Rosszabbul is voltunk már,
Leszünk jobban is,
Élet-halál az idővel
Kompatibilis.
—–
Mindig lesz majd újabb Tavasz,
Véget ér a Tél,
Minden Élet mindig újabb
Életet remél.
—-
Fut tovább az Élet útja,
Soha meg nem áll,
Minden halálnál erősebb
Egy kis szalmaszál.
—–
Rosszabbul is voltunk már,
Leszünk jobban is,
Elcsüggedni, míg vér kering
Nem rentábilis.
—-
Föld lélektelen gyermeke
Hőség, meg a hó;
Az igaz szó, meg a remény
Hamvasak a dűlőutak,
mint fonott kalács -
porcukorral behintette
az égi szakács.
Fenyők gyantaillatával
enyeleg a lég,
ott fent ezer fényes csillag,
itt lenn gyertya ég.
Most ádventi koszorúba
két karom ölel,
örvendezzünk, mert a remény
ünnepe jön el!
Szívünk pirosra sült cipó,
élő szeretet,
kap belőle minden gyermek
egy-egy szeletet.
2013. dec. 2.
Csillagcsodádban
csengő csilingel,
kék-fény kabátban
kérdőn kilincsel,
bámul, bolondoz.
Hű Hold, hamar hozz
fénnyel fagyöngyöt,
glancold a Göncölt,
csillag viruljon
szentek szemében,
vihar csituljon
hegy tetejében...
(Független Álmok Közössége)
Óriások élnek ebben az erdőben,
magába zárkózott fenség mindegyik,
megvetve a lábuk anyaföldben, kőben,
egek felé törve a fényt tisztelik.
Mysty Kata
Sok-sok gyerek szívet vár
Mikor jössz vén Mikulás,
sok gyerek csak szívet vár!
Hozz törődőst, hozz eleget,
karjukat tárják ki neked!
Hozz nagyon sok örömet!
Víg kedvet - tölts beléjük!
Legyen belőle tartalék!
Szeretetük áramoljék!
A kézbe vett ajándék,
egy jelképes üzenet,
s a szívben egy dobbanás,
lelkesítő pillantás.
Szeretet-ajándék - máglya;
melegsége teleknek!
Belülről érlel vetést,
csodatevőt és mesést!
Gyermekként nem értettem,
mit jelent az, hogy kín?
Boldogan felébredtem,
s játszottam odakinn.
Nem voltak nagy álmaim.
Nem volt rá szükségem.
Nem űztem a vágyaim.
Nem éltem szükségben.
De mind felnövünk egyszer,
én is naggyá váltam,
s lám, megváltozott minden,
mire úgy vigyáztam.
Mert gyermekként nem tudtam,
mit hívnak úgy: gyönyör?
Már rájöttem, kínunkban
a rossz szó is gyötör.
Álmok helyén hó terem,
Fagy kúszik a földeken.
—–
Sátáni köd sompolyog,
Kihunynak a csillagok.
—-
Szél agyarán vékony él,
Csikorogva jön a Tél.
—–
Dideregnek a hitek,
Átjár mindent a hideg.
—-
Fagy ver a fába szeget,
Üres csuklya integet.
H.Gábor Erzsébet
Mire odaérek
Mire odaérek, ereszd teli kádam;
drága két kezeddel mosd tisztára lábam,
lelkemet is mosd meg, ne kínozza bánat -
hosszú lesz az út, míg újra megtalállak.
Hószín gyolcslepelbe burkold be a testem,
siettem az úton, többször el is estem,
Mysty Kata
Újra advent
Várva várt öröm szárnyal,
új értelmet hoz majd napja,
elrejti mint mesés ágyban
vidámság-puha paplant.
Imákat gyúr, reszket kezem,
fohásszá érik hallgatás.
Arannyá válik énekem,
és fölemel halk vallatás.
Mysty Kata
Száz tövissel szúr
"A mindenséget vágyom versbe venni,"
Az örökkévalót magamhoz ölelni.
Magamba zárni - az Igazt, igazul;
de mindig megrekedtem valahol.
Megesett, hogy mindent körülírtam;
S a láncszemek alkímiái kihulltak.
Kerestem titkát életnek, halálnak,
értelmét e földi létezésnek, sokszor.
Minden csak még, még távolibbnak tűnt.
A vers "szöge" Krisztus-i összhangban
lehetek, egy sugár! - Nem is perlekedem.
Állj meg ember!
Állj meg rohanásodban!
Magadat és a világot,
Pusztító tébolyogásodban.
Állj meg ember!
Ha ember vagy még.
Ha nem pusztított el,
A végtelennek hitt végesség.
Állj meg!
Annyi érzés van bennem, annyi szó.,
S nem tudom leírni oly borzasztó.
Néma marad a szám,
Csak a szívem kalapál.
Sötét minden, megrendült a hitem.
Te romboltad szét álmok mezejét,
Te tépted szét illúziók tengerét.
Ennyit tudok mondani, nem kell érteni.
Susan átmászott a híd korlátján, és most a keskeny párkányon egyensúlyozott. Lepillantott az alant kavargó víz mocskos, iszapos örvényeire, és megszédült. Kapkodva hátranyúlt, és megkapaszkodott a korlát hűvös fémjében. Görcsösen markolta, és amint ez tudatosult benne, keserűen elmosolyodott. Az egész helyzet annyira abszurd volt: belekapaszkodott az egyetlen dologba, ami közte és a halál között állt… Mintha nem is öngyilkosságra készült volna!
A hó porcukor-sűrűn hullott, nem voltak pelyhek, apró gyöngypor szállt a hajamra, és terítette be a kivilágított nagyvárost. A hangulat békebelivé vált, ahogy megszűnt a monoton utcazaj, minden elcsendesedett. Pici korom óta Emersonban éltem, de azon a Decemberi napon egy általam soha nem látott utcába tévedtem.
Utad merre vezet?
Vándor, az utad merre vezet,
az irányt jól választottad meg?
Mélyből tekints a magasba fel,
fénylő vezércsillagod keresd!
Arra haladj, amerre mutat!
Mit fel nem ér a képzeleted,
tárja titkait a végtelen.
,,Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem. "
Ady szavai zsongtak a fejemben,
Míg szememet lehunyva tartottam,
Hallgattam a bokrok suttogását,
Őrzöm azt a szirmot - legféltettebb kincsem -
ami a tavaszból nékem megmaradt,
s lélekpihéidet, egyebem már nincsen
a lombtalan, csontos, őszi fák alatt.
Nyomaszt e sivárság, jő a téli álom,
s már hólepel alatt sír a pusztaság;
de szemsugaraid én még visszavárom,
napfényes nyaram tán újragyújtanák.
2013. nov. 29.
Száznegyedik rész
A magánember lelkileg és fizikailag sérülékeny, esendő, tévedésre, hibára, bűnre hajlamos. Lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. A viselkedésén azonban – ha semmi jóvátehetetlen nem történt – utólag módosíthat, tévedéseit, hibáit jóváteheti, korábbi elhatározásait megváltoztathatja, véleményét korrigálhatja.