Mysty Kata
Kis Éhenkórász...
Csupán sejthetem,
mi a sorsfordítás,
nem csak vágyakozás,
lelkünk; ég rejtjele.
Kék egem bánatából,
parányi rád is hull,
- hajszál, tűzben kihuny
minden bosszantás;
Annyi vágy-elegy,
íz is nyelvhegyen,
a szívem, s az Övé,
Éhenkórász rég!
Amint újra a közelembe érsz,
Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz,
S munkámba újra visszatér a Lélek;
Mysty Kata
Az Anya
A Megjelentre,
Urára vár.
Könny áztatja,
Szemén sír a homály.
Bár hinni tudná
a Jó Hírt!
Boldogítaná,
hogy szent, s igaz,
hogy való
a feltámadás!
Ha egy is, - elhinné,
csak egy tanítvány!
- Az Élő , nem halott már!
"Az", -mögötte - áll,
hogyan is láthatná?!
Szívét remegés
rázza. - De fáj!
Bárcsak érinthetné...
Azt, akit szült,
Egyetlen Egyét,
Sebzett szárnyú angyalt találtam
csapzott-falfehérre váltan
lélekdermesztőn. Ing a vállban
didergő szeretetéhben...
Anyja gyermeke keservében
szolgahűen, jajongó magányban.
Cserepes szemek sugarában
kifolyt könnyek homokdűnékben
Arcom öledben, ég fej felett,
csillagkontyos az éj.
A fűben vagyunk. Szemünkbe hegedt
a vékony holdkaréj.
Most miénk bársonyneszek titka,
csendünk ül a tájon
- elnyúlt, árnyékszerű földkalitka
Tegnap letettem tollamat,
nem akarom, hogy fekete tinták folyjanak.
Majd akkor veszem ismét kezembe,
ha színes, virágos réteket rajzol
hófehér papírra tollam hegye,
s ha kitárhatom végre ablakom,
friss tavasznak édes illata száll be
pillangószárnyakon, s a fehér lapon
Kacéran táncoló napsugár nevet
a tegnap még szomorú szemembe.
Majom ül a zongoránál
Frakkja szürke- rozsdabarna.
Talán ez a legszebb színe?
fényes puccos, lakkos klakkja
lássuk, vajon leveszi-e?...
Mert játszik ő a zongorán
négykezest és nem is sután.
Bűvöli a billentyűket
Ne várd a csodát, magadnak kell tenni,
a sült galambot is észre kell venni.
Míg nézel előre, a hátad mögött
a sült galamb is más fára költözött.
Sikoltó síneken suhansz felém,
vágyódó lelkemmel várlak,
pergő percekkel pótolva, szerény,
szerelmes, szívem kitárva.
Titkos találkát lopva remél,
mint tétova tél a nyárban,
sorsom súgott: tán végső esély,
benned boldogságom megtaláljam.
Mysty Kata
Egyvalaki...
Előttem egy hangyaboly,
Nem látnak, hisz mind vakok.
Él egy ilyen hangyafaj.
nem messze, itt valahol.
Szorgos kezű mindahány,
tojásukat hurcolják,
önmagukat táplálják,
ürüléktől, oly tisztán.
Dolgát a hím, és nőstény
egyaránt teszi, harcra kész!
S hogy ki, vagy mi figyeli,
méregeti?! - Nem érdekli.
Dehogy is észlelheti..
Dolgát nagy rendben teszi,
Közben szemmel tartja-e
őket is bárki, akárki?!
Mint, ahogyan bennünket
Mit művelsz? Mindig megőrjítesz!
Ma még melenget macskatested,
mennyi mézes-mázost mondanék,
mulandó művonzalmat mímelsz...
Miattad magam marcangolom,
mulatók macáit mustrálom.
Mindenhatóm mutat megoldást,
magunkért most mantrát mormolok.
Bús, csepegő január
Hópehely lovagra vár.
Mysty Kata
Rag-rímes
Konok korok cammogjatok, jég alattatok!
Korcsolyapálya tereken araszoljatok.
Magatokra hébe-hóba havat sózzatok,
Hóról hóra- nincsen hóval - ne habozzatok!
A végtelenbe futó csalfa idő
ma rád kacsint, játszik veled,
most élj, alkoss, szeress,
mert e csapodár szerető
holnap már másra nevet...
Szilánk, fagyöngy, csillám, ha önt
szemedbe fényt, bevésve tűnő időt.
Kitörölhetetlen letét, bújik, legyőz.
Legyez hiú remény, nem is kevés.
Rebben redőny, szemen fedél...
Vigyázz fiú, megégsz! Miért? Ma tőrt
Ellebeg nárcisz életű vágy. Hív
ezer életút, járhatom bárhogy...
Lázba hoz, villanyoz csillagtekintet.
Fényesen pisladoz, hívnak, legyintek;
Hagyjatok élni, hagyjatok égni!
Kornyadoz, összeér, ráncba fog szenvedély.
Rád hunyom csak szemem álmatag ásítón
Máma csak árva még tekintetem.
Ébredést tettetem. Jaj, nehogy félre értsd!
Csak érted erőltetem. Őstetem.
Érted-e? Balgaság! Elcsukló hangszínek.
Némaság. Zagyvalék némileg az egész...
Cselvetés, gáncsadás, tőrbe csal mind a vágy.
Az idő leterítette elém
kimért futószőnyegét,
mögöttem feltekeredik,
lassan utolér, s előttem a Vég.
Első felvonás:
Tiszta, fehér papír,
rajta tarka világ,
vidáman táncolnak
játékos figurák.
Vonalak közt sorban
ákom-bákomok,
huncut kis szamárfül
egy tintapacára
nevetve köszön.
Második felvonás:
Piros a tinta,
vörösek a szívek,
illatos a könyvlap,
titkokat rejtenek
vágyakozó kornak.
Örült, vad ötletek,
összegyűrt oldalak.
Tombolnak a zenék,
sok szép remény ébred,
indul a nagybetűs Élet.