Almási János
Babér
A babért, a babért
nektek hagyom,
aki megért,
az nekem rokonom.
Nem sok van belőlük,
kik szeretnek,
nem maradok,
messzire elmegyek.
Van nekem csillagom,
ki vezérel,
gyűlölettel
innen nem megyek el.
Csillagot követek,
biztos úton
megyek tovább,
izzad a homlokom.
Megyek, megyek, megyek,
biztos vezér
a csillagom,
nincsen babér.
Írok, mert hajt a kényszer, egy belső - megmagyarázni nem tudom - kényszer. Amik megszületnek, én versnek nevezem őket. Rímkezeléssel, ritmussal nincsenek gondjaim, de "képtelenek"a műveim. Én magam úgy érzem, hogy amelyek összejönnek, elcsépeltek, színtelenek, és semmit nem sejtetnek, erőtelenek, úgy mondják ezt, hogy nagyon sokszor elcsépeltek. Márpedig jeles költőktől hallottam, hogy legtisztább beszéd a kép. Hangulatot teremtenek, a gondolatokat is hozzáférhetőbbé teszik. Mit tegyek hát? Ne engedjek a kényszernek? Mondjak ellent a verselésnek?
A szerelem nem jut át
a túlsó partra,
a szerelemnek nincs
gazdája, azzal áll meg,
akit talál, működik
a szerelemgyár.
Ha én átvihettem volna,
rég túl lenne már azóta,
vittem volna csónakomba'.
Almási János
titánok
Kedvencek a kis titánok, fényben
ragyog az arcuk, összegyűltek, és
rendben felvonulnak, kiskirályok
nincsenek közöttük. Csöndesen,
rendben elvonulnak, a központban
megállnak, és szépen énekelnek.
Osztoznak a címen, sokan vannak
a városban, van közöttük olyan,
ki istenfélő társat keres
magának. Sok idő nem kell, aztán
óriások lesznek, művelői
a szellemnek. Mindenki jól tudja,
mi vár reájuk, nélkülük nem
lehet élet .A közönség elszéled,
csöndes lesz a világ, a titánok
Almási János
Űrhajón repül...
Űrhajón repül az Idő,
de annál is gyorsabban ő.
- Mért ül akkor űrhajóra?
- Mert nem siet a pokolba.
Pedig oda elmehetne,
a lehető legmélyebbre,
onnan vissza sose térjen,
lovagol az embereken.
Minket nem kímél az Idő,
és a korunk mindegyre nő,
mi már nem mehetünk vele,
utunk visz a végtelenbe.
Nekünk az is lehetséges,
megállunk, a halál keres,
előle mi menekülünk,
és az Idővel eltűnünk.
Távozó nappalon
Szelíd est a kéreg;
Kis félelmekre nagy
Megkönnyebbülések.
Az Idő útjába
Ma sem állt tölgyfa gát,
Húzzuk rezignáltan
Tovább is az igát.
Lent és fent a sátán
Akármit is makog,
Békések maradtak
Még a hétköznapok.
A számla követel,
A kartoték makog;
A Élet leginkább
Helytállás:
Magyarok.
Egy egyetem díszdoktora
az édes élet szónoka.
Most komolyan szól oda:
Víz a bornak sógora!
Azt prédikálva bort iszik
Menny a földön, elhiszi
és senkiben meg nem bízik...
Mysty Kata
Frigyládában
Frigyládában bot és rekesz,
Minden napon hitet teszek.
Ameddig ki nem virágzik,
testem-lelkem ázik-fázik...
Ha a botom meg is botoz,
addig még el nem kárhozom...
Életemet rendbe hozom,
szívemet is ráakasztom!
1866-ban Erzsébet királyné menekülésre kényszerült. Délről az olaszok, északról a poroszok közeledtek, a demoralizált osztrák hadsereg eleve fel akarta adni Bécset.
(Ekkor még nem tudták, hogy Bismarck nem akarja elfoglalni Ausztriát, hanem villámgyorsan békét köt.)
Hová meneküljön a királyné a gyermekeivel? Egyik irány sem biztos. Egyedül Magyarország felé szabad az út.
- Megyünk Magyarországra!
Az egyik udvaronc aggodalmaskodott.
- Magyarországra, felség? A magyarok bosszút állnak az elveszett szabadságharcért, a megtorlásért!
Mysty Kata
Fázós őszi...
Fázós őszi reggelem
egy nyári emlékhez vezet…
Terel mint juhász a nyájt,
játszik is, mint a szél a fán.
Fázós őszi nap halad
az égen, és oly hallgatag…
Ereje fogy, szava sincs…
ki nem fogyva marad Kincs!
Fázós őszi éjszakán,
nem gondolni rád Babám…
Vétek lenne, vétek ám!
Nem választ el csak halál!
Sodort a végzet ember-isten árnya
nemtelen idő tágult, s nyílt a tér.
Előre megy szüntelen, rajtam áthalad,
soha nem hátrál, arcomon nyomot hagy.
Csalókán, hiteget, semmit nem érez,
benne van elrejtve jövő és a végzet.
Óriás gyomrában eltűnt gyermekkorom,
a miértekre kapott válaszok, iskolapadom.
Ő lett tanítóm, akadályt állított,
kapcsolatokat zárt, kapukat nyitott.
Szerelmes időben vált éberré az éj,
alkotás ideje a fényes nappalé.
Előttem lobogtatott száz színes csodát,
hagyta élvezni a pillanat mosolyát..
Volt csúf idő és számolatlan szépek,
bármi volt, azok már mind az enyémek.
Őszi patak csörgedez,
Gyorsul a világ,
Vigyorogva szaporodnak
A régi hibák.
Rövidülnek a napok,
Terjed a sötét,
A Nyár minden reménysége
Elfut szerteszét.
Készülődik a hideg,
Fogy a tartalék,
Bár a déli Nap a felhőt
Kikacagja még.
Őszi patak csörgedez,
Vénül az Idő,
Korhadt jóslatoktól párás
Már a levegő.
Vacognak a hajnalok,
Szomorú a dal,
Az is érzi már a korát,
Aki fiatal.
Hullanak a levelek,
(imajo) Japán vers
Mysty Kata
Igen, őrködöm
Betakargat őszi lomha lomb,
el nem rejthet , mert nem is hagyom..
Hallgatagon belesimulok
árvaságom mese, indulok.
Hívogat a tarka fénymező,
a bánatot majd eltemető,
Várakozom, visszatér a nyár ..
édes élet benne visszajár.
Öröm ködök , igen őrködöm,
a barátság szép , - gyönyörködöm.
Virtuális bár, de oltalom,
Elszakadni? - jaj, ez borzalom!
Túléli az őszi hervadást...
Téli fagyban is vigyázzban áll.
Szív repesve várja a tavaszt,
Isten kertje termi a malaszt.
(A forradalom 25. évfordulójára)
Hosszú volt a rabság negyven éve
a bűn véres csillaga alatt,
kinek rendőrlámpa süt szemébe,
szűk gyomrába alig jut falat.
Egy életünk van, és nem kezdhetjük újra,
amit elrontottunk, mind árnyékként követ,
hiába akarunk lépni napos útra,
lábunk elé görögnek az átlépett kövek.
Egy életünk van, és ezt kell élnünk végig,
ha megbotlunk egy kőben, még felkelhetünk,
de túl sok a kő, s lábunk több sebből vérzik,
kimászunk az útról, s többé már nem szenvedünk.
Hiányzik az érintésed,
szétszakadtak a szavak,
megdermedt a levegő,
az idő megállt, s a hinta is,
amikor épp fölfelé szállt.
Állókép lett a mozdulat,
a szerelem, az ölelés,
forró csókunk párája
az üvegre jégvirágot mintáz.
Egy fájó dobbanás a szívben,
fagyott könnycsepp koppan,
meghalt a világ.
SZÁZHARMINCNYOLCADIK RÉSZ
Az elmúlt másfél évszázad igen nagy részben a tradíció válságáról, útkereséséről szólt. A század első felének avantgárd mozgalmai legdühödtebb támadásaikat a tradíció ellen intézték. Bebizonyosodott azonban, hogy a tradíció puszta tagadása jelentős értékek teremtésére minden tekintetben alkalmatlan.