Magyar komédia 1. fejezet
Beküldte vati - 2017, január 26 - 20:42Varga Tibor
MAGYAR KOMÉDIA
Történelmi kisregény a 20. század viharos esztendeiből
1. CSELÉDKOMMENCIÓ
Varga Tibor
MAGYAR KOMÉDIA
Történelmi kisregény a 20. század viharos esztendeiből
1. CSELÉDKOMMENCIÓ
Medrében néha holtra fagy
A vénülő Idő,
Ilyen korokban csúszik el
Minden tisztes Jövő.
Vad jégmezővé változik
A hallgatag Jelen,
De csak a távoli Jövő
Lesz majd embertelen.
Álszent, sikamlós jégmezőn
Rossz, sunyi köd tolul;
Mögötte vigyorog a rém -
Még láthatatlanul.
Cudar hideg napokon
Jelen biceg hó-boton.
Fehér halál-szemfedő
Alatt sír a háztető.
Csüggedt jégborda terem,
Elsatnyul a türelem.
Cudar hideg napokon
A gonosz mégis potom.
Ördög vén herélt koson
Fagy-pokol felé oson,
Fagy-strapájú rossz közöny
A holnapnak nem köszön,
De a fáradt életek
Lelke mégse lett beteg.
Kémény füstje csendesen
Mosolyog a légbe fenn.
Minden Reménység rokon
Cudar téli napokon.
Ezüst erdőkön át - buszon;
Előttünk Január oson.
Rossz jégbordák csikorognak,
Gondterhelt őzek vacognak.
Káprázatos jégvarázslat;
A világ: téli rajzvázlat...
Az én hangom márvány tiszta:
"nem kell mennem a pokolra",
"tudom én a dudát fújni",
s a citerán remekelni.
Tárogató öblös hangja
érzelmeim fölkavarja,
a klarinét nehéz hangszer,
a nagybőgős jó ritmust ver.
Vén gazember Január,
Gondokat hoz, bajra vár.
Keményen ropog a jég,
Szürkén gomolyog az ég.
Piszkosfehér a határ,
Tán nem is lesz sose Nyár.
Vén gazember Január,
Csüggedésre, jajra vár.
A Föld halvány lepedő,
Torzóban áll a Jövő.
Vén gazember Január,
Fagyra, csüggedésre vár.
Hogyha nem kaphatja meg,
Majd vihog vagy kesereg.
Meglehet, hiába vár
Vén gazember Január.
(a buszbaleset áldozataiért)
Kormos az ég rongya, a hó törtfehér,
bujdokol a hold fenn – kóberes szekér –
mint a vész lidérce jár a föld felett;
megáll a szó, arcra ül a döbbenet.
Elzörgött az élet, a cifra batár,
"semmi ágán ül” a nagy ólommadár.
Fekete-fehérben állnak most a fák,
mint a kifosztott szív, üres a világ.
Gyertya lángja lobban, ma nem száll dalom,
könnyek nélkül sír a néma fájdalom.
Fel-felzokog a szél, mint kopott fagott,
meggyújt fenn egy angyal néhány csillagot.
Dér-aurájú
Néma téli fák;
Hóágyon ásít
A dermedt világ.
Fehér mezőkre
Tompa köd borul,
Figyel a végzet
Láthatatlanul.
A szürke horizont
Most sem üres;
Vén hazugság
Pozíciót keres.
Dér-aurájú
Néma téli fák;
Doktrína-kórban nyög
A nagyvilág.
Apró kis teremtés,
gyötör a szenvedés?
Győzd le, és kész!
Szellemed szüli
a szépséged,
szépséged táplálja
szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
A szellemed szépíti
szépséged az meg
a szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
Óriás pedig lehet,
aki szenvedett,
de az nem, aki
vétkezett.
Szenvedés szárnyakon
elrepül,
pengetni a lantot
sikerül.
Nem fenyeget szakítás:
te magad vagy óriás!
Apró kis teremtés,
gyötör a szenvedés?
Győzd le, és kész!
Szellemed szüli
a szépséged,
szépséged táplálja
szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
A szellemed szépíti
szépséged az meg
a szellemed.
Szültél-e gyereket,
akiből óriás lehet?
Óriás pedig lehet,
aki szenvedett,
de az nem, aki
vétkezett.
Szenvedés szárnyakon
elrepül,
pengetni a lantot
sikerül.
Nem fenyeget szakítás:
te magad vagy óriás!
Idő-part, hullámverésben...
Egyszer volt...
Valaha...
Régen...
Képzelt idilli jövendő;
Fölénk tornyosul az Idő...
Látszólag együtt fut velünk,
Rágja testünk, edzi lelkünk...
Idő-part - hullámverésben...
Állandó menekülésben....
Körkörös vagy lineáris -
Semmiképpen sem lojális...
Talán egyszer,
Talán többször;
Lefutja létét a Göncöl...
Ki nem hunyó öröklétben...
Idő-part -
Hullámverésben.
Hogyha a szívem üvegből lenne,
meglátnád akkor önmagad benne!
Ám hogyha rajta jégvirág csokra
nyílna, széthullna fényszilánkokra.
Legyen hát inkább hű gyapjúposztó,
hitemet hordó, meleget osztó,
vagy kincset rejtő vén mázas bögre,
s őrizze nyarunk már mindörökre!