Könnyekből erednek és véreznek
emlékező szavak csatornái...
Anyák napja már rég nem a föld,
hanem az ég csillag kalapja...
Az anyai fájdalom elül belül, de
kihajtva a sok gyötrő gyönyör önmagától
belobbanva elég!
Mysty Kata
Ma sem jön az álom, az óra vánszorog,
sorskorsó vizéből keserű maradt csak,
hiába szürcsölöm, nem oltja szomjamat,
arcomról egy könnycsepp kezemre rácsorog.
Istenem, de szép volt! Izzott az éjszaka,
s fényével borítva e drága kisszobát
- a Mennyekig értünk, s már tudtuk; nincs tovább -
a Hold úgy tündökölt, mint bércek kék hava.
Tűz hevem érted égve majd el’ kárhozott;
ajkad bársony csókesőt szitált, lágyan ért
- meghaltam volna a láva láz vágyadért -
Születtek, szültek
kínnal, talán
enyhül, - emberül.
Csókokkal tűri, amint
idegszálain nótáját hegedüli.
Kaptak, adtak életet,
"szeretet - bűn"elkövetők,
másokéért vezeklők.
"Szeretet-börtön" foglyai:
önfeláldozásban visszaesők,
És áldozathozó áldozatok.
De
Arcuk
örömfénytől égő
tűzkarikája forog
belső lélekpáholy
tengelyén;
Lángját elnyelő bűvészcsodák
Vénül az Idő,
Gyorsabban rohan;
Ezerféle apró fájdalma van,
S benne az életünk
Lágyan suhan.
—–
Forog a vénülő Időkerék,
És velem él
Az Örök Nőiség.
——
Házas létünk kicsi ládikó,
Mosolygó éke Te vagy,
Anikó.
—–
Sok esztendeje fogom a Kezed;
Élek, amíg Veled élni lehet.
—–
A múltunk meghitt,
A jövőnk ködös;
Nem is érdekes, ami nem közös.
—
Óvnak a meghitt szeretet-falak,
S a mézeshetek sírig tartanak.
—–
Anyám, Neked még mindig
én vagyok a kisfiad.
Bár az idő már eljárt felettem,
de oly jó hinni és tudni azt-
Te szeretsz csak így engem...
Karjaidból elszállt az erő,
kezed érzem, ahogy simogatsz,
ében hajadba fehér szálakat szőtt
Kertészkedem, s lélegzem virágok édes illatát,
dúdol a szél, idézve gyermekkor színes színpadát.
Drága Anyám is, féltő ölében így dédelgetett,
s tudást plántálva belém, vigyázta sarj életemet.
És sorban fogantak a szeretet áldott magjai -
s a szépség anyanyelvén regéltek álmot hangjai.
S mint ahogy a csíra - kihajt a szó, így lesz szóvirág,
s dús kertjében nemesednek gazdag lelkek, szép imák.
Tudás, csodás hatalom! - s a nyelvünk annak eszköze,
Tavaszi fuvallat emlékeket sodor,
kopár lelkem méla csendjében, rád várok.
Vérforraló csókok, néma vallomások,
ringó gyönyörök társa te voltál egykor.
Mézédes illatod vágyakkal körbefon,
éjcsendjén, veled majd újra eggyé válok.
A bánat partján bukott angyalként járok,
hiú ábrándos álmom, dús öledbe vonz.
Balsorsom oltárán, feloldozást várok,
búcsúztató mosolyod, keserédes konc,
de titkon vigyázok rád, s szívem kitárom.
Mákos ősz hajáról bejgli
íze képződik meg számban,
mint sodor, nyújt omlós tésztát
havas téli éjszakában,
majd hidegre teszi cseppet
– repedjen a máz – és ettől
minden oly tökéletes lett,
ahogy remélte kezdettől.
Ráncos kezéről bő szoknya
redői közé látok,
melynek hullámába bújtam
kisgyermekként, és a ráncok
sátorrá, felhővé nőttek,
dagadozott, mint egy párna;
meg ne találjon, ki elől
elbújtam abba a ráncba!
Jó Anyám
Emlékeim bús homálya,
tisztul mikor Rád gondolok.
Szereteted fényárjában,
kedves arcod rám mosolyog.
Hiányodat mindig érzem,
fognám szorgos, fáradt kezed.
Később aratókhoz
Szamos parti akáclombok!
-miért csak most bólogattok?!
Tunyogi almáskertek!- ti most
intetek bátrabb merszet?!
Szabókerti szilvafák!- bírjátok-e
nyögni még az örök alvó igazát?!
Kemény, konok agyag rögök! - hogy
ragadtatok körmei között....
Jól van így, Hozzá tartoztok, mint
mihozzánk Ő, aki messze költözött!
Hetvenötödik rész
A kanonizált líra kialakulásának és tényleges szerepének számos tényezőjét vizsgáltam, de még nem esett szó az egyik legfontosabbról, amiről nálunk legfeljebb elvétve lehet olvasni, Európában sem sokat, de amiről a posztmodernnel és jelenségeivel foglalkozó amerikai társadalomtudomány meglehetősen sokat beszél.
A XX. század igen jelentős mértékben az utópiák évszázada volt.
Könyörgés
Még sose láttam tán gyönyörűbbet e földi világon
Szép idegennek csalfa szemébe beírva a sorsom
Már beleestem nagy szerelemmel, s lett a keresztem
Bűv' rabigáját könnyen hordom, kaptam örökbe
Fogja bilincsbe a lelkem, rálehel angyali csókot.
Ring a csipője, a vágy tüze éled gerjedelemre.
Égeti vérem mélytüzü tánccal, halni ölébe’
Csók pirul ajkán, keblei halmát rejti a kelme.
Dús haja ében, hópihe fátyollal betakarva.
Nézni is édes kéj babaarcát férfi szemeknek.
A mérleg nyelve félrebillent
s röhögve nézi életed.
Az ész az egyik oldalon lent,
a másikra szíved teszed.
Nehéz a szív. A nyelv remegve
kúszik, de mégiscsak megáll.
A józan-ész győz, eltemetve
Ha az idő megállna
Most oly jó volna, ha az idő megállna!
Most, mikor gyönyörű, ragyogó a tavasz.
Szépséges természet valós tündérálma
fényárban tündököl, száll bűvös illata.
Nefelejcs, tulipán, s a lila orgonák,
lelket megérintő, csodás színorgiák.
A fák is öltöttek ékes lombkoronát,
tarka réten, nyílik sok- sok szép vadvirág.
Vagyunk e világon
Gyámoltalanul esetlen-esendő Emberek
Szeretet-virág álmunk
Szeretni akarunk akkor is,ha már nem lehet..
Más utakon járunk,
Repülni úgy vágyunk szárnyakat növesztve
Egymásra találunk
Összefutok veled is majd,a Végtelenben.
Jöttem,Te is jöttél,
Honnan, ne kérdezd most ,egyre megy
Hallottam,köszöntél
Tétova mosollyal kutattad,fürkészőn lelkemet..
Mondd ,mit találtál,
Szemembe nézve:virágot,világot,háborút,
Temetőben fejfát
Május első napja
Nyár képét mutatja,
Félrecsúszott a melegtől
Az égbolt kalapja.
—–
Kicsi tavaszunkba,
Fáradt otthonunkba
Szellő hátán megérkezett
A májusi pompa.
——
Friss színeket látok,
Újra élni vágyok,
Mindenütt harsány pompában
Nyílnak a virágok.
—–
Amikor a világ
Lelki szeme tompa,
Illat-árral életet ment
A májusi pompa.
—–
Május első napja
Bizonyságát adja;
Hogy a vén halált az Élet
Győzni sose hagyja.
Foghíjassá vált a parancsolat,
falloszból áll Bábel tornya mára,
az angyal csak hibás génmásolat,
más ágyában mind gyönyörét várja.
Olyan a világ, mint egy ementáli,
Ma még imába reszket ajkam,
melyre csókot éget vad tüzed,
még velem vagy,
de kibírnám-e
nélküled?
Ma még sorsomban hordozlak én,
lelkembe simítva szavaid,
de egyedül
vajh meglelném-e
magam itt?
Ma még te vagy nekem a minden;
éhem, a szomjam, a gondolat,
ha nem lennél
elmúlnék, mint szép
pillanat.
Ma még úgy szeretsz és szeretlek,
hogy elérjük az Úr kék egét,
ha elhagynál,
kibírnám-e az