Blogok

 
Csepp vagyok, ékkő, pókselyem szálán
őszi fuvallaton jó utitárs;
nedveit vesztett tengeri szárán
jajduló ízik-roppanodás
vagyok neked.

 
Nádfurulyának halk susogása,
mely a füledbe rejtezne bele,
majd szerelemselymes simulással
borzongja testedet estefele,
s hagyod nekem.

 
Hetyke rigódal májusi bokrok
rejtegető, reves ágbogain;
víznek esése mélybe, ha csókol
völgyet a hegy szurdok-fogain -
vagyok neked.

Mikor a csend körülölel;
…
Hallod, hogy messze énekel,
s egy dalt dúdol az esti szél.
Vele egy kis tücsök zenél,
felhangzik lágyan egy ütem,
halkan dobol a szíveden,
feletted ezer csillag ég,
kéklőn fénylik a messzeség,
az öreg hold is felragyog,
s mosolyognak a csillagok.
Ez a szép érzés felemel;
…
mikor a csend körülölel …

Mysty Kata

Természetrajzunk

Az őszinteség éhe,
az elfogadás léte !
Bont-ront az elmúlás,
felépít a ragaszkodás.
 
Álmainkkal élünk
és vele is halunk.
Ez a természetrajzunk;
ezért is szárnyalunk.
 
A Télből kihajlunk,
lépre csalva hazudunk.
Csak földig hajolunk,
és a porba hullunk.

Nem élek, nem halok, örök fényben vagyok
aranyban bíborban, mégis elhamvadok...
Erőmet ne kívánd, életem ne csodáld,
harmatvízen élek, napsugár vacsorán...
Ragyogását élem szerelmes Napomnak

Aggodalom

Szerelmünket varrótűvel megfoltozni kár,
erőltetett menet lenne megmenteni már.
Keskeny a mezsgye, ami elválaszt most tőled,
jövőmre bízom a kigyógyulást belőled.

Rebellis vagyok nem tagadom, ezt vállalom

Mysty kata
József Attila

 

Most hozzád bújok kedvesem,

álmodjunk sok szép mesét,

most úgy ölelj, mint hős vitéz,

ki rég nem látta kedvesét.

Most gondolatban ott vagyok,

hol minket együtt ért az éj,

ott édes nedűt kortyolunk,

MystyKata
Gyermekem

Szívem valami erős pengeél,
benne életünk őssejtje éldegél.
A szívem dús kalászt termő mező,
benne léted testőre védelmező.
Szívem elrejtett sziklakolostor,
benne ott van mindig a mentő ostor.
Szívem gyógyír, angyali üzenet,
benne - lelked orvosló áldott kenet.

Debrecen, 2011.05.04.

H. Gábor Erzsébet

Egyetlen szó

Látod, elég egy röpke szó;

szavad zamatos, íze jó,

elég ha hallom, jóllakom -

te vagy a féltett holnapom.

Forrást fakasztasz, s ringva ott

egekre festek csillagot,

szárnyalok és te jössz velem,

te vagy a cél, a győzelem.

Tőled, elég egy drága szó,

hangod zöngéje lázt adó,

lobogva száll a képzelet,

tüzed táplál, ha éhezek’.

Látod, elég egy árva szó…

Pilinkél lágyan ránk a hó,

Tested méltó mása a legszebb földi lénynek,

S oly vékony, könnyű benned a lélek,

Hangodtól az ég is sírni óhajt,

Könnyezve száll, ha lenget égi sóhaj.

Karcsú nyakad, ha illetné ujjam,

fogni sem merem, nézlek lángra gyúltan,

ha testedhez simulnak értő kezek,

angyalok kórusai köréd sereglenek...

Szólhatsz szívet szakítva, léleknek vigaszt hozva,

vagy vad vágyakat egekbe ostorozva,

majd szelíden, csendben sírdogálsz halkan,

csak az hall, ki érzi lelked, szívében dal van...

Hiába festettem én tarka színeket,

de mára minden csak éjfekete lett.

Festett ecsetem tengert, azúrkéket,

fölötte elterülő eget égszínkéknek,

távoli hegyeken zöldellő erdőket,

a lebukó naptól bíborban – felhőket,

kék szarkalábakat arany búzakalászt,

Szemforgató idők, némaságba fulladtan.

 Ripők, klónozott zsebi babák,

sápadt kötélnyelők, spárgabohócok.

Remete -lakában széttaposott,

lógónyelvű cúgos cipők orrolnak.

Hajas babákra ráfésült csepű-kócok

Üres szemeikben fénykanócok oldódnak…

Keress egy biztos pontot ember!

Jólétben sarjad a nevelt kender.

Mikroklímába zárva ébred a hamis tudat

Nyáltengerben taposnak előtted utat,

csapást mérve a fejlett ösztönrendszeredre...

Ma megcsókol az, ki holnap ölni szeretne.

Száztizedik rész

 Még mindig ugyanott tartok: a költőnek a közönségével szembeni felelősségénél. 

Mysty Kata
Úgy vártatok
 
Úgy vártatok, mint Messiásra,
én lehettem szíveteknek
legeslegszebb dobbanása.
Az első szó, az első lépés,
cirógató, becses érzés...
Játék-sikoly, még több mosoly,
boldogabb és szebb gyermekkor!
Gyerekszoba mesevár,
derültség és tündértánc!
Vidám perc egy fényképarc,
mézédes szeretetharc!
Meseéhség fénylőn-kék,
Táplálgat hisz eleség.
Szivárványt festő hegye,
meg is nő az ereje.

H.Gábor Erzsébet

Ébredés

„Szemhéja lassan felreped",

és újra él a Tűzmadár,

világok múltak ezredek,

hamvába hullva szenvedett,

előtte többé nincs határ.

Perzselve mindent, felrepül,

nyomában izzó láva ár,

szárnyaló vágya felhevül,

a Föld a Mennyel egyesül,

az égi párja várja már.

Együtt indulnak újra el,

elölről kezdve életük,

a két szerelmes útra kel,

az érzés bennük úrra lel -

kísérti őket végzetük.

                                         Mysty  Kata                  
                                                                Ott, ahol a szó elül                                           

Elfeledett szerelem, valahol lenyugodva a porban.
   Száll tova, messze a kép; élve temetve a mát.
Két szemedet csak a képzeletem fedi fel. Fala átkoz.
   Dobban a szívtelen út, bontva a múlt fonalát.