Én nem kerülhetem meg.

—-

Viszlek.
Viszlek a hátamon téged,
ki földhöz-éghez egyformán hű lett,
milyen háborítatlan közöttünk
a rend. Néha hátranézek,
pipacsszirmon lila lepke illeg,
hajnalra könnyebb leszel idebent.

Viszlek.
Túl a dombokon szárnyaid
betakarnak, majd átölelnek, úgy
várom, hogy szólj. Kérdezz, vagy válaszolj.
Egyre magasabbra jutunk.
Már régen fölém hatalmasodtál,
akár a Nappá gömbölyödött csend.

Viszlek.
Látod? Előttünk már a Menny.

Kedves Barátaim,

kerestem, van-e valamilyen blogbejegyzés arról, hogy újra együtt vagyunk (lehetünk), de nem találtam...

Így ezúton mondom el, mennyire örülök, hogy ismét elindult ez a portál, mekkora öröm volt számomra, amikor a Facebookon megláttam Judit felhívását, és idekapcsolva magam is észleltem az újrakezdést.

Nagyon köszönöm mindenkinek, akit illet...!!!

Nekem sokat jelentett, és őszintén szólva kevés olyan oldalt ismerek, ahol jóindulattal, segítő szándékkal és nem utolsó sorban hozzáértéssel fogadják a verseket, a színvonalról nem is beszélve.

Szénporos ébredésem keresztüljár,
világunk meghasonlás nélküli lett,
úgy hulltál rám, mint kiforgatott zsoltár,
mint fényszilánkokban fürdő sziluett.

Kinyílott neked minden ódon ajtó,
csókjaid fészkelnek sejtjeim között,
a csend, a magát bőkezűn hullajtó
csitulatlan vágyunk halmán felnyögött.

Mint táguló tükör, cinkosul ragyog,
csillagait félti a végtelen űr,
Szíriusz-szemedben mindenség vagyok,
míg egymást szeretjük itt védtelenül.

Mysty kata
Nagyböjti szelek

 
Nagyböjti szelek;
elszántak, fölkentek,
éledő tavaszt
tápláló lélegzet.
 
Szigorral söprik ki
a tél hulladékát,
hibátlanul végzik
az évszaknak dolgát.
 
Keményen, kacagva
zúgnak, sújtanak,
Mint ahogy harangnyelv
kénytelen felpattan,
 
Tisztítva mocskoktól,
lépésről lépésre,
S ott végig Nap ragyog
hosszában-széltében.

H.Gábor Erzsébet
Ritmus az utca kövén
 
Hallod a dalt? Sír! Száll fel a Mennybe, s fénykapuján át
vágyva, az Úr fele tart, s kérni a jót - odaáll.
Múlt szele fúj egy régi mesét, dús éjjelek álmát,
ringat a szó, muzsikál, s szélparipán tovaszáll.
 
Istenem add, hogy szép szavaimnak kútja legyen mély,
annyira kellene még, nélküle dúl az aszály,
hűs hidegéből inni a bort, az lenne a szent vér,
s hogyha a tűz heve gyúl, nyílik a dalra a száj.
 
S kottakövekből rakni hazát - az lenne a szentély,

SZÁZTIZENKILENCEDIK RÉSZ

Mysty Kata
Rablelked is szemeted
 
   Szerelmes levél sarjad, nézd ott fenn a fán,
üzenetet röpít felénk a böjti szélmadár!
Bűnkamrákból kiirtva bűzlő szennyeink,
Zöld palástot terít ránk, a remény fényeit.
 
Siess, ne várj, már bűnhalmaz ül testeden!
Tisztítsd a szíved, hisz - rablelked - is szemeted!
Nyíló világ egy tövises ág és szeretetvirág,
Töltsd  bensőd abból, amit Krisztusunk kínál!
     Ne nyomja le mélybe életedet sem gonosz, sem hiány.

H.Gábor Erzsébet

Egy éve Veletek

Egy éves lettem itt a „Bércen” én,
dúdolva jöttem, s ma már dalolok,
a magyar nyelvért híven harcolok -
valóra vált egy vágyott, szép remény.

Tanárom lett itt néhány alkotó,
önzetlenségük sokat ad, s jelent,
jövőt magának kezdő így teremt,
beszívni mindent, s tudni volna  jó!

Inpeters, Joe, Tibor és Feri,
koruk már érett, mint a jó óbor,
versük lírikus, kötött, s nem „kóbor”,
tudásuk mély és művelt, mesteri.

NEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Felelőtlen korban

Felelőtlen korban,

Bio-drónok között,

Amikor az erkölcs

Rongyokba öltözött,

S hazugságot áraszt

A médiatenger;

Mitől marad Ember

Korunkban

Az ember?

Talán a pénz,

A dollárok varázsa?

Talán a bankó

Isten földi mása?

Felelőtlen korban,

Globál-zivatarban,

Ezernyi arctalan

Gumi-perpatvarban,

Ordas álproblémák

Nyílzápora között

Vajon hogyan lehet

Embernek maradni?

 forrás: http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/plakat/pdf/plakat1956_0292.pdf

Rémült ablakunkon nyújtózik az est,
könnyedén tartasz két látomás között.
Nem akartam én már a rettenetest,
de fénylő retinád visszatükrözött.

Fölém hajoltál, és ringott a végzet,

Ide kívánkozik József Attila egyik gondolata. Azért éppen Őt idézem, mert napjainkban József Attila neve címke lett, és a legtöbb esetben olyan „termékekre” ragasztják, amelyek az ő felfogásával semmiféle téren nem egyeznek. A legtöbb esetben köszönő viszonyban sincsenek.

NALA

Félénken jöttél,

Meghitt magyar Március

Újra itt terem,

Mysty Kata

Március 15.

Születésnap

Tavaszhangján szól az erdő,
tavaszt suttog a liget,
tavaszdalt dúdol a szellő,
duzzadó rügy integet.

Minden éled: barka pattan,
bújik jácint, tulipán,
cinege szól a lugasban,
rigó fütyül a nyárfán.

Vidáman fut a kis patak,
frissen csobog a habja;
fészkük` őrzik a madarak,
bimbózik az ibolya.

A levegő földillatú,
simogat a napsugár,
az éjszaka sem oly hosszú,
madárdallal virrad már.