Blogok

Lelkem kitárul

 
 
Bíborszínű palástot varázsol 
ezüstös fenyvesre a nap fénye.
A szajkó aranymálinkónak tűnik
e selymesen vibráló fényben. 
Délceg hegycsúcs teríti
sötét bársonyát a völgyre.
Közeleg az est, fenyőágak végén
víg cinegék hintáznak csendesen.
Idilljüket apró kuvik zavarja meg.
Hazafelé ballag már az erdész,
vendéget kísért a bércre.
Hollópár kiabálja meg őket.
Lentebb apró kémény füstöt ereget,

Októberi este

 
 
Szívedet bánat rengeti, 
talán a vágyad kell neki?
A féltve őrzött álmaid? 
Titkok csomója, s mind, amit
 
magadban ringatsz szüntelen,
akár a masnit, ünnepen;
piros volt selyme, mint a vér, 
nem adtam volna semmiért!
 
Hajamba kötve csillogott, 
hittem, a legszebb én vagyok.
Azóta mennyi év lefolyt! 
Arcomra csalt egy kis mosolyt
 

Őszi áldás

 
H.Gábor Erzsébet
Őszi áldás
 
Ősz van a parkban, a fák kopaszodnak,
egy kíváncsi angyal a földre szökött,
száraz avarban varjak topognak,
tél leskel csendben a nyárfa mögött.
 
Zümmögő-halkan dúdol a szél is,
fázva remegnek a rőt levelek -
indulnom kéne! - itt vagyok mégis,
nézem az angyalt, s ránevetek.
 
Szárnyai selyme végigcirógat,
huncut az arca, ég a szeme,

A büszke szív

Kőkemény a büszke szív,

gerjesztik önző vágyak.

Gyűlölet lángot hevít,

körötte sötét árnyak.

 

A nagy hazug vezérli,

ki volt hajdan fény fia.

Istent vágyott felérni,

s lett a gonoszság fia.

 

Ki embert bűnre csábít,

hamisság a  fegyvere,

Csalárd szavakkal ámít,

hogy a rosszra rávegye.

 

Mint ordító oroszlán,

a világban körbejár.

Megtorpant a Golgotán,

látva Ég –  Föld Krisztusát.

 

Kőszív helyett hússzívet,

Vékony ösvény visz előre

Vékony ösvény visz előre,

Emberhez méltó Jövőbe.

 

Középről látni az égre,

Jobbról?

Balról?

- Világvége…

 

Fanatizálódjunk végleg,

Vagy legyünk torz embergépek?

 

Vékony ösvény visz előre

Hétköznapi, szép Jövőbe.

 

Sem az öncélú hatalom,

Sem a pénz-világuralom…

 

Abszurdumok zsibvására

Nem ír a világ bajára.

 

Vékony ösvény visz előre

Barátságos, szép Jövőbe.

 

A parttalan jog-csócsálás

Csak penészes vermeket ás.

 

A pipacs és a búzavirág

Nem esik már, gyere játszunk!
Búzavirág torka tárul...
Pipacsunk csak ámul-bámul...
- Kérlek szépen bújócskázzunk!
Már nem esik, - játszunk-gyere!
Búzatábla telis-tele...
Benne virág színe meglel!
Pipacstenger medre megtelt!
 
Te leszel a hunyó - kezdjünk!
Kék szirmomat el nem hagyom,
Búzatáblára akasztom,
Remek a mi védő gyepünk.
Máris hunyó lett a pipacs,
Dala zengő ipi-apacs,
Irít, virít , szinte pirít...
A búzakékünk elrejtezik.
 
Nem talállak! - szólt a pipacs.

Golyóstoll

 Golyóstollam jobban használható
nem szívesen használom számító
gépemet, mer nehezen kopogok:
betűket és szavakat elrontok.

Áthúzhatom a hibás szöveget,
helyébe pontosat, szépet teszek.
Fehér cédula vár, én szívesen
írok neked szép-kifejezően,

Gondolat és forma együtt hathat,
megismerheted a világomat,
amely örökké úgy tárulhat ki,
ahogy az olvasó elképzeli.

E szövegben mindketten ott vagyunk,
én írok, s aztán együtt olvasunk.
Pihen golyóstoll és számítógép:
úgy lehet versem kifejező-szép.

 

Miért ostobák a hivatalnokok?

Deák Ferenc és a fontolva haladók arisztokrata vezére, gróf Dessewffy Aurél szívélyes jó viszonyban voltak egymással.

Egyszer olyan alkalommal találkoztak, amikor valami nyegle hivatalnok még a híresen türelmes Deákot is kihozta a sodrából. Még akkor is mérgelődött, amikor összefutott a gróffal.

Dessewffy érdeklődésére elmondta, hogy valami nehéz fejű hivatalnokkal akadt össze, és a végén meg is kérdezte:

- Miért ilyen ostobák a hivatalnokok?

Dessewfy elmosolyodott.

- Te milyen hivatalt vállalsz?

Októberi létvarázs

Fogy az Élet,

Fogy az év,

Október havában;

Ezüst szálak gyarapodnak

Isten szakállában.

 

Hull a sárga

Falevél,

Jó kedv vész a sárba;

Októberben, ősz derekán

Minden Élet árva.

 

Mégis,

Mégis,

Süt a Nap,

Szárnyas Remény éled,

Múlandó a szomorúság,

Tovább tart

Az Élet.

 

Fogy az Élet,

Fogy az év,

Október havában,

Seregeket gyűjt már a Tél

A gond árnyékában.

 

Hűvösek a

Hajnalok,

Kopaszok az ágak,

Gyöngyösi Imre műfordítása: Lord Alfred Tennyson - Odysseus

           Alfred Lord Tennyson: ODYSSEUS

 

Mi haszna, hogyha tétlen egy király,

Ki húnyt tűzhelynél, holt ormok között,

Agg nővel él s hoz rossz ítéletet

E vad népnek, habár e kapzsi fajzat

Nem is ismer? Utamon nincs ”Pihenj!”

Iszapjáig iszom az életet.

Örömet, kínt megosztottak velem,

Nyelvlecke

Ha én vagyok valaki,

mért ne lehetnétek ti?

Többen valakik vagyunk,

s tanuljuk a nyelvtanunk.

 

Egyes szám, meg többes szám,

termékeny volt az apám,

a családunk népes lett,

de ő szerzett kenyeret.

 

Járhattam iskolába,

s tanítottak nyelvtanra,

helyesírást gyakorlok,

s a szép beszédre szokok.

 

Nyelvtan, beszéd,kiejtés -

ne bántsa a felejtés!

magyar emberek vagyunk:

rendszeres a nyelvtanunk.

 

Egybe- és különírás,

Minden viszonylagos

Éhezőnek falat kenyér
többet ér a szónál -
rongyosnak a meleg ruha,
mikor a fagy kószál.

Rács a rabnak ellensége,
kevésbé a Napnak -
cirádázza fénye ívét
és szikrákat szabhat.

Nyugodt élet, forradalom,
ütközet vagy béke... -
Kinek mi az arany közép,
s mitől forr a vére?

Ki a boldog, ki a csóró,
s ki az, aki szabad?
Csuda tudja ezek után,
lehet... csak a lakat.

(2015. október 23.)

A Nap ugyanúgy ragyog -

HUSZONHATODIK RÉSZ

Feküdt pátriárkai nyugalommal, és a halandók dacos fenségével. Szemeiben a megtalált végtelen, fényes, ősz hajkoronával keretezett arcán a szenvedés méltósága. Az én apám! Mennyire királyi volt és mennyire természetes! Mennyire sikertelen majmolói lettek utóbb minden korok koronázott-felkent paprikajancsijai összes hatalmi túltengésükkel egyetemben! Az igazi fenség csak abban lakozik, ami természetes és emberi, az utánzásban pedig csak az utókorba ívelő nevetségesség ver tanyát.

Szerelem és líra - CXCIII.

SZÁZKILENCVENHARMADIK RÉSZ

 

Még egyszer a három dimenzió:

 

v     Magyar

v     Kárpát-medencei

v     Európai

 

A három dimenzió igazából egybe tartozik, semmiféle ellentmondás nincs közöttük. Nézzük sorjában:

 

v     Magyar

 

Garas a homokban

Idén nem szép az ősz. Nem érleli arany napsugár a lombokat cipó-pirosra, csak az égbolt tépett rongyai csüngnek az idő szárítókötelén szennyes levet csurgatva a vigasztalan tájra. Jókedvünk néha vízzel telt kátyúba pottyan, másokra is ráfröccsentve az apátia sarát.

Valaki

Valamit elrontottam,
csak éppen azt nem tudom,
hogy mit,

Valahogy rá kell jönnöm,
anélkül nem folytatom
tovább.

Mert valami fáj,de nem
tudom, mi,megtalálja
valaki.

Valami bosszant: tudom,
hogy mi, meg kell nyugodni:
ennyi!

Valami ismétlődik,
valaki talán tudja:
meddig?

Valaki,valami- így
határozatlan, és nem
pontos.

Valaki csak halandzsázik,
most áruld el nekem, hogy
ki az?

 

Memento

 
Őszi eső apró cseppjeiben 
áll tótágast a világ.
Lustán gördülnek le
a magyal vöröslő bogyóin. 
Lassan földre hullva 
sárszőnyeggé olvasztják 
a gyorsan sárguló, 
foltosra kopott gyepet.
 
Kormos erecske csörgedez
ódon bérkaszárnya tűzfalán.
Csálé kéménye széthasadt, 
pedig közelít már a tél.
 
Bokrok nedves rejtekében 
kóbor kutya kölykei vacognak.

A Lét hármas keresztútján

A Lét hármas keresztútján

Töpreng az Emberiség,

Hogy Istenhez melyik vezet,

Nem súgja se föld, se ég.

 

Élet csak egyiken várhat,

Halál a két másikon,

Nem marad utánunk talán

Se mosoly, se grafikon.

 

Boszorkányos keresztúton

Vörösen fő a fejünk,

Jövőnkért és önmagunkért

Ugyan merre mehetünk?

 

A Lét hármas keresztútján

Melyik az igazi út?

Ami nem Istenhez vezet,

Vigyorgó semmibe fut.

 

Egyiken szajha-jövendő,

Pucér, csontsovány majom;

Oldalak