Blogok

(Erdélyben)

Dagasztóteknőben szép álmok ringattak, 
csonttá száradt kovász volt ott a ciráda, 
egyszerű gyermekként úgy éltem, mint gazdag 
kertészetnek gonddal istápolt virága.

Egyéves vizslánk, Mira
Az ölembe mászik,
Ahogy kiskutya korában,
Továbbra is játszik.

Lassan kezdődik a tél, és
Rég elment a gólya,
Szalad Mira, ha repül a
Sárga pattogója.

Zoeval együtt tapicskol
Bele sárba, hóba,
Aztán másznak a két szemben
Lévő házikóba.

Egyéves vizslánk, Mira -
Talán elkapatva...
Hazatérő gazdit fogad
Boldogan ugatva.

Régóta rója már útjait, 
a pálya holt sima, nem rögös. 
Ki tudja mikor lesz újra itt, 
kíváncsi szerzet az üstökös!

Látja, hogy mocsokkal telt a Föld, 
felméri egy röpke perc alatt, 
e szennyes világra nyelvet ölt, 
s mint gyerek, borzongva elszalad.

Titkukkal vonzzák a csillagok, 
ellobban lassan a lenge láng, 
toporgunk, mind itt lent, mint vakok, 
ezüstjét miért is  szórta ránk?

Bevezetés

Gyerekkoromban olvastam először Grandpierre K. Endre Fekete hóesés című könyvét. Még csak azt sem mondhatom, hogy megragadott; sokkal inkább megdöbbentett. Teljesen mást állított, mint amit én olvasmányaimból és tankönyveimből tudtam. Elhűltem, meglepődtem - aztán napirendre tértem.

Bolond lukban mantra terem,
Érik abszurd veszedelem.

Önhitt világ-pénzeszsákok
Kenetteljes szava károg.

Liberál vív groteszk tusát;
Nevelgeti fasizmusát.

Rózsaszín vigyorú jelen;
Bolond lukban  mantra terem...

(Feleségemnek)

Kis flörtnek indult az egész, 
úgy szép a játék, ha merész. 
De szenvedély lett, kőkemény, 
pedig csak álmot szőttem én.

Vártam a jöttöd, mint gyerek, 
bár tudtam, csodák nincsenek. 
Ám percre perc múlt, s mint vonat, 
robogva hozta titkodat.

Ezüstszőrű fagydémonok
Éhes hada kint csámborog.

Farkasfogú sötét reggel
Takarózik a hideggel.

Vén csüggedés-szörnyetegek
Felett az enyészet lebeg.

Ezüstszőrű fagydémonok
Torkából végzet vicsorog.

A vén ateista halál
Fagyserege glédába áll.

Felelőtlenség barangol,
Az árulás készre hangol.

Vonít pár ezer rossz torok;
Ezüstszőrű fagydémonok.

Most Golgotára visz minden út
Áll a kereszt már, áll szomorún...
Acsarkodàst hall, rágalmakat,
Megfeszíttetik! - kiáltanak.

     *

Köszönöm a tegnapot,
S azt, hogy megvirradhatott
Új napom!

Meglepő, mint egy álom...
Amint nagy lelkesedve
Felállok.

Rögvest kis csónakba száll,
Viszályt kelt, - nagy a ricsaj!
Jön a baj!

A vers , - énképed


Nem mondom el csak neked,
A vers, énképed, ne írd,
Teremtsd!
Szüld újjá benne magad,
Isten szócsöve leszel
Majdan...
Hathatsz, rostán fönn maradsz,
Babért is csak Tőle kapsz!
 
*
 
Istenem, Atyám!
Adj elvonó imát,
Folyton versre áll a szám,
Írom is őket,
több százan vannak már...
Alázattal kérlek, - áldd...
Apraját, nagyját!
Lelkem Hozzád kiált,
Tehozzád, - nagy, szent Király!
 
Ments meg,
Légy Te a Múzsám!
 

1.

Itt van az ősz hívatlanul,
Minden levél térdre borul...
Amerre lát hiány az úr!
Az alázat Földön lapul,
Ott talán majd megigazul.

2.

Száraz falavelek söprik az utcát,
Benyújtják holnap majd a megírt számlát!
Utánuk haladva vidámabb leszek,
A kezembe én is egy söprűt veszek.

Haldokló heverész, `merre a szem lát,
Gyászruhát nem visel egyik sem talán...
Várom, hogy ébrednek, s lesz takarítás,
- Széllel keringőzik nem egy, valahány!

3.

Az ősz színpadán...

Süt a nap, vagy hull az eső, 
toppon van a haszonleső. 
Ha a szintet megugorja, 
mindegy, hogy ki fia, borja.

De ha lusta, irigy kutya, 
lehet akár retyerutya, 
kerüld ki a senkiházit, 
mert ellened lázad, lázít.

Potyaleső, mindig ott van  
halászni a zavarosban, 
gondolva, hogy ez a piár 
neki mindenképpen kijár.

A szívemet kéred, Istenem,
őszinte, legbensőbb énemet.
Átadom, Jézusom, hogy faragd,
legyen a Te örök lakhelyed!

Te fényed ragyogjon át rajtam,
világító, igaz szavakkal!
Had legyek fáklya a sötétben,
éjen át derengjen a hajnal!

Mert a Nappal, lásd – már oly közel,
mit éjszaka többé nem követ!
Világosság lesz ott az Isten,
emberarcról törli a könnyet.

Zengjen dicsőítő szent ének,
hála - hála Menny Istenének!

Schvalm Rózsa

(2017-11-25)