Majom ül a zongoránál
Frakkja szürke- rozsdabarna.
Talán ez a legszebb színe?
fényes puccos, lakkos klakkja
lássuk, vajon leveszi-e?...
Mert játszik ő a zongorán
négykezest és nem is sután.
Bűvöli a billentyűket
Ne várd a csodát, magadnak kell tenni,
a sült galambot is észre kell venni.
Míg nézel előre, a hátad mögött
a sült galamb is más fára költözött.
Sikoltó síneken suhansz felém,
vágyódó lelkemmel várlak,
pergő percekkel pótolva, szerény,
szerelmes, szívem kitárva.
Titkos találkát lopva remél,
mint tétova tél a nyárban,
sorsom súgott: tán végső esély,
benned boldogságom megtaláljam.
Mysty Kata
Egyvalaki...
Előttem egy hangyaboly,
Nem látnak, hisz mind vakok.
Él egy ilyen hangyafaj.
nem messze, itt valahol.
Szorgos kezű mindahány,
tojásukat hurcolják,
önmagukat táplálják,
ürüléktől, oly tisztán.
Dolgát a hím, és nőstény
egyaránt teszi, harcra kész!
S hogy ki, vagy mi figyeli,
méregeti?! - Nem érdekli.
Dehogy is észlelheti..
Dolgát nagy rendben teszi,
Közben szemmel tartja-e
őket is bárki, akárki?!
Mint, ahogyan bennünket
Mit művelsz? Mindig megőrjítesz!
Ma még melenget macskatested,
mennyi mézes-mázost mondanék,
mulandó művonzalmat mímelsz...
Miattad magam marcangolom,
mulatók macáit mustrálom.
Mindenhatóm mutat megoldást,
magunkért most mantrát mormolok.
Bús, csepegő január
Hópehely lovagra vár.
Mysty Kata
Rag-rímes
Konok korok cammogjatok, jég alattatok!
Korcsolyapálya tereken araszoljatok.
Magatokra hébe-hóba havat sózzatok,
Hóról hóra- nincsen hóval - ne habozzatok!
A végtelenbe futó csalfa idő
ma rád kacsint, játszik veled,
most élj, alkoss, szeress,
mert e csapodár szerető
holnap már másra nevet...
Szilánk, fagyöngy, csillám, ha önt
szemedbe fényt, bevésve tűnő időt.
Kitörölhetetlen letét, bújik, legyőz.
Legyez hiú remény, nem is kevés.
Rebben redőny, szemen fedél...
Vigyázz fiú, megégsz! Miért? Ma tőrt
Ellebeg nárcisz életű vágy. Hív
ezer életút, járhatom bárhogy...
Lázba hoz, villanyoz csillagtekintet.
Fényesen pisladoz, hívnak, legyintek;
Hagyjatok élni, hagyjatok égni!
Kornyadoz, összeér, ráncba fog szenvedély.
Rád hunyom csak szemem álmatag ásítón
Máma csak árva még tekintetem.
Ébredést tettetem. Jaj, nehogy félre értsd!
Csak érted erőltetem. Őstetem.
Érted-e? Balgaság! Elcsukló hangszínek.
Némaság. Zagyvalék némileg az egész...
Cselvetés, gáncsadás, tőrbe csal mind a vágy.
Az idő leterítette elém
kimért futószőnyegét,
mögöttem feltekeredik,
lassan utolér, s előttem a Vég.
Első felvonás:
Tiszta, fehér papír,
rajta tarka világ,
vidáman táncolnak
játékos figurák.
Vonalak közt sorban
ákom-bákomok,
huncut kis szamárfül
egy tintapacára
nevetve köszön.
Második felvonás:
Piros a tinta,
vörösek a szívek,
illatos a könyvlap,
titkokat rejtenek
vágyakozó kornak.
Örült, vad ötletek,
összegyűrt oldalak.
Tombolnak a zenék,
sok szép remény ébred,
indul a nagybetűs Élet.
Mysty Kata
Lelki boldoggá lenni
Némán kér,
nem követel,
mint tengervíz
partot mos
a lelkünk ...
a csönddel úgy evez...
Az önzőség árja
sodor hullámon át
kínkeservesen.
Mindig az kell,
ami testközeli!
A test ördögét
elűzni és lelki
boldoggá lenni
kellene,
és nem válni
Lelki hajótörötté ...
X
H.Gábor Erzsébet
Álmomban könny voltam
Álmomban könny voltam hegytetőn,
gurultam lefelé reszketőn,
könnyelmű tett volt és ostoba,
beivott száraz út vén pora.
Egyetlen kisgyöngyöm elgurult,
aprócska csigaház ráborult -
ki tudta, hogy arra mész haza?
- senki sem járt ott már éjszaka.
A csizmád keménye eltiport,
lepkényi éltem csak ennyi volt -
gyöngyházam megroppant, elrepedt,
s álmom egy perc alatt semmi lett.
Könnyed gördült, arcod gyöngye
út porába, földgöröngyre.
Angyalvér az? Égi harmat?
Öröm cseppent, vagy fájdalmad?
Mit sem változtat a tényen,
hogy az ősz járt az ösvényen;
áldás érte az úti port,
amit eddig csak lúd tiport.
Arra én már félve lépek,
eltaposni szörnyű vétek,
hisz az a csepp lelked része,
s jaj, ha tudná az egésze,
hogy én mily óvatlan voltam,
álma hullna porba holtan.
2014. jan. 16.
Száztizenegyedik rész
A közönséggel szembeni felelősségnek számos aspektusa van, és mindenféle prekoncepcióval ellentétes.
Hogyan is állunk a ragrímekkel?
Nem kívánok most a rímről, erről az igen fontos verstani elemről átfogóan írni, hiszen nem kicsi anyag. Aki behatóan szeretné tanulmányozni különböző formáit, fajtáit, képleteit, annak ajánlom az interneten fellelhető anyagot, illetve Hegedüs Géza A költői mesterség című remek könyvét. A különböző irodalmi portálokon, és elsősorban itt az Élő Magyar Líra Csarnokában szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek, elsősorban a rímek igen gyakran használt válfajáról, a ragrímről.
Csorog a nap.
Zúg a harang. Talán valakit temetnek.
Moccanatlan minden árnyék.
Tompa a fény.
Enyhe a szél. Száradó ruhák remegnek.
Félig csupaszok a fák még.
Halott a kert.
Ezt a versemet 2005-ben írtam.
Amikor elolvastam Szilágyi Ferenc (Hubart) Koldusmonológ
című versét, eszembe jutott ez a vers...