Vékonypénzű novemberben
Reszket a Jövő,
Felelőtlen polkorrektet
Szitál az eső.
Aggodalmas tócsák fölött
Vicsorog a szél,
Világunkat lerohanni
Készül már a Tél.
Ki tudja, hogy egyáltalán
Lesz-e még Tavasz,
Vagy elviszi Európát
A vén Bakarasz…
Vékonypénzű novemberben
Sápadt a Jelen,
Hiába is korholja a
Vén Történelem.
Fodrozódik az idő, a
Rideg, vén folyó,
Becsület-bankot fosztogat
Szó-infláció.
Kinyílott az álomkapu,
nincs tilalom, nincsen tabu,
itt, e kertben mindent szabad,
tessék, érezd otthon magad!
Ahol vágyak istenének
mond hálát a cinkeének,
napsütötte világ fogad,
puttók szórnak virágokat.
HARMINCADIK RÉSZ
Ki lehet a szerencsétlen. Néztem, és hirtelen világosság gyúlt az agyamban. Proget! Ki más lehetne? A város kínzósziklája! A Nagy Anya sziklája! Ma lenne a tűzgyújtás ünnepe?
Lemásztam a fáról. Liniko komor arccal várakozott.
- Láttad?
Bólintottam.
- Átkozott, nyomorult barbárok! – sziszegte a foga közt.
- Ma lenne a tűzgyújtás ünnepe?
SZÁZKILENCVENHETEDIK RÉSZ
Ahogy ígértem, következzék hát néhány kanonizált vers elemzése
„tinibugyi gumija bemélyedten”
A közelmúlt tankönyv-vihara miatt választottam ezt a verset. Szerzője ma élő kanonizált költő.
Bűvészlelked ingujjában
drogéria-skatulyád van,
apró tubus, tégely, üveg,
titkos szerek, varázsfüvek.
Ecsetek, és sok-sok festék -
mind arra vár, hogy bevessék.
A bánatra is akad szer:
dalos ajkad kelyhe hangszer.
Jól fest most a lila est....
Ilyet festő alig fest!
A tél jele szerfelett,
Nyomát hagyja idelenn.
Lila dalát csendesen
Dúdolják a fellegek,
Dallamát egy rekettye
tóba hinti, szellemes...
Térdre hullik, - "Kegyelem,
Békét, békét, ténylegest,
Szomjas itt a szerelem...
Hagyjátok, hadd szeressek!"
Mysty Kata : Hadd szeressek
Tavaszt idéz…
Tavaszt idéz a fény,
azúrkék fönn az ég.
Csicsergő madarak,
a fák – jaj, kopaszak.
Szél jár az avaron,
mit kottáz, hallgatom.
Szösszenet, semmi más
de kedves, nem vitás.
Őszidőn átível,
dércsipkét fagy hímez.
Megborzong a lelkem,
dermed minden sejtem
Fölsejlik a remény,
s a hit, mi bennem él.
Tágul a láthatár,
eloszlik a homály.
Ott túl, van egy ország,
hol béke, biztonság.
Gyöngykapuja ékes,
Jövő-síkok tölténytára
Gazdátlanul tekereg,
Vegyük kézbe,
Koncentráljunk,
Csak egy a jó, emberek.
Rossz laterna mágikáját
Csaló ördög tekeri,
Csak egy út van, ami talán
Egyszerű és emberi.
Bőven akad véres-groteszk,
Pudvás-rózsaszín jövő,
Vagy aberrált hulla-lilla,
Ahol még a fű se nő.
Jövő-síkok tölténytára
Körbe-körbe csikorog,
Csak mi teremthetünk Jövőt,
Sohasem az angyalok.
Pillanatnyi perspektíva
Gyorsan eltűnhet tova,
Göndör aranyhajad lett volna talán...
és álomban úszó, halványkék szemed -
mosolyod bevarrná a léleksebet...
neved gyöngysor lenne az élet nyakán.
Lábad szaladna, mint futótűz erdőn,
lármásan csacsogva, törve csendeket -
majd, amíg gyorsléptű vágyad kergeted,
karomban pihennél gyengén, esendőn.
Földalatti barlangjárat –
misztérium szele árad…
Vajon mit rejt? Aranybányát?
Vagy sámánok tudományát?
Feszegetve kaput, falat,
sárkány él bűn súlya alatt.
Mint burgoszi bika vadul,
jaj, ha egyszer kiszabadul!
HARMADIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
KORMÁNYRENDELET
A Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége segítséget nyújtani az országunkban tartózkodó menekültek ellátásában.
Felhívom a lakosság figyelmét, ne adjon hitelt semmiféle ellenzéki uszításnak és rémhírterjesztésnek; a menekültek nem akarnak itt maradni, rövidesen a döntő többségük távozni fog.
Vén cinikus novemberi szél,
Azt mondja,
Hogy Európa
Öngyilkos álomvilágban él.
Kopott késő őszi láthatár,
Azt se halljuk meg talán,
Ha Isten
Az arcunkba kiabál.
Vén cinikus novemberi szél.
Közeleg a Tél.
Csikorog a korhadt ősz-batár,
Vigyorog a sár…
Vén cinikus novemberi szél,
Van, aki
A saját népe
Ellenére él…
Hogyha az ég néha felderül,
Akad, aki mindig csak
A bajoknak örül…