Sütött a nap,
kirándulni akartam,
nem sikerült,
mert elázott az utam.
Jött az eső,
elmosta az utakat,mit tehettem?
Az az utam elmaradt.
Sajnálkoztam,
de az fölösleges volt,
szórakoztam:
hallgattam a rádiót.
Velem pihent
a biciklim egy hetet,
nem folytattam:
veszítettem eleget.
Az az idő
kihullt az életemből,
lezárom a fejezetet,
és elkezdem elölről.
Nem tévedek
olyan sokat, mint eddig,
mert az ember
ilyenkor már megnyugszik.
Elmehetek
Eltakar az éj.
Valószínűtlenségben
két ujj összeér.
Forrás: https://3sor.hu/tema/szerelem
Tök ulti - halotti lepel;
Amíg élünk, kontrázni kell.
Van negyvene, három húsza,
Meg a hitetlenség busza.
Hajtószínnel média sújt,
A tök király burnuszba bújt.
Tök ulti - globális condra,
Amíg élni lehet - kontra!
Ha végén villan a hetes,
Már minden kanyar egyenes...
Anyák napja van minden nap,
ha ott vagy...
Egy szívdobbanásban,
Minden levegővételben,
Szóval a létezésben.
Ott vagy mindig, mindenkor.
Az értelmet nyert
Küldetésben,
A szükség diktálta
Kiáltásban,
A vigasztalásban...
Anyák napja van minden nap,
ha ott vagy...
A hiánytól való vágyban.
Minden viszontlátásban...
A várva-várás "alig"- jában!
A testi-lelki fáj-ban, a gyógyulásban.
A kivárásban....
Az elválásban, és mindenhol,
Ahol tűz és láz van!
Nem a Lét-felszámolás
A Művészet dolga;
Nem Istent kell kitagadni -
Az anyag a szolga.
Nem a semmit kell keresni,
A Valami kéne,
Létrával, vagy biciklivel
Nem jutunk az égbe.
Nem a gonosz győzelmét kell
Rezignáltan várni,
Az álarcos végzetnek kell
A nyakára hágni.
Nem a Lét-felszámolás,
A teremtés trendi,
Elmegy majd a süllyesztőbe
A kánon-efendi.
Csak ál-művészet távlata
Lehet az enyészet,
Életet, Jövőt teremt az
Igazi Művészet.
Lét-zabáló abszurdumok
Bajt áhító gyomra korog.
Pusztuljon, ami veretes,
Hadd guruljon a szögletes.
Hull a Jövő, tágul a rés,
Hamarosan - szabadesés...
Lét-zabáló abszurdumok;
De az Élet - nagyon konok.
Megőrülhet a pénz-sátán,
Elúszik majd a Múlt hátán.
Polkorrekt akármit rína;
Isten nem puszta doktrína.
Lét-zabáló abszurdumok;
Múlik a hangzavarotok.
Mysty Kata
Gyermekem
szívem valami erős pengeél
benne életünk őssejtje éldegél
a szívem dús kalászt termő mező
benne léted testőre védelmező
szívem elrejtett sziklakolostor
benne ott van mindig a mentő ostor
a szívem gyógyító angyali üzenet
benne lelkedet orvosló áldott kenet
Kamrák
bátor vendége,
a picurka egérke,
akinek az ottléte,
nem ment hamar feledésbe.
Rágott, őrölt, amit kapott:
búzamagot, és sok kemény dióhéjat.
Rágta őket sokáig,
aztán szépen elaludt.
Ébredéskor nem mert már oly sokat enni,
nyomában volt a kis cica:
nem üldözte sokáig:
"kis egérke ne menekülj,
engedtelek idáig."
Bekapta az egeret,
és azután
tovább
ment.
Merre jár vajon a kedvesem?
Elveszett, vagy kerül engemet?
Gondoltam, titokban meglesem.
Fél napja nem láttam – hol lehet?
Köröttem minden tárgy útba’ van,
csak csetlek és botlok én sután;
zaklatott vagyok, oly nyugtalan,
így telik egy egész délután.
Hiánya szívemben itt sajog,
már apró árnyakra rettenek,
neszek is bántanak, kis zajok,
türelmem a sátán vette meg.
A vágyam estére fényt talál,
megmenti tétova lelkemet;
szerelmem, mint kegyes, szép halál,
Nem akarunk róla lemondani,
Bármit locsogjon a sekélyes felszín,
A szögletes erkölcsű szkepticizmus,
Csak őrizzük mélyen,
Magunkba rejtve,
Mint szép Jövőt az örök fiatalság...
Ami a profánnak utópia,
A Léleknek
A messzi Múlt dala...
Addig kéne előkerülnie,
Míg globál idióták pénz-elméje
Minket is Atlantisszá nem darál...
Atlantisz mesélhetné el nekünk,
Mi az "objektív szükségszerűség",
S mi nem...
Nem mondunk róla le,
Legfeljebb akkor,
Május esti zsongó csendben
Mosolyog a fáradt ember.
Diadalmas Tavasz tombol,
Tavasz süt az esti lombból.
Virágillat éjbe simul,
Cammog a Hold - hangtalanul.
Lélek zeng távoli Hegyen;
Csontig átjár a Szerelem.
Idő újul örök Rendben;
Május esti zsongó csendben.
Anyák naojára
Szepesi Zsuzsanna
Májusi emlék
Színes szalagok lobognak a szélben –
kerítéshez kötve egy sudár májfa.
Az emlék felizzik: ilyen volt régen
a lányos házak kapujánál állva.
Zsenge szívünkben dobogott a remény:
reggelre talán nekünk is hódolnak,
akad a faluban oly kedves legény,
aki minket akar látni boldognak.
Korunk vélt rendje a fejetlenség.
A harmónia, az ritka vendég.
A megismerés valódi káosz,
hozzá nem férsz a dolgok titkához!
Amit az ember igaznak gondol,
azt kiemeli a nagy halomból,
meglehet, egyszer majd visszadobja,
miután rájön, rossz eszme foglya.
A szép valóság holnap már tévhit,
rombolni fog az, aki ma épít,
ha Ádám fia kapkodás rabja:
elvész a játék néhány darabja.