HARMINCEGYEDIK RÉSZ
- Nyilván az a városuk szent állata. A sas vagy keselyű napjelkép is. azt mutatja, hogy vezetőik immár férfiak, nem pedig nők, mint az ősidőkben. A teitánt nyilván hosszú ideig, mindennap kínozni akarják, amíg eljön a tűzgyújtás ünnepe.
- Amelyről nem is sejtjük, hogy mikor van.
- Ahogy mondod.
- Hogyan segíthetünk a teitánon, Medve?
Sötétben tapogatom a szoba sarkait...
vajon mikor és hogyan kerülhettem ide? -
Álom hozott-e, vagy lelkem hamvadó hite,
hogy pótolhatom majdan helyetted harcaid.
Hisz lemaradtál róluk, mi is jutott Neked?
A gyermekkor bája...kamaszlét komiszsága -
ifjúkor résnyi fénye, felnőttkori dráma...
mikorra felnyílt, éppen lezáródott szemed.
Engedte az Isten (vagy hasonló Fenség), hogy
pont annyi időd legyen ezen a világon,
aminek emlékét, mint konok, vigyázom,
míg közös falaink közt csatánk egyszer elfogy.
SZÁZKILENCVENNYOLCADIK RÉSZ
A madárság…
Következzék hát Laczkfi Jánostól egy komolyabb – és talán fontosabb vers.
Laczkfi János:
Szenilis, vén Európa,
Vigyázz,
Mert az áradat
A semmibe sodor;
Nem látod, hogy önmagadnak
Mivel tartozol?
Hány nemzedék munkája
Szólóntól mostanáig?
Ki bocsátja meg,
Ha semmivé válik?
Mennyit kellett, hogy az Ember
És Isten
Arasson, küzdjön, vessen,
Hogy Európa
Európa lehessen…
Szenilis vén Európa
Vajon mit érdemes?
Talán azt, hogy most egy végső,
Nagy szakállú
Bika rabolja el?
Európa,
Európa…
NEGYEDIK RÉSZ
Népszabadság
2015. szeptember 6.
A magyar miniszterelnök Berlinbe látogat
Hazánk miniszterelnöke ma reggel Berlinbe repült, ahol aktuális problémákról folytat rendkívüli tárgyalásokat a német kancellár asszonnyal. A találkozót a német kormányfő kérte.
Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:
„Nagyanya mesélte:
Habár néha nagyot mondok,
ez a sztori mégse mese:
barlang mélyén, mint vakondok
élt egy őslány, az Emese.
Csinos volt, és jól ment dolga,
jöttek borzos, balga pasik,
ráköltötte úr és szolga
a vagyonát egy garasig.
Felébred testben
az élet,
Felsír - e újra
a lélek?
Imába hajlik-e
vétkes?
Ha az akarat nem elég,
- kétes!?
Merítsünk egymásból,
Édes!
MystyKata : Édes!
Fagyszimfónia csendül a tétova, kajla világban;
Álszent ostobaság fújja a dallamait.
Reszket a csípős ködtakaróban a hajnali szellő;
Szürkén dünnyög az ég, sírnak a fák csupaszon.
Készül a Tél támadni a gyilkos hótömegekkel;
Kályhák, kémények őrzik a Lét örömét.
Fagyszimfónia hangjaitól hangos a világ ma;
Támad a baj serege, visszavonul az öröm.
Terjed a fagy minden formája a kerge világban;
Gyilkos őrületek járnak kint szabadon.
A tengerből nekik nem jutott,
csupán egy fiola víz,
de sárból, gondból tengernyi,
gyerekből is volt vagy tíz.
Gyémántok helyett olcsó bizsu
kápráztatott szemeket,
sor kígyózott a krumpliért,
hadirokkant kéregetett.
Hilton helyett a kispiszkos
kockás abrosza volt
a szórakozás csúcsa, de
legalább víg zene szólt.
S a dallam felszállt, mint a füst,
és eltűntek lassacskán
cekker, tantusz és társbérlő…
És velük sajnos, anyám s apám.
Étvágytalan, sovány Jövő,
innen nézve rossz céllövő -
préda nélkül éhen marad...
elfogy a nyíl, elfogy a vad.
Mikor lesz itt gazdag Holnap?
Jelen szikkadt, kérge korhad -
tengődik benn ifjú, öreg...
alszanak, mint vízben kövek.
Felébredni nem érdemes,
nyelvük, agyuk harctól sebes -
csatát vívtak hittel, szóval...
Mára ajkuk meg sem szólal.
Fegyverük volt lelkes vágyuk,
rájuk kaput e Kor rácsuk -
étvágytalan, sovány Jövő...
hús-roncsoló, eszmét törő,
állhatatost kifütyölő,
idegölő...idegölő...
Fura, hogy tavasz osont
Tél jön. Acélkék nyomor.
Horpadt szerelmek lógnak,
mint vak, lampion-gyomor.
Boltív a város ege,
panel–istenek tartják,
de téged várlak, gyere.
Madonnád leszek, hóbort,
freskó-sápatag napon,
és nem segít az óbor,
csak a szád, a hűs brokát,
csókolj homlokra imát,
kenj fel tenyeret, bokát.