Blogok

Nyár van

Nyár van, színek és fények varázsa,

forró szél ringatta lombok között,

aranyló napsugár villanása.

Árad a júniusi fényözön.

Bárányfelhők a horizont szélén,

fehér hegyvonulatot formálnak.

A tiszta égbolt ragyogó kékjén,

elbűvölő, mesebeli tájat.

A határban szőke búzatáblák,

tűző nap érleli az életet.

Szél lengeti sok - sok dús kalászát,

közel az aratás, s ígéretes.

Bőkezűen adja az ég Ura,

szükségét az éhező világnak.

Ölelj át szelíd sugarakkal, melengess fény.

Bíborselyembe szőtt bársonyt az alkonyat,

lágy maszkot takar,s  csókolja arcomat,

pislant ezernyi csillag. Kacsint felém

a sovány hold. Sápadt, álmos szegény...

Ébredését várom majd, s hajnali hangokat.

Ölelj át szelíd sugarakkal, melengess fény

S, mint álmos sóhaj száll el merengve az éj

tűz csordul újra, szeretve fényesít hantokat

kopár rögökre szór száz teli-marokkal

Szikra-világot.  Új nappal virrad, életre kél....

Még ideát.

A rózsafát még zöld mámor fedi,

S az éjszaka a Vén Napot

Felkelni engedi.

Él még az Élet,

S a halál

Még százszoros talány;

Olcsóbb lesz az ember,

Drágul a dohány.

Szent hajnal köszönti a vén körtefát.

Még ideát.

-----

Még ideát.

A hétköznap még lelkesen pereg,

Jövőbe ömlő sík felett

Még Július lebeg.

------

Gyermeknek az Élet

Ezüst kacagány;

Olcsóbb lesz az ember,

Drágul a dohány.

----

Sírkereszt helyett van

Csendragyogásod
lázas naplementében
gyönyörűséges…
Szememben izgalommal
vibrálnak még színeid.
 
Halk muzsikaszó.
Sötét lepellel a csend
rám takarózik.
Csak egy tücsök, ki zenél,

Ült magában, mint egy árva,

sört kortyolva mélán nézett

- tán valamit felidézett -,

ez a kocsma sosincs zárva.

Szeme fáradt, szénfekete,

bőre cserzett, olajbarna,

foltos volt a ruha rajta,

s egy kisgyerek észrevette.

Épp csak vízért léphettek be,

úri szülők, gazdag sznobok,

elkerülték jól a koszost,

igyekeztek, nem ültek le.

A pultostól flakont kértek,

karonülő volt a kisded,

sose látott ő még „színest”,

bámulta a fura képet.

Hamvadó érzelem füstje fojt,
ősi vágyam, s a lelkem tied volt.
Az ajkam néma, ráforrt a szó,
kínodat látni oly szívig ható.

Még pezseg érted e bolond vér,
s vadul lángoló szerelmet ígér.

csend, tücsöknóta,

álmodó libikóka

bíborhomokkal...

Sovány holdkaréj,

vöröslő égi paplan

szemnyitó csillag...

Van globális hivatkozás

Ezerszer, és ízibe,

S az ál-globál focipálya

Végtelenül kicsike.

----

A globális érdek talán

Szűk, ostoba és konok,

Ha rá hivatkozva nyernek

Örökké a rokonok?

---

A nyakunkba rossz, negédes

Retorikák ömlenek,

De mindig csak a belterjes

Kapcsolatok döntenek.

-----

A susnyásba vihet minket

Egy rozzant jövő-vonat,

Ha még most is gaz terem, meg

Urambátyám-kapcsolat.

-----

Attól nemcsak az értelem,

De az Erkölcs is vacog,

 
Halkan súgsz fülembe,
lágy fuvallattal, 
megérintesz, alig szólsz,
úgy marasztalsz...
Dicséred a hajnalt,
melegét megáldod,
szívemhez az utat
mindig megtalálod.
Hálót fonsz körém,

Parázsló múltunk szitáló csönd-fátylán át,
magamhoz édesgetnélek, bűvölnélek.
Takaródul adnám az éjjel bársonyát,
s álmodban szeretnélek, én szolgalélek.

Nyolcvankettedik rész

Számos kérdés felvetődött már mind a szerelem, mind a líra vonatkozásában. Aki hosszabban kíséri figyelemmel az esszésorozatot, talán már a formálódó definíciókra is ráérzett. Azt is érezheti azonban, hogy még az eddiginél is szélesebb merítésre van szükség, mert a téma „mindennel összefügg”.

Mit adhatnék?
Édes magot,
búzát, zabot?
És lakhatnék

szíved alatt,
mint fióka,
- kerti csóka -
kinek szakadt

minden inge,
s ázott szárnya?
Lennél párja,
hálóinge?

A Biblia

Istentől ihletett az írott szó,

amit a Biblia rejt lapjain.

Gondolat, amely gondolathoz szól,

a helyes úton járni megtanít.

Kincset talál a hittel olvasó,

mint gyöngyhalász megleli a csodát,

Igazgyöngyként gördülő sorok,

mennyei szózat égi fonalán.

A kegyelem irányjelző hangja,

amely megkímél a tévelygéstől.

Lelket megszólító sugallata.

bátorító és megtartó erő.

Schvalm Rózsa

(2012-10-29)