Blogok

Álmom az éjjel visszarepített régi időkbe,

s szállva a szárnyán, égre feszült egy szép, fura érzés;

látni az udvart annyira vágytam, s futni előre,

áll-e a fáradt géme a kútnak? - furdal a kérdés -

él-e a láza - s benne az illat - gyermeki múltnak?

Lám, Nagyanyám jön kert mezején, s egy kanna vizet hoz,

tört csigaházból tétova szarvak félve kibújnak,

s látva magam, hogy kő a kezemben, s köd teje elmos…

Drága Mamát, úgy húzza a bánat, s terhe az útnak,

szöszke hajammal játszik a napfény, s festi aranyra,

Mondd, megelégedhetsz-e énvelem,
akit naiv nőisége irányít,
nem tudás fáján - érzelmen virágzik;
vágy lángja perzsel, nem hűs értelem,

s csak nézi megújuló éveken
át, szellem - gyertyád miként világít;
fényed közös világot kitágít
neki, s túlteszi magát érveken?

Vigyázz azért. Az önhittség eresszen.
Ki felmagasztosul talapzatán
hideg ésszel, ám szíve, hogy szeressen,
képtelen arra – nincs más esélye tán,
mint hogy hasonló hűvöset keressen
egy elfáradt szív szerelme után.

Elmúlt sok év s nem láttalak. Emléked élt csupán a szívemben. Fiatal voltam s oly mohó azt hittem minden jár nekem. Meg is szereztem aki kellet. Nem néztem családot ,gyereket csak mentem a szerelem ösvényén. S ez akkor hozzád vezetett . Gyönyörű nyár volt, a fákon madarak daloltak,a kertekben nyílott ezer színű virág.

Lábam alá aranyport szórt

az akác e fényes reggel.

Előbb kerékpárom hajszolt

utamon, most meg jó kedvvel

gázolhattam az avarban:

cipőm talpára kincs tapadt,

amit természettől kaptam.

Léptem zaját díszes aszfalt

nyelte el, selymes aranyat

Anyám pogácsát süt.

 Álmodja fiait közös asztalhoz

Húgommal, s apámmal, vasárnap ebédre

gőzölgő húslevessel, jóízű nevetéssel...

 Álmában  tyúkjainak se szeri- se száma

és nem nézi , hogy kappan- e, vagy jérce...

Már hamar fárad.

Szíve gyenge, néha „kiüti a pacemakere”

Sorsa fölött mégsem ül a bánat

igaz, mit is tehetne ellene...

Életéért alamizsna csak a bére

tény, nem volt meg a negyven éve,

sem bejelentett munkahelye.

 Gyerekeket nevelt."Nem dolgozott",

Az alábbi próbálkozást ne versnek, hanem dalszövegnek tekintsétek (mert az). Bizonyíték is van rá: alul egy narancssárga link az ismert videómegosztóra.

Lehetett volna fordítva is, de ő született előbb,
s az elsőszülött minden előnye megillette őt.
Ő huzgálta a Panni copfját, pedig nekem is tetszett,
az eredmény persze fordítva volt: nekem kevert le egyet.

Már felnőttek a Lányaink,

És néha hazajönnek,

És kopottas ruhája van

A meghitt, régi Csöndnek.

——–

Most újra nyári szép napok

Hódolnak tiszta Égnek;

Bolyongó szent emlékeink

Szép csendben hazatérnek.

——

Roskad már kedves körtefánk,

Még üdvöt ad az Élet;

Sok évi édes szép nyarunk

Már ősziesre érett.

——

Te drága, édes Anikóm;

Szerelmünk Isten érti;

A világ? Egyre ostobább.

Jó Hozzád hazaérni.

Öreg fejfák,
szavakkal szóltok hozzám,
lelketek látom.
Emlékek sorakoznak,
érinthetetlen idő...

Anyagtalanul
semmivé változtattad
öröklétedet.
Kereslek minden kőben,
kemény sziklahitemmel.

Nézd el...

Nézd el,
ha bántalak,
szavaim
csak ártanak.

Nézd el,
ha legyintek,
vagy rád se
hederítek.

Azt mondom,
megbocsájtok,
mégis zúdulnak
a szókorbácsok.

Nézd el,ha
szomorkodom,
az okokat soha
sem titkolom.

Kimondom -
nyers és fájó
tövis - szúrásom.
El is hibázom..

Miért is van a magyar történelemben 1664. november 18-nak ennyire komor, tragikus jelentősége?

Vannak események, amelyeket a jelen történetszemlélet elmismásol, elken, amelyeket a kincstári történettudat “lehúz, altat, befed”. Nemcsak Zrínyi halála ilyen, gyaníthatóan ugyanebbe a kategóriába tartozik a másik Zrínyi Miklósnak, az éppen általa eposzban megörökített szigetvári hősnek a küzdelme is, 1566. Zrínyi meggyőződéssel vallotta, hogy dédapja hőstette fordulópontot hozott az európai történelemben, megállította a török előnyomulást.

Fény tüzekkel szívre ha álom hullik,
illatodtól vágy teli csókom ébred.
lángja éget vad heve már ne fájjon,
szépre találjon...
 
Elsuhansz, még látom a bűvös árnyad,

Téged akarlak

minden idegszálammal

érinthetetlen...

Még kiáltanék feléd:

Angyal, érints meg engem!

Messze jársz tőlem

útkereszteződések

eltérítenek.

Egyenlő esélyekkel

indulunk egy más felé...

Csillag fénye hull

születni, élni, halni

csillagtalanul.

Ujjlenyomatként tapadt

semmi, a végtelenből...

Milliárdnyi év

felfoghatatlan idő,

csak egy pillanat.

Bezárult világokba

szűkült, hirtelen halál...

Azt, hogy láthatom,

Érezd egyre jobban, hogy szíved végre szabad,
s akiért dobban az mégis te vagy magad.
Magad vagy a szeretet, magad vagy a béke,
ha ezt megérzed a szenvedésnek vége.

Tudsz adni végre saját életedből másnak...

Pizza lesz akkor, vagy lángos,

Ha majd ez a kor lesz “átkos”?

—–

Vajon akkor mi lesz káros,

És mi marad tudományos?

—-

Ami egyszer múltba suhan,

Átkossá lesz bizonyosan.

—-

Ha a Jelen titkos céda,

Mindig Múlt-zsarnok a példa.

—–

Cégér a Múlt, vakít, butít,

Rejti a Jelen bűneit.

——–

Miről vitázik a város,

Ha majd ez a kor lesz átkos?

——-

Ha a Múltat “átkos”-ozza,

Ugyanazt a címkét kapja.

—-

Sok egykori kiváltságos

Szép szót adj nekem Kedves, biztatót!

Simogasd rám, csókold belém,

szerelemmel leheld felém,

szívemnek reményt, vigaszt, írt adót.

Szép szót adj nekem Élet, hű imát!

Bújtass bele, varrj fényruhát,

űzd el a sors vad démonát,

s lelkem szeretet selyme járja át.

Szép szót adj nekem Uram, nemeset!

Hittel teli, dús, alkotót

- repítsd égig az álmodót -,

s ne vedd el tőlem soha, kegyedet.

Második változat

Szép szót adj nekem Kedves, biztatót,

 Hogy erősebb legyen Fényünk
eddzük együtt érző Énünk..
Látjátok, kiszökött ma is,
áttört prizmákon, elénk terült..
Halljátok önkívület zenél ?!
Muzsikus lelkülettel tanít,
    mattá nem fakult, önzetlen csillogása.

Mysty kata

 Az örök élet titka

A tiltott fa vonzó, szép gyümölcsöt termett,
érte a parancsszót megszegte az ember.