Blogok

Nehéz és boldog napokon

Nehéz és boldog napokon,

Vermet akárki ás;

Rágyújt két jelenés között

A garabonciás.

—–

Nehéz és boldog napokon,

Tárló és paraván,

Bízunk benne: a sok üveg

El nem törik talán.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha megjön a Király;

Tüstént üdvözlik: “Befelé,

És jól artikulálj!”

—–

Nehéz és boldog napokon,

Ha nyitott a plató,

Eső szakad, de a világ

Még megszárítható.

Neked is szól a köszönet

Neked is szól a köszönet,

Te kedves, hű barát,

Együtt tapossuk bánatok

És örömek sorát.

——

Tábortűz: élő, eleven -

Talán azok vagyunk;

Míg kívül minden jégbe fagy,

Mi tovább lobogunk.

——-

Neked is szól a köszönet;

Mert Te is vagy nekem;

Folyjon bármi a Körösön,

Ezt sose feledem.

—–

Tán nem maradtam mindenütt

És mindig én felül;

De Te is ott voltál velem,

S nem voltam egyedül.

Szerelem és líra - V.

Ötödik rész

 

A forma a líra fontos, a tartalommal egyenrangú része. A lírai művek forma-érzékenyek; tartalmuk csak a forma által létezik, csak a forma által fejeződik ki. Tartalom és forma egymást kölcsönösen meghatározzák, ellentétben a filozófiailag felfogott anyaggal, amely közömbös a formával szemben. „A forma, amelyre a szépnek szüksége van ahhoz, hogy láthatóvá váljék.” (SCHOPENHAUER, a. 1981: 148.) – mondja Schopenhauer.

Amíg a csillagok lenéznek odafentről…

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Mindig vezet egy ösvény

A jövőbe;

Melyen

A Magyar,

Ha még élni akar,

Elindulhat előre.

——

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig nem válik semmivé

A múltunk,

S ki azzal

Szembenéz,

Jövőért élni kész.

——-

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig az élet meg nem áll

Soha,

És látható számok között,

És hallható zajok fölött

Körbe, körbe, karikába…

Lasszóval fog majd üstököst
Az űrcowboy-futam,
S a Jupiter gázgömbje is
Kert lesz hamarosan.

Csillagos-sávos lobogót
Kap a Mars hegyfoka,
Ha más nem, hát majd Hollywood
Vonszolja el oda.

Cukormáz ízű a jövő
S ha itt-ott keserű,
Csak mert van rajta kis penész,
Vagy talán deja vu.

A világ tán nem sejti még,
Hogy körbe-körbe jár,
Mint régi malmok udvarán
Szegény girhes szamár.

Profán zsolozsma

Uram!

Teremtő szavad

Lényegében

Késleltető

Mozzanat;

Erősítsd meg,

mert a világ

Leszakad.

——

Uram!

Teremtő igéd

A piacon

Most cibálják

Szerteszét.

Teremts olyan

Igét, amely

Mindig véd.

——-

Uram!

Dől a szennyes ár,

Jeges tűzben

Szénné ég

A láthatár,

Öltönyben jár,

S újra nyilaz

A tatár.

—–

Adj hitet

A néhai Szólón

Egyszer régen, Attikában

Főtt a nép az adósságban;

A kamatok embert ettek,

Rabszolgaságba vetettek.

--------

Nehéz idő,

Nehéz idő;

Mit is tehet egy Békítő?

-------

Rossz jelen indulat-árja

A vérfürdő-jövőt várja,

Vadul villognak a szemek,

Ezer oszlop beleremeg.

-------

Kardot köszörülő

Idő...

Mit tehet itt egy Békítő?

-------

Vén hitelek rossz fullánkja

Életerő lelkét rágja,

Talán a fájdalom marad,

Atlantisz üzenete az Idő börtönéből

Ne higgyétek, hogy elrendeltetett…

A Lét nem gépi rongyszőnyegszövő,

Nem dróton húzza

Egyetlen jövő

A sötét vég rossz barlang-pitvarába;

Egyedül a Hit

A jövő vára.

——

Ne bizonygassátok, hogy nem lehet;

A szkepticizmus csak üres beszéd,

A Semmi hátán nyargal szerteszét,

Nem örökre távozik,

Aki elment;

Sosem a dolgok teremtik

Az embert.

 

Ötven felé

Ötven felé szalad velem

A fapados világ,

Nem fékezik sem névnapok,

Sem oktalan viták.

———

Tériszonyokról sustorog

Az elvénült Idő;

S nem gyorsít és nem lassít fent

A mozdonyvezető.

——-

A tűzvonalban szolgáltam,

Tudhatja a világ,

Sohasem kacsintottak rám

A lógós pálmafák.

—-

Szolgálok ezután is még,

Amíg szolgálni kell,

Sallang, cím, dísz, libéria

Régen nem érdekel.

—–

Remény

Nagyapámnak volt egy lova,

Remény volt a neve,

Apró koromban szekerén

Poroszkáltunk vele.

—–

Én simogattam a nyakát,

És ő húzott: Remény,

Húzta kocsinkat dombra fel,

El is fáradt szegény.

——-

Így húz tán még azóta is

Nap mint nap – hegyre fel,

És válaszol, még akkor is,

Ha senki sem felel.

A ködbe bújó távlatok

Közt rejtőző Remény

Vezet, mint meghitt gyertyaláng,

Imbolygó messzi fény.

A Jelen csónakján

Jelenkorunk egy rossz ladik,

Gerince reszketeg,

A gyönge szél is úgy dobál,

Mint mást a fergeteg.

——–

Vakon, kietlen vizeken

Sodor a kis hajó,

Tán partot kéne érni már,

S kilépni volna jó.

—–

De földnek híre-hamva sincs,

A visszhang nem felel,

S az Áramlat sem csillapul,

Hát mindig menni kell.

 

A Pénz-gólem

Homokszemenként hullik le életünk,
Glóbusznyi Óra szűk nyaka szétreped,
Préselnek át otromba évek,
Talmi a lét ahogy a rés torzít.

Kvarcunk ropogva sercen az ég alatt,
Kohóban égünk, olvad az őserőnk,
Masszába gyúr az új kor súlya,
Válva egy új Üveg-gólem szörnnyé...

Átlátva rajtunk, mozgat a Nagy Varázs,
Leszünk a rabja, ész helyett Pénz beszél,
Egyként mozogva, sír az Én benn,
Meghasad értelem, él halottan.

Őszinte beszéd

  Mohó kéz,  mohó száj,

   mindenkit   bedarál, 

   Ne várd hát , te

  végy  más irányt!

           *        

    A rossz kedv nem szül ; elvetél !

   Kedvtelenség kedvetlenségbe fullad!

             A düh nem operál, sőt

              mérget ültet át, ami

Az Idő szekerén

tt zötyögünk az Idő szekerén,

Utunk a Semmi peremén halad,

A saroglyában egy arasznyi Lét,

És hamuba sült szabad akarat.

——–

Alant a hepehupás végtelen,

A Minden önmagával összeér,

És Kérdést hallgatag Válasz kísér,

S az Isten lelke piros, mint a vér.

——

A Teremtés bennünk szomorkodik,

Célját, értelmét bennünk tartogatja,

S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,

Egy más jövőben sem lesz foganatja.

Hétköznapi leltár

Ami nincs: mind anyagi,

Ami van: mind lelki;

Létem a titkos homályból

Nem pénz-jegyben kelt ki.

——

Ami nincs: mind drágalátos,

Ami van: mind drága;

A csók sosem fanyalodik

Márkás művirágra.

—–

Ami nincs: mind mérhető,

Ami van: mind élő;

De ha piacra faragjuk,

Egy mosolyt se érő.

——

Ami nincs: mind itt marad,

Ahogy vagyon írva,

Kirlian-fotó

A letört gally fent látható,

S a vesztett végtagok,

Mintha még lennének,

Olyanok…

——

De láthatóvá tehető vajon

A tört remény?

Az elszállt hitet

Milyen módon őrzi meg a fény?

—–

Ha megkérgesedett a Lélek,

Hallgat, és keserű,

Milyen fényképen látható

A tovatűnt derű?

—–

Mint jelen éhségnek húsz éve

Rágott finom falat,

A lényeg tűnik nyomtalan,

S a látszat

Megmarad…

Mint cikázó füstifecske

Mint cikázó füstifecske,

Talál ránk a Dal,

S ahogy bennünk visszhangra lel,

Játszani akar.

—–

Mint illatos lila akác,

Él bennünk a Hit,

Onnét mássza meg a szkepszis

Kopár ormait.

——-

Mint magányos királyi tölgy,

Mi vagyunk a Lét,

A Teremtő bennünk látja

Hírét és nevét.

—-

(Ha a világ nem volna más,

Csupán gazdaság,

Válságkorban visszafelé

Nőnének a fák,

—–

Oldalak