Felragyog karácsony
Készülj fel én lelkem
adventi mély csendben!
Tedd le hűtlenséged,
térj meg számvetéssel!
Fogadd tiszta szívvel,
lánggal égő hittel
Betlehem Csillagát,
Ha szeretnél, ólomkatonám lennél.
Rendíthetetlen, akit csatornavíz
tőlem el nem mos, szám íve volna híd
minden telt meder fölött, míg nem lesz tél.
Ha szeretnél, ezüstöddel hullanál
(Intelmek így ádvent táján – nem csak gyermekeknek)
Mózes egykor kőbe véste
mi az üdvös élet nyitja,
s hogy ne menjen feledésbe
a Szentírás megtanítja.
Megjegyezni nem túl nehéz,
Emléke kristálytiszta,
Hangja – árva;
Vajon mikor lesz
Rehabilitálva?
—–
Az idő minden gonoszságot átír;
Hullámverésében nyugszik
A mártír.
—–
Volt Istene,
Hite,
Meg igaza;
S az amputált Haza
Nem ápol,
S nem takar….
—–
Szlovák népét és magyar nemzetét
Szerette tisztán,
Mindenekfelett,
S területrabló, rossz önismeret
Féli halálában is
A nevét.
—–
A tisztesség,
S az álom – nem magányos;
Tűzzetek rózsát a hajamba,
amikor majd a tér bezárul,
űzzetek rontást rögaranyba,
Dunába vessétek leltárul.
Fehér leplet ne adjatok rám,
viseljék azt a koravének,
orgona se szóljon, ha órám
Mysty Kata
Más a te karácsonyod
Rosszabb a hangulatod,
Más a te karácsonyod.
Kiégtél rég, füstölögsz!
soha sem könyörögsz!
Megjutalmazod magad,
de tarisznyád üres marad!
Aki ünneprontónak jön,
Félszegen, sután köszön.
Alázata nem serkentő!
Bizony, mindenki esendő!
Nem mind költő-apostol,
Aki sokfele posztol!
Szánalmas, ha elveszett...
mégse lesz kegyvesztett!
Most érted is imádkoznak,
a hívő megbántottak!
H.Gábor Erzsébet
Adventi dal
Hópihék szitálnak szerteszét,
varázsuk megigéz, oly mesés,
felhőnek cihája szétszakadt,
csillámló kristállyal szél szalad.
Arcomat ég felé fordítom,
mi ez az érzés, azt nem tudom,
szívemben lobbanva gyúl a fény,
ünneplőruhát ölt szép remény.
A szellő csipkedve csókot ad,
fülembe dúdolja titkodat,
azt súgja útban vagy énfelém,
Adventnek gyönyörű éjjelén.
Sötétben szikrázó fény a hó,
Mottó
„Nincs önkény a költészetben – akármit is higgyünk. S abban a pillanatban válik csak igazán énekké a költő éneke, amikor hangja látszólag belevész a valóságba, akkor telik csak meg hallatára dallal a szív, könnyel a szem, amikor a költészet azonosul az ember sorsával.”
Paul Eluard
Százhatodik rész
A státuszköltő nagyjából olyan viszonyban van a valódi lírával, mint a békebeli hadvezér a győzelemmel.
Mysty Kata
December 25.
December 25. kettős örömünnep
ez a nap, - Isten szent Fia ,
és fiam születése napja!
Bennem érlelődött egy kicsi
élet magja: - a kegyelemtől
legdrágább gyümölcse, szerelmi.
Szentestén hozzánk is betért a Jézuska,
és mi csodás születésnapra virradtunk.
A legdrágább ajándékot kaptuk;
fiúgyermekünk lett az Életünk.
A szülés; - anyaságom születése ...
az apaságé szintúgy áldás!
Ha eljön hozzád újra a karácsony,
és mégis bánt egy fájó gondolat,
keserűt érzel az ünnepi kalácson,
ha egy jótét lélek pont azt osztogat...
'Mennyből az angyal'... Hallod mindenütt,
Már ki is ástuk a legszebb fát, apró tobozokkal,
melyben csendben, fázón összébb bújtak a magvak.
Éhes cinkék búsultak, s így szóltak a "zokkal",
mert a rügyekben-nagyban bíztak; bírnak a faggyal...
Most ez minket, boldog népeket úgy nem is izgat.
Álljon majd csak e délceg zöld, ott benn a szobában!
Aggassuk csak díszekkel tele, csillagot is kap!
Majd, amikor már hunynak a fények, megy ki kukába...
Már sosem állítok "fát". Mért jó az, ha telente
tőből vágjuk el, és így teljesedik be a sorsa?
Fázik a fáradt éjszaka,
Didereg az égbolt,
Lassan minden ködbe borul,
Ami régen szép volt.
—-
Makrancos a vén december,
Bánat hull a jégre,
Egyszer minden létezőnek
Fagyos lesz a vége.
—-
Packázik az élettelen,
Vidul az enyészet,
Friss múltban mosódik össze
Minden apró részlet.
—-
Fennen kárognak a varjak,
Csattognak a szárnyak,
Bürokrata infarktusok
Jelenésre várnak.
—-
Fázik a fáradt éjszaka,
Idő-honát félti,
Elfárad a lelki derű,
Mysty Kata
A gyöngédség bére
H.Gábor Erzsébet
Advent
Ne félj kicsim, hisz itt vagyok!
Nehéz az út, de van remény,
anyád hitében kőkemény,
vigyáznak ránk a csillagok.
Csitulj fiam, még nem jöhetsz,
ölem gyümölcse, gyermekem!
Tudod, teérted megteszem,
elhordok minden holt követ;
azért, hogy élj, s hogy jó legyen -
addig is „idd” a véremet,
aztán majd hagylak - ég veled!
Ne indulj el még szűz kegyem!
Eljön lassan a pillanat,
A Tejúton csillagszekér csörömpöl,
fazekakat fuvaroz fenn a Göncöl;
jár az ostor a pejtől a deresig,
sok a kátyú, egy-két cserép leesik.
A szekér oly bánatosan nyekereg,
kenetlenek már a csillagkerekek.
"Kedden vettem a légettyűt,
s másnap a postán még egy gyütt;
egy is eleget
tyűzi a leget:
most meg a két tyű lég együtt!"
Viola d.g. Exiguum egyperces novellája: Légettyű
XXIX Rész
A vadkan meséjét a gyilkosok találták ki jó előre. Az sem kizárható, hogy a megbízatásuk eleve arra szólt, úgy öljék meg Zrínyi Miklóst, hogy a horvát bán halála vadkantámadásnak tűnjön. Józanul számba véve a lehetőségeket megállapíthatták, ez az egyetlen mód arra, hogy Zrínyi halálában ne lehessen azonnal a bécsi körök kezét felfedezni.
Nehéz évnek
Hosszú vége,
Megbékélés,
Öröm kéne.
—–
A türelem tű fokán is átment;
Simogasd meg a lelkünket,
Ádvent.
—–
Rövidülnek a nappalok,
Kósza reménység andalog.
—
Apad a bűn, fogy a vétek,
Gyülekeznek már a fények.
—–
Idő hepehupás útján
Fürge öröm előttünk jár.
—-
Csendes öröm lelket ment,
Ádvent új reményt teremt.
—-
A világban él a Rend;
Ádvent -
Ahogy fent – úgy lent.
—-
Lelkünk fényesebben ragyog,
H.Gábor Erzsébet
Vársz-e még vajon?
Nehéz az ég nagyon.
A felhők dús ölében hó feszül,
a kérdés százezerszer fölmerül -
mi vár reám vajon?
Mi várhat rám, mi még,
ha nem vagy itt velem, s az árvaság
olyan, mint nedv nélkül a száraz ág -
leszek-e még tiéd?
Mi lesz velem, s veled,
hisz nélküled éjjel a nappal is,
szívem útja mindig csak arra visz,
ahol talán lehetsz.
Ahol te vársz reám,