Kőkemény a büszke szív,
gerjesztik önző vágyak.
Gyűlölet lángot hevít,
körötte sötét árnyak.
A nagy hazug vezérli,
ki volt hajdan fény fia.
Istent vágyott felérni,
s lett a gonoszság fia.
Ki embert bűnre csábít,
hamisság a fegyvere,
Csalárd szavakkal ámít,
hogy a rosszra rávegye.
Mint ordító oroszlán,
a világban körbejár.
Megtorpant a Golgotán,
látva Ég – Föld Krisztusát.
Kőszív helyett hússzívet,
Vékony ösvény visz előre,
Emberhez méltó Jövőbe.
Középről látni az égre,
Jobbról?
Balról?
- Világvége…
Fanatizálódjunk végleg,
Vagy legyünk torz embergépek?
Vékony ösvény visz előre
Hétköznapi, szép Jövőbe.
Sem az öncélú hatalom,
Sem a pénz-világuralom…
Abszurdumok zsibvására
Nem ír a világ bajára.
Vékony ösvény visz előre
Barátságos, szép Jövőbe.
A parttalan jog-csócsálás
Csak penészes vermeket ás.
Nem esik már, gyere játszunk!
Búzavirág torka tárul...
Pipacsunk csak ámul-bámul...
- Kérlek szépen bújócskázzunk!
Már nem esik, - játszunk-gyere!
Búzatábla telis-tele...
Benne virág színe meglel!
Pipacstenger medre megtelt!
Te leszel a hunyó - kezdjünk!
Kék szirmomat el nem hagyom,
Búzatáblára akasztom,
Remek a mi védő gyepünk.
Máris hunyó lett a pipacs,
Dala zengő ipi-apacs,
Irít, virít , szinte pirít...
A búzakékünk elrejtezik.
Nem talállak! - szólt a pipacs.
Golyóstollam jobban használható
nem szívesen használom számító
gépemet, mer nehezen kopogok:
betűket és szavakat elrontok.
Áthúzhatom a hibás szöveget,
helyébe pontosat, szépet teszek.
Fehér cédula vár, én szívesen
írok neked szép-kifejezően,
Gondolat és forma együtt hathat,
megismerheted a világomat,
amely örökké úgy tárulhat ki,
ahogy az olvasó elképzeli.
E szövegben mindketten ott vagyunk,
én írok, s aztán együtt olvasunk.
Pihen golyóstoll és számítógép:
úgy lehet versem kifejező-szép.
Deák Ferenc és a fontolva haladók arisztokrata vezére, gróf Dessewffy Aurél szívélyes jó viszonyban voltak egymással.
Egyszer olyan alkalommal találkoztak, amikor valami nyegle hivatalnok még a híresen türelmes Deákot is kihozta a sodrából. Még akkor is mérgelődött, amikor összefutott a gróffal.
Dessewffy érdeklődésére elmondta, hogy valami nehéz fejű hivatalnokkal akadt össze, és a végén meg is kérdezte:
- Miért ilyen ostobák a hivatalnokok?
Dessewfy elmosolyodott.
- Te milyen hivatalt vállalsz?
Ne félj a szótól, ó, magyar,
figyeld a szíved, jót akar!
Az álmaid ne rejtegesd,
siess, mert elveszejt az est!
Vitába szállni már szabad,
ne szégyelld hát a vágyadat!
Amíg csodálod más jogát,
mosod, mit sorsod rád okád?
Homlokod tükörsima,
ránézve magunkat látom.
Rózsálló kép, mint ima
fekete-fehér világon.
Mért olyan szögletes vagy?
Csak nem, vagy csak igen, nincs más.
A szivárvány beléd fagy,
süket füled nem hall hívást,
Fogy az Élet,
Fogy az év,
Október havában;
Ezüst szálak gyarapodnak
Isten szakállában.
Hull a sárga
Falevél,
Jó kedv vész a sárba;
Októberben, ősz derekán
Minden Élet árva.
Mégis,
Mégis,
Süt a Nap,
Szárnyas Remény éled,
Múlandó a szomorúság,
Tovább tart
Az Élet.
Fogy az Élet,
Fogy az év,
Október havában,
Seregeket gyűjt már a Tél
A gond árnyékában.
Hűvösek a
Hajnalok,
Kopaszok az ágak,
Alfred Lord Tennyson: ODYSSEUS
Mi haszna, hogyha tétlen egy király,
Ki húnyt tűzhelynél, holt ormok között,
Agg nővel él s hoz rossz ítéletet
E vad népnek, habár e kapzsi fajzat
Nem is ismer? Utamon nincs ”Pihenj!”
Iszapjáig iszom az életet.
Örömet, kínt megosztottak velem,
Ha én vagyok valaki,
mért ne lehetnétek ti?
Többen valakik vagyunk,
s tanuljuk a nyelvtanunk.
Egyes szám, meg többes szám,
termékeny volt az apám,
a családunk népes lett,
de ő szerzett kenyeret.
Járhattam iskolába,
s tanítottak nyelvtanra,
helyesírást gyakorlok,
s a szép beszédre szokok.
Nyelvtan, beszéd,kiejtés -
ne bántsa a felejtés!
magyar emberek vagyunk:
rendszeres a nyelvtanunk.
Egybe- és különírás,
Éhezőnek falat kenyér
többet ér a szónál -
rongyosnak a meleg ruha,
mikor a fagy kószál.
Rács a rabnak ellensége,
kevésbé a Napnak -
cirádázza fénye ívét
és szikrákat szabhat.
Nyugodt élet, forradalom,
ütközet vagy béke... -
Kinek mi az arany közép,
s mitől forr a vére?
Ki a boldog, ki a csóró,
s ki az, aki szabad?
Csuda tudja ezek után,
lehet... csak a lakat.
(2015. október 23.)
HUSZONHATODIK RÉSZ
Feküdt pátriárkai nyugalommal, és a halandók dacos fenségével. Szemeiben a megtalált végtelen, fényes, ősz hajkoronával keretezett arcán a szenvedés méltósága. Az én apám! Mennyire királyi volt és mennyire természetes! Mennyire sikertelen majmolói lettek utóbb minden korok koronázott-felkent paprikajancsijai összes hatalmi túltengésükkel egyetemben! Az igazi fenség csak abban lakozik, ami természetes és emberi, az utánzásban pedig csak az utókorba ívelő nevetségesség ver tanyát.
SZÁZKILENCVENHARMADIK RÉSZ
Még egyszer a három dimenzió:
v Magyar
v Kárpát-medencei
v Európai
A három dimenzió igazából egybe tartozik, semmiféle ellentmondás nincs közöttük. Nézzük sorjában:
v Magyar
Idén nem szép az ősz. Nem érleli arany napsugár a lombokat cipó-pirosra, csak az égbolt tépett rongyai csüngnek az idő szárítókötelén szennyes levet csurgatva a vigasztalan tájra. Jókedvünk néha vízzel telt kátyúba pottyan, másokra is ráfröccsentve az apátia sarát.
Valamit elrontottam,
csak éppen azt nem tudom,
hogy mit,
Valahogy rá kell jönnöm,
anélkül nem folytatom
tovább.
Mert valami fáj,de nem
tudom, mi,megtalálja
valaki.
Valami bosszant: tudom,
hogy mi, meg kell nyugodni:
ennyi!
Valami ismétlődik,
valaki talán tudja:
meddig?
Valaki,valami- így
határozatlan, és nem
pontos.
Valaki csak halandzsázik,
most áruld el nekem, hogy
ki az?
A Lét hármas keresztútján
Töpreng az Emberiség,
Hogy Istenhez melyik vezet,
Nem súgja se föld, se ég.
Élet csak egyiken várhat,
Halál a két másikon,
Nem marad utánunk talán
Se mosoly, se grafikon.
Boszorkányos keresztúton
Vörösen fő a fejünk,
Jövőnkért és önmagunkért
Ugyan merre mehetünk?
A Lét hármas keresztútján
Melyik az igazi út?
Ami nem Istenhez vezet,
Vigyorgó semmibe fut.
Egyiken szajha-jövendő,
Pucér, csontsovány majom;