Mogorva, ólmos fellegek
Takarják be az eget,
Könyörtelen Jövőnk újabb
Gond-esőkkel fenyeget.
Rég felázott már a talaj,
Hangosan cuppog a sár,
Hullt levélraj száll a szélben,
Mint barantáló tatár.
Tovatűnt a néhai Nyár,
Fonnyad lelkünkben a Múlt,
Előbb-utóbb hamuvá lesz
Minden, ami lángra gyúlt.
Károgással adják hírül
Népes varjú-seregek,
Hogy győz a zsarnoki önkény,
És a Tél-Úr közeleg.
Hajnalonta már a vén Fagy
Kőcipellője kopog,
Versemet, Jakobi Anna Mária: Emese álma 1. c. gyönyörű festménye ihlette.
H.Gábor Erzsébet
Emese álma
SZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ
Jelenkori filozófiai gondolkodásunk egyik legfontosabb kérdésévé lépett elő a tradíció fogalma és értelmezése.
Mysty Kata
Csak egy liliom
Csak egy liliom a mocsár közepén,
az voltam... és maradtam én,
lassan növekvő, szélben meghajló
vihar tépte lélekdarab,
hittel táplált hitehagyott...
akit valahogy,
valami belső lobbanás
még összerakott...
Fényablak napelemén barnított,
sebeimből sejtszintig kigyógyított.
Formám, alakom
Őszi eső, híg, kopár,
Ragacsos közöny a sár.
Locs-pocs, szivárgó eső,
Lassan pusztuló erő.
Eső áztatta Jövő,
Eső hátán vén Idő.
Őszi eső, híg, kopár;
Tán nem is volt sose Nyár…
Mindig minden szürke volt,
Sose ragyogott a Hold.
Halott jelképek a fák,
Csupa látszat a világ.
Ősi eső, híg, kopár,
Minden vidám fényt kizár.
Vén, közönyös fellegek
Közt kietlen szél lebeg.
Szennyes víz új árkot ás,
Berúgott a kocsma hőse,
s nem gondolta talán ő se,
hogy amikor feje kába,
nem viszi haza a lába.
Neje arra hozott éppen
egy süldőt a szekerében,
amelyhez ma olcsó áron
jutott hozzá a vásáron.
Ősz van már, a fény halovány,
s hallgatag már a csalogány.
Alkonyon még tücsök zendül,
dallamára szellő rezdül.
Izzó arany a hold gömbje,
sugarat szór le a földre.
Árnyait az est vetíti,
ében leplét ég teríti.
Csillagszemek gyúlnak rajta,
sejtelmes a távol arca.
Véges simul végtelenbe,
hol dereng az Éden kertje.
Szférák mollja éjre hangol,
álomittas szív barangol.
Csodavilág kaput tárja,
beteljesül minden vágya.
Schvalm Rózsa
(2014-10-21)
TIZENKETTEDIK RÉSZ
A huszár és a hajdú olyan katonatípusok, amelyek kifejezetten a török elleni háború tapasztalataiból születtek. Eredményesen tudtak harcolni az oszmán ellen, és akkor ez volt a legfontosabb.
Hogy mennyire eredményesen, az nemcsak idehaza derült ki. Báthory István az erdélyi fejedelmi székből nyerte el a lengyel királyi koronát. A lengyelek a mai napig jó emlékezetű uralkodóik között tartják számon.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Száll a pesszimista gőz.
Drótos fülbe fúj a szél,
Az Idő sose henyél.
Silány zene nyekereg,
Külhonba megy a gyerek.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Király sincsen már, csak csősz.
Erkölcsi gyomor korog,
Buta bölcsesség huhog.
Sárkány könnye szemereg,
Egymást marják a fejek.
Vízzel főz a magyar Ősz,
Bölcsész lett a preciőz.
Pörkölt helyett sokhetes
Állott posztmodern-leves.
Találkoztam az angyallal.
Fénylő reggel volt, nem este,
nem kísérte őt dallam, zaj,
lángokban sem állt hóteste,
misztikum sem volt, varázslat,
bár köd kúszott a szobában,
s ő olyan volt, mint egy vázlat
festők fehér korszakában.
A tus finom gyöngypermete
alkotta meg, s a kislámpa
árnyékából lett termete,
pára, s ezüst harmat szárnya.
Bár tükörbe néztem sokat,
még nem fordult elő velem,
angyalt látok, nem arcomat…
és rám csapott a félelem,
Egy kitartó kis zöld levél,
egy merész, bátor fagy;
néhány légyott, pár csók még volt,
s az ifjúság elhagy.
Ó, jaj!
Keserű árat szab.
Egy büszke folt, élénk veres,
a napon, mint kereng;
A XVII. század elején az angol király megbízásából Sir Henry Wotton Itáliába indult, hogy Anglia nagykövete legyen az összes olasz államban.
Akkoriban ez még ritkaságnak számított. Az egyes államok általában egyyzeri megbízással küldtek egymáshoz követeket.
Sir Henry útja hosszú volt, bonyolult és körülményes.
A tengeri út nem volt biztonságos, a Földközi-tengeren nyüzsögtek az arab kalózhajók. Gibraltár akkor még nem volt brit kézen, és az angol flotta sem uralta a mediterrán vizeket.
Lábam lépett, levél roppant
halott lomb a földre költözött
opálos, csípős az „emberi” hajnal
homály hasad ég és föld között.
Percekben mért változó világ
itt soha semmi sem örök
periódusokban ismétli önmagát
hol békés, hol mennydörög.
Haldoklik, azt hiszed, vége - nincs tovább
majd megszüli újból önmagát
sötétség és fény, háború és béke
hol ellenség, máskor jó barát.
Nincs örök, és nincs soha vége
az idő kergeti a holnapokat
nem történt más, csak meghalt egy élet
s egy új születik a fagyott jég alatt
Féltve őrzöm én a régi percet,
keblem óvja borda-rejtekén:
pénze hullt a napnak - égi permet,
fényben égve jött a lány felém.
Forrt a vérem, és amint reméltem,
végre indagúzsba font karod,
Éva csókja volt e szenvedélyben,
értem ott szemérmed elhagyott.
Őszi falevél;
A Vén Idő
Nyárból Őszbe
Őszből Télbe
Közönyösen
Mendegél.
Gyűlölködő, béklyózott akarat
Himnuszt gyaláz a Kárpátok alatt.
Betondzsungel lett az ősi vadon,
Szemünk közé vigyorog Trianon.
Múlt-töredékek közt süvít a szél,
És egyre hull az őszi falevél.
Őszi falevél,
Az Ember
Érzelmeiben
Álmaiban él.
Szolga-sznobizmus dollárhoz simul,
S a Történelem darabokra hull.
A globál-légvárak ritkán lakottak,