Blogok

Roskad már a Múltak sánca,

S lidércfények tündértánca

Kápráztatja a Jelent;

                                                                               Mysty Kata:

                                                                             Mesél az erdő

                                                                             Vágyunk egyre

                                                                                  a  csendre ,

                                                                            ki a természetbe;

Hatvan évem elszállt madár...
Ki tudja, visszajön-e újra,

Táska fakkjában kicsi morzsaléknyi
minta, kertünk földszaga orrba bújva,
vinne otthont távoli, messzi tájba...

Tizennyolcadik rész

Harminc éve zörögnek, kúsznak az árak az égbe;

Drágul az árutömeg, hígul a tisztesség.

 Mysty Kata: Kupac

 Központozatlan

költemény

 sajnos

kupac szeméttel

 Mysty Kata:

Lélekfotós

Lélek fotósa

utazó szivárvány ;

      Mysty Kata

     Angyalka (lányomnak) 

Mindkét kancsó vize tiszta;

Száll az Idő – oda, vissza…

——

Tükörbe zárva ott belül, kemény
a szó. Nem ad vigaszt, nem éri fény.
A vak remény, kijönne szüntelen.

Tél

  Örülni örömmel...

 Előre haladni örömök útján lehet,

  Örülni örömmel : lekünkben kikelet.

Nesztelen éjben, kis titok szoba.
Csak a miénk most, a vágy otthona.
Mindent kizártunk, már nincs semmi más;

Az Idő csorog,

Dühödt tél után tavasz andalog,

Elfogy a múlt, a jövő vánszorog,

Az az Isten hallgatagon

Tizenhetedik rész

Az előző részben arról beszéltem, hogy a Rómeo és Júlia a világirodalom legkövetkezetesebb alkotásai közé tartozik. Mindenképpen nagy dicsérete a kornak, hogy ez a dráma színpadra kerülhetett, és – tudtommal – a hatóságok soha semmilyen formában sem alkalmatlankodtak miatta.

Felhők árnyéka ül ezer éves tájon,
halk sóhajunk fakad elnémított szájon.

Tükör által homályos a létünk,
néha küzdünk, fennmaradni vágyva,
a puska lőporszagra kél,

Valamikor egyszer régen,

Talán éppen

Most megy feledésbe…

——-

Valamikor régen,

Nemzet dalát dúdolgatom ilyenkor;
de csak csendben, halkan önmagamnak.
Így, negyvennyolcas eszmém nem világol;
míg a gondok jönnek, s megmaradnak.
Mert saját életemen tapasztalom,