Blogok

Az Idő folyóján

Lassú folyam, szelíd folyam

A vénülő Idő,

Ne higgyük, hogy sodrásában

Nincsen elég erő.

——-

Bár lustának tűnik nagyon,

De néha elragad,

S ilyenkor köd borítja el

A néma partokat.

——

Széles mederben hömpölyög,

A hátán sok hajó;

Itt búcsú minden pillanat,

És új találkozó.

——

Az Idő hallgatag folyam,

Nincs kihez szólnia;

Homlokára árkokat ír

A melankólia.

——–

Örök alkonyba fut tova,

Poszt - riposzt

Látjátok, feleim,

Silány koszt

A poszt.

——–

Gyakran tárgya

Trágya,

De az sem való,

Csak hintaló;

Csak komposzt

A poszt.

—–

Szép tájék

A szójáték,

S ha jön sietve,

Nem keresve;

Valóban szép

Ajándék.

Egészségedre váljék,

Ha ártatlan a szándék.

——-

De magában csak negál,

Önmagáért helyt nem áll,

Vén dög

Ördög

Üstje;

Apa, láttad, ugye?

Apa, láttad, ugye?
Élve maradtam, összeszedve magam,
Ahogy kérted, bár mást sem csinálok.
Tüdőm gyenge, légzésem szaggat,
Hat hónap kevés, még háromért kiáltok,
Hogy megnézz a búra alatt,
megtagadtad...

Apa, láttad, ugye?
Intőm nem sok, jelesem annál több,
Keresem tekinteted áttört-barna
Sörösüvegeken, komló erjed,
Bontja arcomat ezer darabra,
Homály-szemedben
vizenyő terjed...

Föltámadott a szerelem

Azt mondtad meghalt a szerelem...
Hittem, látván fekete ruhád vetted.
Álltunk ketten a sírgödörnél,
Mélyére múltunk rögeit pergetted,
S tudtam, az ördög mondatta csak veled.

Boncolás nem volt, csak gyors halál.
Érzelmek fonalát vágta szét penge,
Szinte máról holnapra, szórva
Bomló virágunk szirmait a gyenge,
Lelkünből font koporsófedelünkre...

Göncölszekér felettem

Göncölszekér felettem,

Alattam fűlepel,

A mélység és magasság

Itt bennem ünnepel.

————

Sötétlik a magasság,

És szunnyad lent a mély;

Csillám-sötét palástját

Teríti ránk az éj.

————–

Magas fák csúcs-magánya

Az ég felé tekint,

S a felhő-sziluettek

Rejtelme csendre int.

————-

Az embert tompa vágya

Az Űr felé veti,

S a végtelenbe nyúlnak

Magasház-ujjai.

———-

Egy bolygó néz az égre

Az Élettel, s velem,

Szerelem és líra - III.

Harmadik rész

 

A szerelemtagadásról, különösen az úgynevezett modern szerelemtagadásról feltétlenül szólnom kell.

Első körben persze magától adódik a kérdés: mitől lenne modern a szerelemtagadás? Merthogy ilyesmi minden korban előfordult. Tagadták bizony a szerelmet a pátosztól a trágárságig terjedő skálán minden időben. Legfőképpen persze olyan emberek, akik valami okból sohasem ismerték meg. Vagy akik nem tudták érdemén becsülni.

Magamról!

Engem nem kell félteni

Csak szimplán megbecsülni.

Ismersz, de mégsem tudsz rólam semmit,

Hisz a kétszínűség elvakít!

 

Ha tudni akarod, hogy ki is vagyok,

Felvázolhatom, ha akarod!

Minden egy téli éjjelen kezdődött,

Mikor anyám magából kierőlködött.

 

Ahogy szépen lassan cseperedtem

Úgy korán is értem.

Nem a szüzesség elvesztésére gondolok,

Hanem hogy 17 éves korom óta felnőtt vagyok!

 

Anyám 1 éves koromban ellökött

Láthatatlan forrás

  Mysty Kata:
 Láthatatlan forrás

Te vagy Uram
 az örök forrás,
 a mélybe fúrás,
 a"minden tudás"!
 Az öröm titka,
 a titkok nyitja.
 sorsunkban vétlen,

bajban sem tétlen

Hozzád menekül                                                             
 az is, aki ; kerül.
 Megmentő kezed,
 bajból kivezet!
Csapások , gondok  

 nem Tőled valók,  

Mammon Rubiconja

A pénz istene döntött; félholt lelkeken épült,
Jajkiáltások hídján átlépte Rubiconját.
Kötözve titeket magához, bankár kutyákkal,
Fogaik élesre reszelve, űzi a falkát.

Mammon nézi magát vértől maszatos tükörben,
Ruhája csillog, flittere érmék, koronás fők,
Pezsdülő vérben hajtja magát életek árján,
A világ tapsol, hajlongva élteti még őt.

Elektron-óda

Körúton szalad pár ezer autó,
Gépeken bájtok megája terjed,
Napcella-ezrek töltenek napfényt,
Kisgéped lelke reggel feléled.

Motorban búgó oktánba zárva,
Lóerők  torka nyelné a benzint,
Telefontöltő fázisod issza,
Rádió ontja decibel árját.

Zenelejátszó indít az útra,
Pittyen az új és értelmes iphone,
'Esemes' éled ujjbegyed végén,
Technika kötöz elektron térbe.

Ádventi esti varázs

Egyre sötétebb estéket hoz a tél közeledte;

Nyúlik az alkonyat és kurtább lesz a napunk.

——–

Egyre kopárabb kertet láthat a tétova hajnal;

Zörgő, száraz avar reccsen a lábam alatt.

——–

Tél barlangja felé veszi lépteit újra az évünk;

Egykor onnan jött, s ott megy a semmibe majd.

——–

Tudjuk: tél jön, dermesztő hidegek közelednek;

Mégse reménytelenül nézünk szembe velük.

——–

Lángol a tűz, ami felmelegíti a szürke decembert;

Ám nem a kályhában; bennünk ég a parázs.

A magyar puszta

Régen puskatus zúzta,

Osztrák, meg török nyúzta,

Néha valóban

Puszta volt

A puszta.

 

Baljós évszázadok hosszúra nyúltak,

Emlékek hulltak,

S úgy tűnik,

Mára elmúltak

A múltak.

 

De lehetnek bármilyen gondok;

A föveny alatt,

A homok ágyában,

A humusz mélyén

Tovább élnek,

És éltetnek bennünket – a csontok!

 

S mert el nem hullt,

Még él a múlt.

Jöhetnek ide

Ukrán frontok,

Oldalak