Körmöst kaptam másért, kiserkent a vér,
mert „mindenki egyér’, egy midenkiér’”.
Bár nem sírok most sem, mégis szenvedek,
testem alig sérült, a lelkem beteg!
Gyámoltalan gyermek bűnt nem követ el,
mégis ártatlanul bűnhődnie kell.
Bosszú, vesszőfutás jelöl ki utat,
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Eső szitál.
A nyirkos, néma ködben
Átsejlenek a múlt árnyékai.
Ott integetnek a régi nyarak,
A régi fények felparázslanak,
Régi városok,
Régi autók,
Amíg a ködgomolyag tekereg,
Ott néznek rám
A régi emberek.
Gyermekkorom hatvanas évei
Néznek kopottan és otthonosan,
A múlt suhan,
És néha nehézkesen elpöfög
Egy Moszkvics,
Trabant,
Álmodok magamnak
angyalarcú gyermeket,
szemében rejtező
sötét tüzű fényeket.
Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma – III.
Miért (is) volt jelentős Zrínyi áldozatvállalása?
Újabb Nyárral gazdagodtunk,
Tovább úszik a ladik;
Örömmel tele a kamra,
Csak tartson ki tavaszig.
Időfolyam sodrásában
Ezer emlék kavarog,
Előttünk sötétlenek már
Az újabb ősz-zátonyok.
Mögöttük ott tornyosul már
Eljövendő Tél zöme,
Alkotó, békés napokhoz
Elkell a Nyár öröme.
Újabb Nyárral gazdagodtunk,
Kacagott, fájt, elgurult…
Idő hátán fut a hajó,
Partról integet a Múlt.
Poszáta kis madárka volt, olyan bohó,
akár a réti lepke, könnyed és vidám,
a bölcs szülő tanácsát meg se fontoló.
A kerti csűrben élt, de léha széltoló,
s a társaság bohóca volt e bonviván.
Követte álmait, hogy egyszer ott lebeg,
ahol talán a büszke sasmadár se jár.
Mysty Kata
Szombati dal
Ugye egyszer velem is röpülsz...
Szerelem-madár, nekem örülsz!
Ugye ha egyszer nevet az ég,
Nekem is ad majd csókot az éj!
Ugye új nyárból fakad új Ősz,
Agancsot cserél újra bak-őz.
Farkát a mókus tél idején
paplanná teszi, s neki elég!
Cserélhetek én szakadt ruhát...
épre, csinosra, és frizurát..
Repüljek veled égi madár,
Szárnyaljunk hát , hol boldogság vár!
Amíg a nap rád ragyog,
várnak derűs holnapok,
keresd élted értelmét,
vándor utad küldetés!
Nemcsak annyi, mit a test
szükség, s a vágy szava tesz.
Lelked annál nemesebb,
szomját oltsd, ne szenvedjen!
Tápláld tiszta forrásból,
égi folyam árjából!
Hitet ébreszt, reményt ad,
érted már, hogy miért vagy.
Hitet, célt és reményt hozni,
Játszani - nem játszadozni.
Isten világa nem vázlat;
Rossz az, ami csak utánzat.
Amíg a föld el nem takar,
Mindig ember, mindig magyar.
Alibi sor égre béget
A Ritmus maga az Élet.
Isten csak általunk tehet;
A Líra: lelkiismeret.
Míg az élet el nem fakul;
Mindig emberül, magyarul.
A végzettel ölre menni,
Adni – sose visszavenni.
Mysty Kata
Törvénnyé Őt teszem...
Ő lett a világom,
Világát bejárom...
"Testélet" - Testté lett...!
"Beérem"- Lelkével.
Bűnömet megbánom,
Szelídség a párom.
Önző ént kaszálok,
Tele már az árok!
Vakságom... cserélem,
Másképpen megélem.
Parancsot , narancsot,
törvényből szakasztok.
Követlek Jézusom!
Amit súgsz, betartom!
Szavaim rébuszok,
Általad kerubok!
Követve Jézusom,
Lírává avatom!
Gyönyörű példázat,
Költői kép-támasz!
SZÁZHARMINCÖTÖDIK RÉSZ
A tradíciókhoz való viszony a jelenlegi magyar közélet egyik neuralgikus pontja. Elképesztő módon átpolitizálódott, sőt a napi politika részévé vált. Ezzel pedig sajnos a szélsőségek irányába polarizálódik. Vagy a szélsőséges nacionalizmus, vagy a nem kevésbé szélsőséges kozmopolitizmus irányába.
Marokkó délben. Mértani házak,
narancs és zöld mind, szemük-leragadt.
Valószínűtlen kék egén lázas
vörösréz-pénz Nap vet hőnyilakat.
Katlan-hőség. A levegő reszket,
datolyapálmák halpikkely-burka
földig hajolva keres vizeket.
Csend, üres utca, suhan két burkha.
Óarany hagymák kis palotákra
ültek, a belső kerteket őrzik.
Nargile-füstbe bújtak az árnyak,
Mysty Kata
Otthon...2014.
Holt-Szamos
te szelíd, árva...
Sok kis gyerek
örök álma...
Szomjas vágyak
kis lakája,
Ittas napok
szivárványa...
Sok-sok bajnak
vétlen oka,
Gyász útján
fekete ruha.
Most az emlék
hidat emel,
Könnyesen is
haza' terel.
Gyerekké tesz,
futva megyek...
jó anyámhoz
Isten vezet.
Mennybe szállok,
felkiáltok...
Újjá szülnek
majd az álmok.
Augusztusi késő nyárban
Könnyed, szelíd búcsúzás van.
Gyülekeznek a fellegek;
A “kell” helyén halvány “lehet”.
Harmatkönnyes minden bokor;
A búbánat – lelki nyomor.
Augusztusi késő nyárban,
Fonnyadt, fanyar látomás van.
Augusztus a célok vége,
Halál kacag fáradt égre.
A nyár hervadtan vezekel,
Szemünk előtt enyészik el.
Augusztusi késő nyárban
Mégis mindig élni vágytam.