Blogok

Lábam ólomnehéz,

A hátam hasogat;

Isten se lehet nálam

Boldogabb.

Udvar közepén hatalmas halom fa;

Elsétált fedett, takaros

Halomba.

Már télre vár a tűzifahalom;

Minden siker - temérdek

Fájdalom.

Udvar sarkában korhadt, régi rönkök,

Helyükön

Csigák,

Giliszták,

Göröngyök.

Szépséget csupán 

A Munka teremt;

A fájdalom jutalma most

A Rend.

Közös munka nászán

Öröm fogan;

Nézünk fáradtan,

Barackba haraptam,
szétfröccsent a leve,
édeni zamatban
fürödtem eleve.

Mézes ízek árja
töltött édes bort ott,
kiskertem nektárja
könyökömön csorgott.

Lekvárban a lényeg,

Xerxes perzsa király a görög történetírók szerint az uralkodói dölyf egyik megtestesítője volt. Már a trónra lépésekor kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen le akarja igázni a görög városokat, amelyek ellen az apja kudarcot vallott.

Fogadott egy spártai követet, aki a kisázsiai görög városok érdekében emelt szót.

Előtte kifaggatta a tanácsosait, mit tudnak Spártáról. Elmondták neki, hogy Spárta falusias kisváros, lakóit a világ legjobb katonáinak tartják.

-Hány katonájuk van?

- Körülbelül nyolcezer, felség.

Mysty Kata
A fán akadt levél
 
Egy fenn a fán
akadt levél,
Csak néz fennen,
de nem beszél...
 
Zöldell, ékes..
Lenge ágon,
Vizes fényben,
Vesszős száron,
 
Recseg-ropog...
Keserv, vigasz,
eshet zokon...
Az ősz  vigad.
 
Fáról-fára
jár-kel, szaggat
a szél, nyarat
 tépve - kacag.

Hirtelen fejét adta a poétaságra,
vers-lábakkal perdült táncra.

Tolla hegyes volt, mint a tőr,
bökdöste a papírt az amatőr.

Csacsorászott fülébe a múzsa,
de fals hangon szólt a furulya.

Addig fényesítgette a szavakat,
míg az versszerűvé dagadt.

Emlékezzetek a fűzfapoétára,
ki nyomát hagyta a sivatag homokjába./N/

Testi létünk időrágta,

A Szabadság:

Lélekvágta.

Anyag-hitre anyag nevel,

Bent a “lehet”, kint csak a “kell”.

Anyagba húz anyag árka;

Ellenszere:

Lélekvágta.

Akinek ember a neve,

Több, mint a sejtek összege.

Ha több fogyasztás “jobb élet”,

Ki foldozza be a léket?

Gyémántnak tűnik a salak,

Nagy marha szavak konganak.

Pénzmadár száll mű faágra;

A Szabadság?

Lélekvágta.

A világ pénzért kesereg;

Tenger hangját hallom a szélben,
emlékek szállnak egy percre felém,
hullámok hátán delfinek úsznak,
ezüst hátukon játszik a fény.
Szikla-magasból nézem a tájat,
itt az azúrnál is kékebb a kék,
ember szebb látványt nem kívánhat,
egybeolvad a tenger és az ég.
Az öbölbe a dagály beárad,
lábam alatt tajtékzik a víz,
soha nem feledhet aki láthat,
a szépséges Adria vissza hív.

                                                                         Mysty Kata : A vidám zongora

Körmöst kaptam másért, kiserkent a vér,
mert „mindenki egyér’, egy midenkiér’”.
Bár nem sírok most sem, mégis szenvedek,
testem alig sérült, a lelkem beteg!

Gyámoltalan gyermek bűnt nem követ el,
mégis ártatlanul bűnhődnie kell.
Bosszú, vesszőfutás jelöl ki utat,

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Eső szitál.

A nyirkos, néma ködben

Átsejlenek a múlt árnyékai.

Ott integetnek a régi nyarak,

A régi fények felparázslanak,

Régi városok,

Régi autók,

Amíg a ködgomolyag tekereg,

Ott néznek rám

A régi emberek.

Gyermekkorom hatvanas évei

Néznek kopottan és otthonosan,

A múlt suhan,

És néha nehézkesen elpöfög

Egy Moszkvics,

Trabant,

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma – III.

Miért (is) volt jelentős Zrínyi áldozatvállalása?

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Tovább úszik a ladik;

Örömmel tele a kamra,

Csak tartson ki tavaszig.

Időfolyam sodrásában

Ezer emlék kavarog,

Előttünk sötétlenek már

Az újabb ősz-zátonyok.

Mögöttük ott tornyosul már

Eljövendő Tél zöme,

Alkotó, békés napokhoz

Elkell a Nyár öröme.

Újabb Nyárral gazdagodtunk,

Kacagott, fájt, elgurult…

Idő hátán fut a hajó,

Partról integet a Múlt.