Blogok

Miért hazudna már szívem?

Nem tarthat vissza senki sem

attól, hogy úgy szeresselek,

mint Nap a fénylő, kék eget,

mint forrás tiszta, friss vizét,

gyümölcsök érett mézízét,

virágzó rétek illatát,

teleknek szűzfehér havát,

ahogy a Hold az éjszakát,

gyermek az anyja szép szavát,

s ahogy az embert Istenek -

engedd, hogy úgy szeresselek!

Tudom, mint áldást angyalok,

ölembe sorsod úgy rakod,

magadból mindent elhozol,

s örökre hozzám tartozol.

Pünkösdi verőfény

Tiszta fényű, áldott;

Boldogságos tavaszfüggöny

Fedi a világot.

—–

Pünkösd áldott napja,

Tombol a reménység,

Borus alkonyba menekül

A zsugori rémség.

—–

Pünkösdi reménység,

Pattan a Lét zárja,

Szent pillanatra pihen meg

Az Időnek árja.

——-

Pünkösdi verőfény

Kushad most a végzet;

Isten mutatja meg, hogy még

Élhető az Élet.

Amint az égen felderengtél,

homályba burkoltad a Holdat.

Énbennem már sohasem lesz tél,

egész lényemet tavaszoltad.

Amint az égen illó fényed

játékra kelt a csillagokkal,

a szférákból szólt áldott ének,

s elhallgatott minden komor dal.

Amint az égről nem is holmi

kóbor sugárból omlott hajad,

elkezdtél szépen angyalodni,

már asszonyként mutattad magad,

s most e tónál, fűzlombok alatt

karomba öltöd vékony karod,

felhőkkel ví tusát épp a Nap,

                                                                      Nincs most más...

 
Jöjj Szent Lélek!

Jöjj Szent Lélek, töltsd be szívünk égi fénnyel,

Idő szekerén pihen a csend,
törékeny lénye megremeg.
Övé a mindenség odafenn,
édesded álmát el ne csend!

Távolban szférák zenéje szól,
felszáll az Istenek közé.
Fénypalástot majd csillagokból

Pünkösdi pillanat

Áldott az Úr keze, amellyel megérint!
Áldott Ünnepe Lelkének ereje!
Áldott termése lassan, lassan érik,
már a szélben kering a kegyelem....

Neked is játszom!

 Neked is játszom, alkotó barátom
 máris, fénylelkem hangszerré válik,
 húrjain kipattannak pergő álmok,
 muzsikává válok fejtől bokáig!

Pünkösd

Pünkösd áldott ideje…

Ragyog a Nap,

A gonosznak

Ajtón kívül a helye.

—-

Áldott pünkösd, tiszta fény…

Néhány napra

Egybegyűlik,

Szakajtónyi friss Remény.

—-

Lehet bármi változás,

Amíg élünk,

Mindig lehet

Mindenből

Feltámadás.

—–

Áldott pünkösd ideje…

Minden szépnek

Minden jónak

A Remény a kútfeje.

Ha csobban a hang, s mélybe lehúzva odaláncol

a csend köteléhez, mert meguntad, ahogy zsibongva táncol

a zűrös  világ . Kirekeszted lázas szemeidből, s nem változik.

Miért nem törik meg a varázs? Szűnjön meg a zaj, s az átok is...

Ha dübörgés a hang duzzasztva elméd,  hasítja ketté

gondolatod, majd acélpántokkal ölel, s szorítja eggyé,

hogy fájjon.  Forrjon is a véred. Így sanyargatja a jobbik éned,

 s előcsalogatja a dühöngő démont,. Vadállattá válsz, ki vért ont...

Az úton úgy jöttél velem,

miközben fogtad két kezem,

mint aki tudja; itt marad,

miénk volt minden pillanat.

A folyón úgy úsztál velem,

karod volt mentőöv nekem,

hittük, a rossznak vége lesz,

remélve, nincs már több kereszt.

Az égben úgy szálltál velem,

szárnyad volt óvó, lágy selyem,

dalodban megfürdőztem én,

Istennek fénylő ünnepén.

Félre vonó..!

Félrevonó muzsikaszó,

borban úszó bánatfaló.

Kedvesemet elragadó,

folyton táncba csalogató...

Félre vonó, tárogató,

Annyira vágytam rá, hogy értsenek,

bolondnak néztek, sok-sok bánat ért

- erősen fogva végig két kezed -

hegyeket másztam kínzó válaszért.

Annyira más volt nékem fenn az ég,

mindenben láttam lángló’ fényeket,

közel volt hozzám csábos messzeség,

s társammá lett a gazdag képzelet.

Annyira hittem, nékem írnom kell

- vigaszom papír, s barát lett a toll -

így űzöm ma is gyötrő kínom el,

mikor az álmom szállni felkarol.

Annyira jó, hogy értik itt szavam,

Májusi eső

Pereg , pereg,
csepereg.
Eső dobol,
szemre szem.
 
Perel vele,
mulat idő-
felügyelŐ!
Napfény
 
csapong,
átitatja,
ékét benne
csillogtatja.
 
Licsloccs
pocsolya,
május édes
mosolya.

Szent ígéret

Zúgó szélként szállott alá,
lobogó tűz, szent égi láng,
ott az első pünkösd napján,

Hogy ki vagyok?
Én egy senki,
mint mindenki.
Téves istenítélet.
A föld sara,
melybe egykor
lelket lehelt az Élet.
Bús rongybábú,

Nem lehet szemébe nézni,

Nem lehet harcra idézni…

—-

A megnyergelt idő hátán,

Caplat a hivatal-sátán.

—-

Arctalan, megfoghatatlan,

Rejtőzködik szakadatlan.

—-

Halál-pacás, hepehupás,

Lomha, tohonya, köd-csuhás.

—

Kicsinyesség bűzét szítja,

A tornyot is kifordítja.

—-

Célpontja halálba riad,

Az igazság? Sírfelirat.

—-

Bár tudnék szemébe nézni,

Bár tudnám harcba idézni…

Ma úgy feszít a lázas vágy,

zizzen a papír, selyme lágy,

forrongva zsibong  mindenem,

muszáj most írnom énnekem.

A toll szorít, ahogy fogom,

vagy én szorítom, nem tudom,

de meg kell tennem, éhezem;

igen, ez, ami kell nekem!

Hogy miért írok nem titok,

mert gyönyör az, mit adni fog,

az érzést annyira ismerem -

hát add sokáig, Istenem!

Ám ha majd egyszer, én Uram,

lezárnád mégis, szép utam,

s fényes  kegyedet elvennéd,